Politikai hírek

  • 1998. június 11.

Belpol

Románia: újabb koalíciós vita
Koalíciós megbeszélésen döntenek a román kormánypártok a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által sürgetett önálló magyar egyetem létrehozásáról. Markó Béla, az RMDSZ elnöke (képünkön) kijelentette: az RMDSZ csak abban az esetben hajlandó továbbra is részt venni a román kormánykoalíció munkájában, ha megnyugtatóan rendezik a kolozsvári magyar egyetem ügyét. Markó visszautasította a román lapokban megjelent véleményeket, amelyek szerint a magyarországi választások eredménye az RMDSZ radikalizálódásához vezet. Ion Diaconescu, a Parasztpárt elnöke meglepődve fogadta a kolozsvári magyar egyetem létrehozását követelő nyilatkozatokat, mert szerinte az RMDSZ-szel kötött megállapodás alapján csak később kerülhetett volna napirendre a magyar egyetem ügye. Petre Roman, a Demokrata Párt vezetője elutasítja az önálló magyar egyetem létrehozását, mert úgy véli, nem etnikai alapon kell egyetemet szervezni, hanem "multikulturális" intézményeket kell létrehozni.

Sajókazai gyilkosság: ítélet Tíz év börtönbüntetésre ítélte első fokon, nem jogerősen a bíróság azt a sajókazai férfit, aki"birtokvédelmi okból" tavaly nyáron áramot vezetett házának elgazosodott kertjébe, ahol nem sokkal később áramütés ért egy fiatal roma fiút, aki a helyszínen meghalt. K. János korábban többször hangoztatta cigányellenes nézeteit. A falubeli romák az eset után kis híján meglincselték a férfit. A bíró az ítélet indoklásában elmondta: a "villanypásztor" alkalmazása nem gondatlanságnak, hanem több emberen elkövetett emberölési kísérletnek minősül, hiszen az elítélt férfi egyáltalán nem jelezte, milyen veszélynek van kitéve, aki kertje közelében jár. A bűncselekmény elkövetése óta előzetes letartóztatásban levő férfi az elsőfokú ítélettel szemben fellebbezett - tájékoztatta a Narancsot a Roma Sajtóközpont.

Szlovákiai magyar iskolák: tüntetés Tüntetést szerveztek két szlovákiai magyar iskola tanulóinak szülei: gyermekeiket egy napig nem engedték iskolába, így tiltakozva az ellen, hogy korábban a szlovák illetékesek leváltották a két igazgatót. Búcs és Bátorkeszi egyaránt petíciós bizottságot hozott létre, amelyek - eddig sikertelenül - indoklást követelnek a komáromi járási hivataltól, hogy miért bocsátották el Varga Lajost és Novák Ferencet. Vladimír Meciar szlovák kormányfő televíziós beszédében a szlovák parlament Magyar Koalíciójának képviselőit azzal vádolta, hogy ők szítják a politikai feszültséget a leváltott igazgatók ügye miatt; a képviselők - akiket időközben meglátogatott Astrid Thors, az Európa Parlament képviselője, hogy informálódjon a helyzetről - visszautasították a kormányfő vádjait.

Magánnyugdíjpénztárak: már 800 ezer tag

Messze meghaladva a kormány által 350 ezerre becsült átlépőt, már 800 ezer polgár választotta a magánnyugdíjpénztári kifizetésekből és az állami nyugdíjrendszer járulékából álló vegyes finanszírozású rendszert. A Nyugdíjbiztosítási Alap így valószínűleg jelentős hiánnyal zárja az évet; ráadásul az idén először munkába álló fiatalok számát 130 ezerre becsülik, és nekik már kötelező a magánnyugdíjpénztári tagság. Az átlépések ellensúlyozására a kormány 20 milliárd forintot különített el, ám már most sejthető, hogy ennek az összegnek legalább a kétszeresére lesz szükség (más becslések szerint akár 60-100 milliárd forintra), amit a kormány -korábban vállalt garanciája miatt - köteles lesz átutalni a nyugdíjbiztosítónak. Az adatok szerint az állami nyugdíjrendszert többségében a tehetősebb, magasabb járulékot fizető és többségében a fiatalabb generációhoz tartozó réteg hagyta el; az állami rendszerben többségében 47 év felettiek maradtak.

