Amikor március elején ismét turnéra indult a Történelem Fõ utca truppja, ezt olvashattuk a Magyar Demokratában: "Az erõgyûjtésen túl eljött a cselekvés ideje, hogy rendezzük végre közös dolgainkat: felkészüljünk az európai parlamenti választásokra." Ezzel - akár 2002-ben - ismét összefutottak a szálak, nincs jobb és még jobb, csak jobbak: Schmitt Pál és a Sajtóklub popsztárjai egyaránt azt fújják, hogy Hajrá, Magyarország! Hajrá, magyarok! Ami persze azt jelenti: Hajrá, Fidesz!
Jobb helyszínt nem is választhattak volna - mintha a Gyalog-galoppba csöppentem volna. A sümegi vár alatti aréna kulisszái, de még inkább a pazar szórólapok látványos fotói arról tanúskodnak, a lovagijáték-turizmus is lehet sikerágazat, hiszen a Dunkler Mittelalter, a Türkische Welt vagy a Betyár-Räubervorführung in Ungarn címû mûsorokat komoly érdeklõdés kísérheti. Átvágok az aréna melletti "korzó" sülthal-, halálfejesnyaklánc-, kendermintáskendõ-árusain, és máris a Történelem Fõ utca szinte
kizárólag a szellemi táplálékra hagyatkozó
"kirakodóvásár és forgatag"-ában találom magam. Új elem, hogy a "Magyar vagyok, nem turista" pólót már arany és ezüst betûkkel is árulják, sõt létezik szitázott lángoktól ölelt "100% magyar" feliratú trikó, de ennél sokkal meglepõbb, hogy ugyanitt, Fidesz- és nemzetiszínû lobogók mellett, Európa-zászlót és -kitûzõt is lehet vásárolni.
"Kóser árujuk van?", kérdi egy férfi mosolyogva a Magor-termékek lelkes eladónõjét, ám az asszony sztoriban van, egy kétkolumnás Demokrata-cikk lobogtatásával próbál meggyõzni, vásároljak dr. Gyarmathyné Nemes Erzsébet gyógyszerész számos díjat nyert találmányából, a vérnyomáscsökkentõ sókeverékbõl. Huszonöt dekás kiszerelésben most csak 1200 forint.
A nézõtéren az összes hely foglalt, a Korál Ne állj meg soha! és a KFT Afrika címû dalaival próbálkozó rockegyüttesnek lesajnálás, a helyi néptánccsoportnak vastaps jár. Öt óra elmúlt, megérkezik az "erõsítés". A színpadon technikusok serénykednek, a keverõpult mellett egy szürke öltönyös, szemüveges fiatalember topog. "Ahogy végeznek a szögeléssel, indulhat a harangszó!", mondja, közben állandóan az óráját lesi. Az intézkedõ nem más, mint Kiss Antal Orbán Viktor kabinetirodájából, akire az est folyamán még egy bravúros beugrás is vár. "Ennyi csúszás belefér", jegyzi meg az egyik technikus 5.20-kor. Ekkor Kiss már hallótávolságon kívül, a színpad mellett intézkedik. A show ágyúdörejjel kezdõdik,
villám és füst
csap ki a várra meredõ nehézfegyverekbõl. A közönség összerezzen, megszólal egy autó riasztója, majd a harangszó, és Wass Albert verse - felvételrõl. A "live" produkció Maczkó Mária kristálytiszta énekével indul, aztán megérkezik egy igazi médiasztár, Rákay Philip, és mosolyogva kérdezi: "Van önöknél háromnapi hideg élelem? Mert hosszú mûsor elébe nézünk."
Valaki a kezembe nyom egy "Schmitt újság"-ot, ami tipográfiáját illetõen valahol félúton van a Blikk és a Nemzeti Sport között. Címlapján maga a listavezetõ mosolyog az óriásplakátról már ismert képen, híres mackófelsõjében, ám terjedelmi okokból csak két gyerek társaságában. A kiadvánnyal egyébként semmi baj, diszkrét, mondhatnám visszafogott, a nemzethalál víziójával, vörös uralommal kapcsolatos harcos hangvételnek nyoma sincs - nagyinterjú Schmitt-tel, Martonyival, színesek Kudlik Juliával, Sztankay Istvánnal, receptek, egy kis Márai, a skandináv típusú keresztrejtvény meghatározásai között csupa européer fogalom: Schmitt Pál sportága, Schmitt Pál unokáinak száma, Schmitt Pál az elnöke, Litván autójel, É Ramazzotti (olasz énekes), Eljárás, angolul. Ha a kiadvány tartalmát hasonlítanom kellene valamihez, a Családi Lap ugrik be, bár az sokkal véresebb.
A színpadra érkezõ Szájer József mosolya is "olyan családias". "Két örömhírt is hoztam, de azt majd a végén" - jelenti be büszkén, aztán Medgyessyéket kritizálva arra a végkövetkeztetésre jut, hogy "az elõzõ kormány mindent megvalósított". A választással kapcsolatban viszont missziót emleget, "ez a lehetõség megágyazhat ahhoz, hogy a polgári erõk 2006-ban visszatérjenek". Egyenes beszéd. És az örömhírek? Összegyûlt az 1 millió aláírás, gyõzött a népakarat - ezért maradt Pesten Schmitt Pál, pedig õt is meghirdették Sümegre -, a másik pedig, hogy megszületett Orbán Viktor ötödik gyermeke. "A magyar nemzet megmaradásáért sokféleképpen lehet küzdeni, a polgári erõk politikusai
nemcsak beszélnek,
hanem cselekszenek is", mondja Szájer, bár hozzáteszi: e tekintetben neki, személy szerint, akad pótolnivalója.
Ekkor persze még nem is sejthettem, hogy a rendezvény messze legszellemesebb megjegyzését hallom. A kötelezõ gitáros lány és Lasztovicza Jenõ helyi Fidesz-képviselõ "Ne engedjük a komoly nemzetárulást, hogy kirúgják talpunk alól a földet" beszéde után Philip így konferálja be a következõ fellépõt: "Egy ember, aki közülünk való. Vikidál Gyula!" Természetesen hatalmas ováció fogadja a rendszer legújabb áldozatát, akivel kapcsolatban csupán egy dologban lehetünk biztosak, hogy elfelejtett énekelni. Ahogy magányosan görcsöl a színpadon fekete atillában, ökölrázós, õszinte, kõkemény koreográfiára, ahogy kapkod a levegõ után, és bántóan hamis hangokba szalad, igazán megsajnálom. Amikor pedig a dal végén arról beszél, hogy 1994-es albuma csak 3500 példányban jelenhetett meg, mert a Horn-kormány megakadályozta terjesztését, biztos vagyok benne, hogy ez a férfi menthetetlen.
Kiss Antal viszont minden bizonnyal a jövõ embere. A másfél órával ezelõtt megismert intézkedõ, aki Schmitt Pál (és a szintén meghirdetett Mikola István) helyett ugrott be, büszkén említi, hogy a közelmúltban ikrei születtek, így két napig neki is négy gyereke volt, mint Orbán Viktornak. "Igyekeztem, de õ beelõzött", mondja, reményét fejezi ki, hogy a kis Flórával "virágos, szép napok köszöntenek a családra", de aztán elkomorodik, és a születések számának csökkenését emlegetve felteszi a kérdést, "a 14-15 milliós magyarság vajon megmarad-e?", majd az est folyamán egyedüliként programot hirdet: "Önöknek sokkal fontosabb feladata van, mint Orbán Viktornak, Schmitt Pálnak vagy nekem. Bennünket háborúba akarnak kényszeríteni, mert a háborúban két fél áll egymással szemben. De aki a Történelem Fõ utcáján kíván járni, nem gondolkodhat ellenségekben. Önöknek meg kell találniuk azt a még egy embert, akit tõlünk Orbán Viktor kért, azt a még egy embert, akit karon kell fogni, akinek a hóna alá kell nyúlni, akit fel kell segíteni, és a rossz lelkiismeretét végre meg kell nyugtatnia. Kérem, jussanak el azokhoz a ténfergõ milliókhoz, akiknek a lelkével senki nem törõdik! Mert nem a pénz, hanem a szív erejében hiszünk, és tõlünk azért félnek a szocialisták, mert nagyon jól tudják, hogy a szív ereje, a lélek kötelékei, a lélek és a szív hálózata sokkal erõsebb, mint a júdáspénzen szõtt hálózat. Arra kérem önöket, hogy szõjék a szív és a lélek hálózatát, mert ez fog minket megmenteni!"
A hatásos beszéd nyomán szinte látom magam elõtt, ahogy új térítõk lepik el az utcákat. Mellükön narancssárga kitûzõ, szívükbõl nemzetiszínû lézer lövell a ténfergõ milliók felé - a haza és a szeretet fénye. És a következõ percben felragyog a nap, fehér galambok szállnak az égre. Akkor már mindenki mosolyog, a biztonsági õrök málnaszörppel kínálgatják a nyugdíjasokat, a cigánygyerekeket. Harci kutyák pitiznek, és nem szól ránk a házmester.
De mindezt hogyan?
"Legyenek szívesek, és mindannyian egyenesítsék ki a gerincüket - kéri Kiss a hallgatóságot. - Látják, harminc centit emelkedtek. Nos, ilyen az emelkedõ nemzet is, járjanak egyenes gerinccel, és tanítsanak meg mindenkit egyenes gerinccel járni! Köszönöm."
Persze nincs ebben semmi különös: a politikai program titka, éppúgy, mint a spirituálisé, leginkább az egyszerûség - az a valóságos, amit elképzelek.
Azt viszont elképzelni sem tudom, hogy Kiss ezt a beszédet elõzetesen ne egyeztette fõnökével, és csak úgy, l'art pour l'art adta volna elõ.
