Politikai hírek

publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Tanulmányok oktatásról

Az egyházi iskolákban is az a legfontosabb, hogy valaki jó pedagógus, és csak ezt követően az, hogy jó keresztény. A megkérdezettek mintegy 15 százaléka viszont semmi különbséget nem lát a keresztény és nem keresztény pedagógusok között - állapította meg többek közt az a kérdőíves vizsgálat, amely katolikus és protestáns oktatási intézményekben készült. Hazánkban mintegy 300 oktatási intézményt tartanak fenn az egyházak, ezekben 4200 főállású pedagógus mintegy ötvenezer diákot tanít.

Az egyik legerősebb és legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezet, az American Jewish Committee a magyar iskolák tankönyveit vizsgálja most készülő tanulmányában. Arra kíváncsiak: a következő generáció Magyarországon mit tanul a holokausztról, a zsidóságról és Izraelről.

Tilos a vörös csillag Nem alkotmányellenes a Büntető törvénykönyv önkényuralmi jelképek használatát tiltó rendelkezése, határozott az Alkotmánybíróság (AB). Értelmetlen, provinciális döntésnek nevezte a határozatot Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke, aki még 1993-ban fordult a testülethez, mert szerinte a pártalapítás, a véleménynyilvánítás, továbbá a lelkiismeret és vallás szabadságának elvével ellentétes, hogy vétségnek minősítették a sarló-kalapács és a vörös csillag használatát. 1993 óta pénzbüntetéssel sújtható az, aki például horogkeresztet vagy ötágú vörös csillagot használ. Az AB érvelése szerint a Btk. ezen törvényi tényállása nem szükségtelenül és nem aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás jogát, ezért a kifogásolt rendelkezések alkotmányellenességére hivatkozó indítványokat elutasította.

KAC: káosz Kaotikusak a viszonyok a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatnál (KAC), állítják az Országgyűlés környezetvédelmi bizottsága ellenőrzési albizottságában. A KAC tavalyi bevételei a tervezett 27 milliárd forintot meghaladták, de az alap - pénzhiányra hivatkozva - sok, korábban megítélt támogatást nem fizetett ki. A Népszabadság értesülései szerint, bár a KAC 1999-ben az előirányzott 27,9 milliárddal szemben majdnem 44 milliárd forint bevételt produkált, a 28 milliárdra tervezett kiadások helyett csupán 22 milliárd forintot költött el. Az alap kezelését koordináló főosztályvezető szerint a növekmény jórészt egy könyveléstechnikai trükk eredménye. Ugyanakkor tény, hogy 1999-ben mintegy négymilliárd forint ragadt benn a zöldkasszában, és a minisztérium a KAC pályázatain 1998-ban és 1999-ben pénzt nyert zöldszervezeteknek is több mint 150 millió forinttal tartozik. Az albizottság számvevőszéki vizsgálatot kér.

Németh-Kovács-találkozó Nem csodafegyverként, hanem használni, segíteni akaró párttagként, állampolgárként kíván részt venni az MSZP munkájában Németh Miklós, mondta Kovács László MSZP-elnökkel való találkozása után a Londonból nemrég hazatért exkormányfő. Hozzátette: semmilyen funkciót nem vállal, ha veszélyezteti az MSZP egységét. Németh szerint az MSZP hosszú utat tett meg az elmúlt kilenc évben, és tetterős, józan, mértéktartó politikát folytató párt, amely népben és nemzetben gondolkodik. Vélekedése szerint a szélsőséges pártok kivételével valamennyi politikai erő potenciális partnere lehet az MSZP-nek; a Munkáspárttal kapcsolatban azt közölte: nem örült e párt NATO-ellenes agitációjának.

