Politikai hírek és

  • 1999. október 13.

Belpol

Békési rendőrök: nincs ügy
Békési rendőrök: nincs ügyA Békés megyei rendőrügyek tisztázására elrendelt vizsgálat eredménye szerint nincs összefüggés a sajtóban ismertetett Békés megyei rendőrbalesetek, rendőröngyilkosságok között, és azok nem hozhatók kapcsolatba a szervezett bűnözéssel, illetve olajügyekkel - jelentette ki Orbán Péter országos rendőrfőkapitány. A vizsgálat megállapítása szerint egyébként sem Karancsi Tibor, a szeghalmi rendőrkapitányság elbocsátott századosa, sem a hivatalos verzió szerint öngyilkosságot elkövető Kuzma Mihály alezredes azon bejelentései nem bizonyultak megalapozottnak, amelyek a Békés megyei rendőrök és az alvilág összefonódásának gyanúját vetették fel.

Első fokon veszített az ÉS Az Élet és Irodalom című hetilap első fokon pert vesztett a Fidesszel és a párt vezetőivel szemben, és a bíróság helyreigazításra kötelezte a hetilapot. Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője hangsúlyozta: a Fidesz nem a Fiúk a bányában című írás lényeges tartalmi elemeit támadta, és nem cáfolták, hogy a párt vezetői által irányított vállalkozások a tranzakciókat végrehajtották. Minden, az emberi méltóságot fokozottan védő törvénymódosítást, így a sajtó helyreigazítási kötelezettségének szigorítását is szorgalmazta rádiónyilatkozatában a miniszterelnök. Hozzátette: a kormány még nem tárgyalt a kérdésről.

Orbán: Surányi marad Bár lapértesülések szerint Orbán Viktor a hazai pénzvilág vezetői előtt tartott előadásában utalt arra, hogy nincs bizalma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetésében - a tanácskozásra egyébként nem is hívták meg az MNB képviselőit -, a miniszterelnök sajtótájékoztatóján cáfolta, hogy Surányi György MNB-elnök elmozdítására készülne. Hozzátette: ehhez nincs is hatásköre, és Surányi addig marad hivatalában, amíg kíván (Surányi hatéves megbízatása 2001 februárjában jár le). Orbán ugyanakkor ismét hangsúlyozta: ki kell vizsgálni a CW Bank ügyét, amely tranzakciójával a miniszterelnök szerint 70 milliárdos veszteséget okozott a magyar államnak. Az igazságügyi tárca szakvéleménye szerint a bank menedzsmentjének magyar tagjai felelősségre vonhatók a magyar törvények szerint.

Kisebbségek parlamenti képviselete: nincs napirenden Hiányzik a kisebbségi képviselet megoldásához szükséges politikai akarat - jelentette ki a kisebbségi ombudsman azt követően, hogy kiderült: a választójogi reformot előkészítő bizottság levette napirendjéről a kérdést, mert nem sikerült konszenzusra jutniuk. Kaltenbach Jenő utalt arra, hogy az EU tavalyi értékelése komoly hiányosságként említette a kisebbségek parlamenti képviseletének megoldatlanságát. Az FKGP és a MIÉP egyébként kétkamarás parlamenti rendszerben tartja elképzelhetőnek a képviseletet, az FKGP ennek híján támogatta volna a Fidesz és az MDF javaslatát, a szavazati jog nélküli képviseletet. Az MSZP ragaszkodik a teljes képviselethez, az SZDSZ szerint a kérdést az alkotmány keretein belül kellene tisztázni.

Büntetés-végrehajtás: szigorítás Élesen bírálta a bírák ítélkezési gyakorlatát Orbán Viktor azt követően, hogy az elmúlt napokban két szabadságolt rab is bűncselekményt követett el. A kormány azon dolgozik, hogy szigorítsa a büntetés-végrehajtást, a bírói gyakorlat ettől lemarad, mondta a kormányfő. Az enyhített végrehajtási szabályok (EVSZ) - például a kinti munkavégzés, az eltávozás - feltételeinek szigorításáról parlamenti szavazás év végéig várható. A jelenlegi gyakorlat szerint a büntetés-végrehajtási bírók döntenek - akár az ügyész vagy a fegyintézet ellenjavaslatával szemben is - arról, kedvezményekben részesülhet-e a fogvatartott. Az új EVSZ szerint a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői semmiféle kedvezményt nem kaphatnának.