De nincs megállás, csupán a show felénél járunk. Megállapítom, hogy Beregszászi Olga - szintén gitár, ének - színmûvésznõnél senki sem tudja ízesebben kimondani azt: "Szép vagy, gyönyörû vagy, Magyarország", Manninger Jenõtõl megtudhatom, hogy "az ellenség támadásra készül, a nemzetiszínû melegítõ kísértetiesen emlékeztet a kokárdára", Sasvári Sándortól pedig azt, hogy létezik lovas rockszínház. A nyeregbõl éneklõ Sasi arról panaszkodik, hiába hozta létre az izgalmas vállalkozást, és hiába írtak a társulat számára egy "igazi magyar rockoperát" Attiláról (vajon a Szörényi-Bródy-Lezsák zenemû nem volt az?), nem sikerült még színpadra állítani. Miután azonban elénekel - pontosabban ráénekel a hangfelvételre - egy betétdalt a titkos darabból, lenne egy tippem, miért maradt el mind ez ideig a premier.
Természetesen ötvenhatra is emlékezni kell. Wittner Mária érkezik, Mécs Imrét mégsem hívhatták. Wittner azt kéri mindenkitõl, ne engedje, hogy "hóherok képviseljenek minket Európában", az utána fellépõ sümegi polgármester - aki mindenáron a derékmagasságban elhelyezett gitármikrofonba akar beszélni - viszont azt, hogy "Ne legyünk kozmóóópoliták, legyünk magyarok!" Hidegre fordul az idõ, felhõk gyûlnek a vár felett, de a Sajtóklub fináléja elõtt még meg kell hallgatnunk az Idegenben keserû a sírás kezdetû Karády-dalt Gergely Éva, Máté Péter Hazám címû számát "kovács Szilveszter elõadásában, sõt Simicskó Istvánt is, aki Szájerhez és Manningerhez hasonlóan szintén nem mond semmit azon kívül, hogy "hosszasan sorolhatnám, kik azok, akik az elmúlt két évben bizonyították, a nemzet képviseletére alkalmatlanok". Mindebbõl logikusan következik, egyedül a Fidesz képes a hatékony európai képviseletre. Csakhogy arról egyáltalán nem esik szó, hogy az annyit emlegetett hatékonyság vajon mit jelenthet azon kívül, hogy "nem csinálnánk azt, amit a kormányon lévõk". Ám úgy tûnik, rajtam kívül ez senkit nem is érdekel.
Egyre hûvösebbre fordul az idõ, de egyre forróbb a hangulat. "A csapatszellem mindenhol ugyanazt jelenti. Csapatot vezetni, egy nagyobb közösségért dolgozni mindig fennkölt érzés. Az a legszebb feladat, ha az embert az Isten vagy a választópolgárok olyan helyzetbe hozzák, hogy az egész országért tehet" - olvasom Schmitt Pál nyilatkozatát a Schmitt-újságban, miközben nem nagy, ám annál népszerûbb csapat lép a színpadra. A Sajtóklub teljesen más, mint a tévében - nincs beszélgetés, csak egy-egy rövid hozzászólás. A három showman rutinos haknistaként áll a reflektorfényben, de csak külsõre lazák, mondandójuk súlyos, mint a cserépkályha. "Egy olyan értékrend és politikai filozófia képviseletében vagyunk itt, ami egyedül életképes, és csak ez kínál emberhez méltó életet", mondja Tóth Gy. László, amit Szentmihályi Szabó Péter azzal nyomatékosít, hogy "nem pusztán az a különbség, hogy az egyik oldalon a nemzeti érzésû és gondolkodású emberek állnak,
a másikon pedig a csõcselék,
hanem ennél bonyolultabb a helyzet, mert erkölcsi kérdés, hogy erkölcstelen emberek állnak a kormány oldalán". Ekkor már zuhog esõ és dörög az ég, de ez a közönséget egy cseppet sem zavarja. Végre azt hallják, amire egész este vártak: egy kis hard core-t. Amikor Szentmihályi Szabó arról beszél, hogy "ezzel a bagázzsal nekünk nincs mit kezdeni, egyszerûen el kell zavarni", nagyobb sikert ér el, mint az összes fellépõ politikus, Bencsik András pedig az est fénypontjává válik rövid eszmefuttatásával. A Magyar Demokrata fõszerkesztõjének világpolitikai kitekintõje a legemlékezetesebb, mely szerint Szaddám Huszein hasonmását fogták el, a madridi merénylet pedig csak arra volt jó, hogy meghamisítsák a spanyol választási eredményeket. Ám ez csak a desszert, Bencsik mondanivalójának a lényege: a magyar mindig befogadó nép volt, gondoljunk csak Petrovics-Petõfire, de a "davajgitáros csürhe" térhódítása miatt most a cél nem lehet más, mint Magyarország kitakarítása.
"És ezt a söpredéket eltakarítjuk, mert jogunk van a tiszta országhoz, a tiszta levegõhöz, a tiszta létezéshez!" - mondja tapsviharban, majd arra buzdít, június 13-án senki ne maradjon otthon, menjen és szavazzon a gonosz ellen. A végén egy ötéves kisfiú mûsoron kívül még elszavalja a Nemzeti dal elsõ versszakát, a közönség pedig a szakadó esõ ellenére, elégedetten távozik.
De vajon akadt-e köztük egy is, akit bármirõl meg kellett gyõzni?
Legát Tibor