Györgyi, Polt: helycsere Új ügyészségi törvény megalkotását szorgalmazta Györgyi Kálmán, a posztjáról május 15-ével távozó legfőbb ügyész az Országgyűlésnek benyújtott, 1999-ről szóló beszámolójában, amely részletesen foglalkozik a bűnözés tavalyi alakulásával. E szerint tavaly több mint 505 ezer bűncselekmény vált ismertté; ez nagyjából megfelel a korábbi évek átlagának. Évről évre nő a kábítószerrel való visszaélés ismertté vált eseteinek száma. Az ügyészségek tavaly 76 és fél ezer esetben emeltek vádat. A jogerős bírósági határozattal befejezett ügyek számra 4,9, a vádlottaké 5,1 százalékkal emelkedett. Az új főügyész, Polt Péter hivatalba lépésével két személyi változás már biztos: a legfőbb ügyész polgári és közigazgatási szakterületet irányító helyettese, valamint a büntető ügyszakért felelős helyettes távozik. Polt könnyű helyzetben van, ha további személycseréket kíván végrehajtani, hiszen a felső vezetők több mint fele betöltötte a nyugdíjkorhatárt, az utánpótlás azonban gondokat okozhat.

MR: késik az elnökválasztás A Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére továbbra sem kívánnak pályázatot kiírni, nyilatkozta Szadai Károly, a testület elnöke, holott a törvényben megszabott határidő már egy hónapja lejárt. A testület szerint ez nem annyira fontos kérdés, mint a gazdasági döntések dátumai. A rádió csonka kuratóriuma május 15-től annak ellenére megkezdte működését, hogy az új elnökségi tagok (fellebbezések miatt) jogerősen még nincsenek bejegyezve a bíróságon. A kizárólag a kormánypártok jelöltjeiként megválasztott tagok eddig úgy foglaltak állást, hogy bejegyzésük jogerőre emelkedéséig nem kezdhetik meg tevékenységüket, most mégis alakuló ülésre hívták össze a társadalmi szervezetek küldötteit. Így fel kell vállalniuk azt a kockázatot, hogy - akár a gazdasági - döntéseiket, azok esetleges megtámadása esetén, a bíróság érvénytelenítheti.

Morze

Feloldotta a tiszai árvíz miatti veszélyhelyzetet a kormány. Az árvízi és a belvízi védekezés összköltsége mintegy 18 milliárd forint; az árvíz miatt a költségvetésben elkülönített 38 milliárdból a kárenyhítés után megmaradó összeget gátépítésre fordítják. Az árvíztől 2900 milliárd forint értéket, 402 települést és 1 454 000 embert kellett megvédeni.

Horvátország az európai normáknak megfelelő törvény elfogadásával rendezi tizenkilenc nyilvántartott kisebbségének a helyzetét: a szábor a többi között megszavazta a kisebbségi nyelvek egyenrangúságáról szóló törvényt, amelynek értelmében a kisebbség nyelve hivatalosan is használható mindazokban a helyi önkormányzatokban, ahol a kisebbségiek többséget képeznek. Ezeken a településeken bevezetik a kétnyelvű helységnévtáblák használatát, és a törvény kedvezően rendezi a kisebbségi nyelveken való oktatást is.

Megszüntette a Fővárosi Bíróság a hivatali visszaélés vádja miatt indult eljárást Bodrácska János volt budapesti rendőrfőkapitány és három, jelenleg is magas beosztású rendőrtiszt ellen. A vád szerint a BRFK 1995-től jogszerűtlenül használt néhány, közterületről beszállított és a büntetőeljárások során lefoglalt, gazdátlan gépkocsit.

Bírálta Belgrádot a magyar Külügyminisztérium, amely nyilatkozatban ítélte el a belgrádi hatalomnak a szerbiai ellenzéki szervezetekkel és független médiával szembeni erőszakos fellépését, és az utóbbi napokban letartóztatott ellenzékiek haladéktalan szabadon bocsátását sürgette.

Nem függesztette fel az Országos Rádió és Televízió Testület Körmendy-Ékes Judit elnököt, aki büntetőeljárás alatt áll. Az ügyészség ügyvédi minőségében bűnsegédként elkövetett családi állás megváltoztatásával és okirat-hamisítással vádolja Körmendy-Ékest.

A MÁV RT. tulajdonosi képviseletét ellátó Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium döntése szerint csökken a társaság igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak száma. Az intézkedés ellen tiltakozó Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete szerint a lépés nemcsak a vasútreformmal ellentétes, de korlátozza a munkavállalók törvényben adott jogát a részvénytársaság ellenőrzésében.

publikálva
2000/20. (05. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra