Political Capital: Hat a kormány szankcióellenes kampánya

  • narancs.hu
  • 2022. november 16.

Belpol

A Fidesz-szavazók fele úgy tudja, Magyarország nem szavazta meg az Oroszországot sújtó szankciókat.

A Fidesz-szavazók körében 50 százalék, a Mi Hazánk szavazóinak körében 36 százalék, a többi ellenzéki párt alkotta csoportban pedig 23 százalék nincs tisztában a ténnyel, hogy a kormány megszavazta az uniós szankciókat – derül ki a Political Capital legújabb felméréséből.

A kutatóintézet a következő napokban hat részletben teszi közzé honlapján, blogján és a Facebook-oldalán a kutatásának eredményét arról, hogyan vélekednek az emberek a kormány nemzeti konzultációját beharangozó kampányról. 

Ez a kampány erősen hat a társadalomra: a megkérdezettek többsége készpénznek veszi, hogy az Oroszország elleni szankciók az európaiakat jobban sújtják, mint az oroszokat, a földgáz világpiaci árárnak emelkedését is többen a szankciók számlájára írják, pedig azok a gázra nem vonatkoznak. Az áremelkedés lehetséges okai között kevésbé tartják valószínűnek, hogy Oroszország csökkentette az Európába irányuló gázszállítást. 

Azt, hogy az élelmiszerárak emelkedését is elsősorban a szankciók okoznák, a válaszadóknak csak a harmada fogadja el igaznak. 

 

A Political Capital az ügyben is kérdezte az embereket, ki a felelős szerintük a háborúért

 

A legtöbben Oroszországot, az Egyesült Államokat, Ukrajnát, az Európai Uniót és a NATO-t teszik felelőssé, de pártpreferenciák alapján változó, hogy melyiket milyen mértékben. 

A kormányoldal hívei és kritikusai nem ugyanazt a mozit nézik – fogalmaz a kutatóintézet közleménye. A kormánypártiak első helyen az Egyesült Államokat tartják felelősnek a háború kirobbanásáért, második helyen Ukrajnát, és csak harmadik helyen Oroszországot. Aztán az Európai Unió következik a sorban, és végül a NATO jön.

Az ellenzéki szavazók – a Mi Hazánk táborát ettől külön kezelte az intézet – körében toronymagasan Oroszország vezet, ami a fegyveres konfliktus kirobbantásával kapcsolatos felelősséget illeti.

Az összes megkérdezett körében is Oroszország felelőssége vetődik fel első helyen.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.