Francia pilótasztrájk Továbbra sincs megállapodás az Air France francia légitársaság vezetése és a már egy hete sztrájkoló pilóták között. Jospin francia miniszterelnök túlzottnak tartja a pilóták követelését, és kijelentette: a munkabeszüntetés nem zavarja meg a szerdán kezdődő futball-világbajnokság lebonyolítását, de a légitársaság jövője szempontjából nyugtalanító. Az Air France pilótái pünkösdhétfőn hirdettek korlátlan időre szóló sztrájkot, mert a privatizálásra váró Air France vezetése 15 százalékkal csökkenteni akarta bérüket, hogy a befektetők számára vonzóbbá tegye a céget. A pilóták - akik egyébként ebben a munkakörben a legjobban keresnek egész Európában - nem fogadták el a bércsökkentés kompenzálásaként felajánlott ingyen részvényeket, sőt a társaság növekvő nyereségére hivatkozva további fizetésemelést követelnek. Az Air France eddigi vesztesége eléri az egymilliárd frankot. Több légitársaság, köztük a Malév is, pluszjáratokat indít a francia fővárosba.

Etiópia-Eritrea: "gazdasági" háború? Etiópia felfüggesztette Eritrea elleni bombatámadásait a hétvégén, mialatt kétezer külföldi - köztük magyar - állampolgárt menekítettek ki Aszmarából, Eritrea fővárosából brit és amerikai különgépeken. A támadásoknak csaknem százan estek áldozatul. A határon azonban nem csitultak a fegyverek: etióp források szerint visszafoglalták Zalambessza városát, Eritreából pedig azt jelentették, hogy három etióp vadászgépet lelőttek - ezt az etióp hadsereg cáfolja. Róma felajánlotta közvetítői szerepét a két afrikai állam konfliktusának megoldásában. Rino Serri olasz államtitkár elutazott az Afrikai Egységszervezet külügyminisztereinek Burkina Fasó-i tanácskozására. Az olasz politikus szerint van esély a gyors megegyezésre, annak ellenére, hogy az utóbbi években mindkét állam erősen fegyverkezett. A viszályt nem területi követelés okozta, sokkal inkább a gazdasági és pénzügyi kapcsolatok problémáinak megoldatlansága. Eritrea, amely 1993-ig etióp tartomány volt, tavaly az addig közös fizetőeszköz helyett nemzeti valutát bocsátott ki, és nem volt hajlandó eleget tenni Etiópia kérésének, hogy a kétoldalú kereskedelmi forgalomban térjenek át a dollárelszámolásra.

Németország: vasúti szerencsétlenség Valószínűleg műszaki hiba okozta a százkét halálos áldozatot követelő szerdai németországi vasúti szerencsétlenséget. A baleset okait vizsgáló szakértők szerint a kétszáz kilométeres sebességgel közlekedő német ICE expressz első vagonjának egyik kereke eddig ismeretlen okból eltört, emiatt az Eschede állomás előtti váltón a szerelvény megbillent, az egyik kocsi kisiklott, és lerombolta a vasúti pálya fölött ívelő közúti hidat, amely maga alá temette a vonatot. A roncsok között kilencvenhét holttestet találtak, öten a kórházban haltak meg. Az ötvenöt kórházban ápolt sérült közül többen még lapzártánk idején is életveszélyes állapotban vannak. Az áldozatok közül még nem sikerült mindenkit azonosítani, de német források szerint magyar állampolgárok nincsenek köztük. A német vasúttársaság átvizsgáltatja az ICE expresszek összes első generációs szerelvényét.

Mohi atomerőmű: beindult Vasárnap este vagy hétfőn, a reggeli órákban (a szlovák illetékesek ellentmondó nyilatkozatai miatt kérdéses az időpont) a sorozatos nemzetközi tiltakozások ellenére Szlovákia beindította a mohi (mohovcei) atomerőművet. A Greenpeace környezetvédő szervezet felhívására még az erőmű beindítása előtti napon is több százan tüntettek Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség székháza előtt; ez a szervezet megfelelőnek minősítette a létesítmény biztonságát. A Greenpeace szlovákiai irodájának vezetője, Lubica Trubínová bűnvádi feljelentést tett a nyitrai és pozsonyi ügyészségen az erőmű ügyében illetékes gazdasági és műszaki vezetők ellen. Viktor Klima osztrák kancellár a múlt héten többször is hangot adott aggodalmának a mohi erőmű biztonsági állapota miatt. Az osztrák kormányfő azt kérte: ameddig le nem zárulnak a szakértői megbeszélések, ne kezdődjön el az atomerőmű fűtőelemeinek aktiválása. A nemzetközi ellenőrző csoport zárójelentése még nem készült el. Ausztria fontolgatja, hogy hazahívja nagykövetét Szlovákiából. A magyar környezetvédelmi tárca közlése szerint sűrítették a sugárzásmérést.

Magyar gabonapiac: összeomlás Bár a kedvező időjárás miatt idén jó gabonatermés várható, a világpiaci árak mélyrepülése miatt egyre több termelő és mezőgazdasági érdekvédő szervezet sürget állami beavatkozást a gabonapiacon. A hozam növekedése és a vetésterület nagysága világszerte növekszik, ami az árak csökkenéséhez vezet. Világviszonylatban 26 millió tonna kalászos gabona learatására számítanak a szakemberek őszig. Bár a Budapesti Árutőzsdén ezekben a napokban még 18-19 ezer forintot kínálnak az étkezési búzáért, az exportpiacok bizonytalansága miatt az ár nagy valószínűséggel csökkenni fog: a szállítási, minőségvizsgálati, berakási, exportfinanszírozási költségek miatt szakemberek szerint a termelők körülbelül 10-13 ezer forintot kaphatnak a gabonáért tonnánként, az előállítás önköltsége pedig megközelítőleg 19 ezer forint. Szakértők szerint mintegy 5-6 milliárd forintos állami segítségnyújtásra lenne szükség, de a Földművelésügyi Minisztériumban egyelőre nem fontolgatnak még lépéseket.

Morze

A Tienanmen téri több száz halálos áldozatot követelő 1989-es vérengzés évfordulóján több ezren emlékeztek meg az áldozatokról Hongkongban; Kínában természetesen semmilyen megemlékezést nem tarthattak. Bár a Tienanmen téri diákmegmozdulás szervezői közül ma már senki nem ül börtönben, különböző, Kínában és más országokban működő emberi jogi szervezetek néhány száztól háromezerig becsülik a politikai okokból börtönbüntetésüket töltők számát.

Horn Gyula nem vállalja tovább az MSZP vezetését. Horn a párt elnökségi ülésén személyesen jelentette be, hogy nem indul a pártelnöki tisztségért az őszi tisztújító kongresszuson. Hírügynökségi értesülések szerint a szocialista párt új alapszabálya rendelkezne a tiszteletbeli elnöki tisztségről, amelynek Horn Gyula a várományosa.

Az adatvédelmi biztos befejezte vizsgálatát, amelyet azután indított, hogy egy panaszos kifogásolta: kárpótlási kérelméhez szükséges irataiban az okmányokat kiadó anyakönyvi iroda feltüntette vallási hovatartozását. Majtényi László ezt a gyakorlatot helytelennek minősítette, és emlékeztetett egy korábbi állásfoglalására, amely szerint állami szerv nem kelthet olyan látszatot, hogy ilyen típusú adatot tárol.

Nem történt incidens Libanonban a helyhatósági választások harmadik fordulóján. A biztonság szavatolása érdekében előzőleg több ezer katonát vezényeltek Bejrútba és Libanon déli tartományaiba. Az első két fordulóban - ahol az ellenzék szerepelt jobban - 150 főt vettek őrizetbe a választással kapcsolatos erőszakos cselekmények miatt; eredmények a jövő héten várhatók.

Felfüggeszti működését a Kék Pont Drogkonzultációs Központ június tizenötödikétől. A tavaly mintegy kettőszázötven drogfogyasztót kezelő központ több helyről is kapott ígéretet munkája támogatására, azonban pénz egyetlen helyről sem érkezett. A szervezet már csak telefonügyeleti szolgáltatást tud finanszírozni.

Az autózás ellen tiltakozó plakátokat kezdett ragasztani a gépkocsikat reklámozó óriásplakátokra két, a biciklizés elterjedését elősegíteni hivatott civil szervezet. Akciójuk célja, hogy elérjék: a gépkocsireklámokra is hasonló felirat kerüljön, mint amilyennel a cigarettavásárlókat figyelmeztetik a dohányzás káros mellékhatásaira.

Figyelmébe ajánljuk