Posta: A rezsiutalványok kétharmadát beváltották

  • narancs.hu
  • 2019. november 30.

Belpol

Az összérték meghaladta a 15 milliárd forintot.

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot – közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.

November végéig a mintegy 7 és fél millió kézbesített rezsiutalvány kétharmadát postákon váltották be a nyugdíjasok, összesen 15 milliárd forint értékben. Az őszi hónapokban az utalványokat inkább az áramfogyasztás kiegyenlítésére használták fel, kevésbé a gázszámlákra – olvasható a közleményben.

A beváltás március végéig lehetséges, a postákon azonban már a kézbesítés első hetében jelentős számban fizettek ki csekkeket a rezsiutalvánnyal, októberben pedig az összes utalvány egyharmadát használták fel.

A postai beváltási statisztikák szerint az elmúlt három hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb arányú az adott hónapon belül a beváltási arány, jellemzően a csekkek befizetési határideje erre az időszakra esik. Az októberi napi átlagos 100 ezer feletti beváltások novemberben már csökkentek, az egy napon felhasznált rezsiutalványok száma átlagosan 62 ezer körül alakult.
A Magyar Posta várakozásai szerint a legtöbben még idén felhasználják a szeptemberben kapott rezsiutalványokat.

MTI

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.