Aradi megemlékezés: incidens Miután Arad városi tanácsa - a román kormány szándéka ellenére - nem járult hozzá a román-magyar emlékpark létrehozásához, lemondta részvételét az október 6-i megemlékezésen Radu Vasile román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök. A helyi római katolikus templomban megtartott istentiszteleten jelen volt az RMDSZ több vezető politikusa, valamint a Magyarországot képviselő küldöttség tagjai; a templomból kifelé jövőket mintegy száz román nacionalista tüntető fogadta, magyarellenes jelszavakat skandálva. Gheorghe Neamtiu, Arad megye prefektusa a román kormány üzenetét tolmácsolva, beszédében a megbékélés, a jószomszédság és a múlt lezárásának fontosságát hangsúlyozta.

Honvédség: jelentős átalakítások Rövidesen a honvédelmi, a belügy-, a kancellária-, a külügy-, az igazságügy-, valamint a titkosszolgálati miniszter által alkotott nemzetbiztonsági kabinet elé kerül a Honvédelmi Minisztériumban kidolgozott, a honvédség átalakításáról szóló koncepció. Lapértesülések szerint a haderőreform részeként a Honvédelmi Minisztérium több háttérintézményétől megválik; várhatóan ilyen lesz a Honvéd Együttes, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem és a jelenleg a HM által működtetett öt kórházból három. Az intézményeket más minisztériumok veszik át. Az átalakítás során 61,5 ezerről 45 ezerre csökkenne a minisztériumhoz tartozók létszáma, kevesebb sorkatonát is hívnának be, és a szolgálati idő hat hónapja a három hónap alapkiképzés után pénzzel kiváltható lenne. Morze

Kiadható Spanyolországnak Augusto Pinochet, a chilei katonai diktatúra feje - döntött egy londoni bíróság. A döntést azonban még jóvá kell hagynia Jack Straw brit belügyminiszternek, ezt követően pedig fellebbezési eljárások következnek.

Megszüntették az eljárást Aradi Csaba, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója ellen, akit már korábban visszahelyeztek állásába. Aradi fontolgatja, hogy feljelentést tesz az őt ismeretlenül feljelentő ellen.

Mintegy 60 millió forint értékű elkobzott vámárut adott át Harrach Péter szociális és családügyi miniszter a Nagycsaládosok Országos Egyesületének. Az elkobzott áruk az államháztartásról szóló törvény alapján kincstári vagyonnak minősülnek, és hasznosításukra csak akkor van lehetőség, ha azt a Kincstári Vagyoni Igazgatóság javaslata alapján a kincstári vagyonért felelős miniszter jóváhagyja.

Nincs jele annak, hogy a kormány eleget tenne a holokauszt életben lévő áldozatai követelésének, és a méltatlanul alacsony, 30 ezer forintos kárpótláson kívül újabb forrásokat szánna jóvátételre - jelentette ki lapnyilatkozatában Tordai Péter, a Mazsihisz elnöke. Mint emlékeztetett: a hazai zsidóság képviselői a nyáron találkoztak a miniszterelnökkel, aki kilátásba helyezte, hogy a kormány megvizsgálja, milyen módon lehet közös megelégedésre kárpótolni a nácizmus üldözötteit.

Az első vizsgálatok eredményei szerint a tilos jelzés figyelmen kívül hagyása okozott vasúti katasztrófát Londonban: két vonat rohant egymásba a reggeli csúcsforgalomban, majd igen gyorsan terjedő tűz ütött ki a szerelvényekben az ütközés pillanatában.

Váratlanul kórházba szállították, de két nappal később hazaengedték Borisz Jelcin orosz államfőt. Az elnök egészségi állapotáról állandósult találgatások ezúttal újabb tápot kaptak. Moszkvában még mindig nyitott kérdés, hogy lesz-e december 19-én általános, 2000-ben pedig elnökválasztás.

Figyelmébe ajánljuk