Politikai hírek

  • 2000. február 24.

Belpol

Irán: reformpárti előretörés
Irán: reformpárti előretörésIránban a baloldali reformpárti erők 57 mandátumot szereztek a parlamenti választások pénteki első fordulója nyomán kiosztott 95 képviselői helyből. A reformerők minden valószínűség szerint abszolút többséghez jutnak a 290 tagú parlamentben. Hírügynökségi jelentések szerint a győztesek között is első helyen áll a reformerők listavezetője, Khatemi köztársasági elnök öccse. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter üdvözölte a magas választási arányt, amelyben az iráni demokrácia megerősödésének jelét látja. A konzervatívok jelenleg többséggel rendelkeztek az iráni parlamentben, és Khatemi elnök számos óvatos reformkísérletét megakadályozták. A 62 millió iráni több mint fele 25 év alatti, és a választási korhatár 16 évnél kezdődik.

Kormányzati-egyházi egyeztetés Többletjogosítványokat kap Semjén Zsolt, a kulturális tárca egyházi ügyekért felelős helyettes államtitkára annak érdekében, hogy az egyházak minden őket érintő előterjesztésről időben véleményt mondhassanak, derült ki a kormányzati-egyházi közös munkabizottság első ülése után. A munkabizottság azt követően alakult, hogy tavaly novemberben Stumpf István kancelláriaminiszterrel megbeszélést folytatott a katolikus, a református és az evangélikus egyház, valamint a zsidó felekezet. A testület feladata az államigazgatási egyeztetés javítása. Semjén a jövőben egyeztetéseket kezdeményezhet az egyházak és a szaktárcák között, és minden minisztériumi előterjesztést kézhez kap, hogy eldönthesse: érintik-e azok az egyházak működését. A bizottságnak ugyanakkor nincs döntési kompetenciája.

Háziorvosok: szigorítás Az Egészségügyi Minisztérium rendelete szerint április elseje után a háziorvosok csak akkor kapják meg az úgynevezett kártyapénzt a hozzájuk leadott kártya után az egészségbiztosítótól, ha rendszeresen ellenőrzik a körzetükben élők egészségi állapotát. A rendelet szerint ugyanakkor a betegnek semmilyen hátránya nem lehet abból, ha nem keresi fel orvosát; az orvosnak viszont igazolnia kell, hogy kezdeményezte a kapcsolatfelvételt a mulasztókkal. A Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kupcsulik Péter kifogásolta, hogy az orvosra nézve jár hátrányos következményekkel, ha a beteg nem megy el a szakrendelésre. A minisztérium szerint elvárható az orvostól, hogy valamennyi páciensével rendszeresen találkozzon; a lakosság egészségi állapotát is figyelembe véve változtatni kell azon, hogy különböző korcsoportokat és településeket tekintve, a lakosság 5-40 százaléka nem jár rendszeresen orvoshoz.

Megszűnt a TV 3 Hétfőn este a híradó után befejezte adását a TV 3. A televízió munkatársai még reggel sem tudtak arról, hogy másnap már nincs munkahelyük. A kora délelőtti órákban jelvény nélküli biztonsági emberek szállták meg a TV 3-nak otthont adó épületet, és mindenkivel közölték, hogy aki elhagyja a székházat, az nem mehet vissza. Az ügy előzménye, hogy 1999-ben a TV 2 tulajdonosa, az MTM-SBS meg kívánta vásárolni a TV 3-at üzemeltető CME magyarországi részvényeit. A korábbi tervek szerint a TV 3-at tematikus csatornává alakították volna át, ám az erről szóló tárgyalások tavaly októberben megszakadtak. A hét végén zajló intenzív megbeszélések után jelentették be a munkatársaknak: az új tulajdonos megszünteti a csatornát. Lapzártánk után folytatódik a Legfelsőbb Bíróságon az Írisz TV (a kereskedelmi tévépályázat vesztese) kontra ORTT-per felülvizsgálati eljárása, amelyben a kereskedelmi televíziók 1997-es pályázatának tisztaságáról és esetleges érvénytelenségéről kell dönteni. Az Írisz TV a pályázat eredményének megsemmisítésére irányuló keresetét azzal indokolja, hogy az elsőrendű alperes ORTT-t megtévesztette a másodrendű alperes Magyar RTL Rt. (RTL Klub) - a pályázat egyik nyertese -, amikor nem megfelelő adatokat közölt tulajdonosi struktúrájáról. Az ORTT pedig a felperes szerint a versenyeztetés szabályait sértette meg azzal, hogy az alakilag érvénytelen pályázatot elbírálta, értékelési elveit a pályázat kiírása után megváltoztatta, és egyetlen szavazással döntött két pályázatról. A per harmadrendű alperese az MTM-SBS Televízió Rt.

Milosevic az új fasizmusról A világon kialakult új fasizmus elleni harcra szólított fel Belgrádban Slobodan Milosevic jugoszláv államfő azon a kongresszuson, amelyen az általa vezetett Szerbiai Szocialista Párt (SPS) egyedüli jelöltként, elsöprő többséggel ismét pártelnökké választotta. Milosevic úgy vélekedett: a kosovói albánokkal szembeni vérengzéseket kitalálták, hogy mentségként szolgáljanak a NATO-csapásokra, az egyetlen engedetlen európai nép, a szerbek elleni népirtásra. A nácizmus tankönyvét még nem zárták le: a legmeggyőzőbb és legjobb oldalakat a szerbek kiirtásának tapasztalata alapján kell megírni, tette hozzá. Az államfő az ellenzéki pártokról szólva kijelentette: Szerbiában nem létezik ellenzék, csak fizetett hazaárulók. A vezető szerbiai ellenzéki pártok csütörtökön bírálták az SPS kongresszusát és a rendezvényen az ellenzékkel szemben elhangzott támadásokat.

FBI Budapesten Budapesten nyitja meg első európai irodáját az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája, az FBI, jelentette be Ferenczi László dandártábornok, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) bűnügyi főigazgatója. Az irodát nem a magyar kormány kérésére, hanem kölcsönös együttműködés részeként hozzák létre. Az iroda munkatársai a magyar törvények szerint járhatnak el. A magyar rendőrség eddig is együttműködött a szövetségi nyomozóhivatallal, ez a kapcsolat bővül most egy közös nyomozócsoport megalakításával, amely a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság keretein belül működik majd. A különleges csoport feladata elsősorban az orosz maffia, a kelet-európai bűnözői csoportok megfigyelése és felderítése lesz, különös tekintettel a pénzmosásra, a fegyvercsempészetre, a pénzhamisításra és a kábítószer-kereskedelemre vonatkozó információkra. Az egyelőre tíztagú csoport magyar és amerikai rendőrökből áll. A technikai felszereltséget az FBI biztosítja, míg a finanszírozást a magyar és az amerikai fél közösen vállalja.Morze

A két kormánypárti országos napilap összevonásáról kezdődtek tárgyalások a Magyar Nemzetet kiadó P & B Média Rt. és a Napi Magyarországot kiadó Mahir Lapkiadó Kft. között. Lapértesülések szerint az új lap Magyar Nemzet címen jelenne meg, ám kiadója a Mahir Lapkiadó Kft. lesz. A MaNcs információi szerint a két lap együttes példányszáma nem éri el a hetvenezret.

Pénzbüntetésre ítélte a Veszprém Városi Bíróság Szabó Attila volt fideszes országgyűlési képviselőt, aki tavaly botrányt rendezett egy csopaki bevásárlóközpontban. A képviselőt garázdaság vétsége miatt ítélték el százezer forint pénzbírságra. Az ítélet nem jogerős.

Nincs értelme cigány és nem cigány fiatalokról beszélni a kistelepüléseken indított tehetséggondozó program kapcsán, jelentette ki Környei László, az Oktatási Minisztérium helyettes államtitkára roma szervezetek és kisebbségi szakértők állásfoglalására reagálva. Szerintük ugyanis a minisztérium olyan feltételekkel hirdette meg a tehetséggondozó programot, hogy a pályázaton a cigány fiatalok kevés eséllyel indulhatnak.

Magánkihallgatáson fogadta a pápa Göncz Árpádot. A magyar államfő a megbeszélésen nagy hangsúlyt helyezett a határon túli magyarok helyzetére, és az egyház segítségét kérte abban, hogy e magyarok is megőrizhessék nemzeti identitásukat.

A MÁV Rt. az utolsó olyan nagy társaság Magyarországon, ahol a rendszerváltás még nem ment végbe, jelentette ki a vállalat vezérigazgatója, Kukely Márton a Magyar Rádiónak adott interjújában. Gaskó István, a VDSZSZ elnöke Kukely szavaira reagálva kijelentette: a MÁV-nál megtörtént a rendszerváltozás, jogilag egyenlő partnerekké váltak a munkaadók és a munkavállalók képviselői, bár gazdaságilag nincs egyenlőség, és ezt használják ki a szakszervezetek ellen.

Benyújtotta lemondását Palánkai Tibor, a Budapesti Közgazdasági Egyetem rektora; az intézmény adóssága az elmúlt évek során mintegy 450 millió forintra duzzadt. Az Államigazgatási Főiskola máris el akar szakadni a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemtől, mert nem volt tudomásuk az egyetem tetemes adósságáról. Az Oktatási Minisztérium kincstári biztos kinevezését tervezi a BKE élére.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van. Az ő kegyei éltetik, ő mozgatja a vezető személyi állomány tagjait, mint sakktáblán szokás a bábukat.