A kabinet még szerény is volt, amikor 200 milliárd forintot emlegetett a Postabank konszolidációjának végeredményeként. A jövő év végén ugyanis körülbelül 300 milliárd forint lesz a Postabank számlája, és az évek előrehaladtával - ahogyan a pénzintézetnek adott állampapírok kamatoznak - ez az összeg lineárisan emelkedni fog. Azt azonban csak kevesen tudják pontosan megmondani, hogy ebből mekkora a valóban állami kiadás.
Mi mennyi?
Járai Zsigmond pénzügyminiszter azt mondta, hogy az állam eddig 63 milliárd forintot költött a bankra, ám az összeg akár túlzottnak is tűnhet: ez a Postabank-roham után közvetlenül adott 12 milliárdos garanciavállalásból, az úgynevezett alárendelt kölcsöntőke hétmilliárd forintos - eddig nyilvánosságra nem hozott - emeléséből, az MVM és a Magyar Posta tavalyi (összesen 2,1 milliárd forintos) tőkeemeléséből, a múlt nyári 10,7 milliárd forint értékű ÁPV Rt.-s portfóliócseréből, a Dominancia Rt. eladásából (900 millió), a PK-Bank postabanki privatizációjából (2-3 milliárd) és az idei - a pénzügyminiszter szavai szerint - 28 milliárd forintos tőkeemelésből adódik.
Vita már abból is lehet, hogy ezek az adatok helyesek-e. Minősíthető-e a hivatalosan 24 milliárdos állami tőkeemelés 28 milliárd forintosnak, a Dominancia és a PK-Bank eladása segítségnyújtásnak és az ÁPV Rt.-s portfóliócsere az állam számára csak veszteséget hozó tranzakciónak, illetve - mivel a bank legnagyobb külföldi tulajdonosa, az EA-Generali is viszontgaranciát vállalt - a teljes múlt évi, 12 milliárdos garancia kiadásnak. A válasz nem egyértelmű; a kérdésekre adott válaszok függvénye, hogy 44 vagy 63 milliárd forintos állami segélyakcióról beszélhetünk eddig.
Az is kérdés, hogy az állam december végén valójában mennyivel segíti meg a bankot. A Postabank összesen 152 milliárd forintos alaptőkeemelést kap, és ezen felül az állam 71 milliárd forintos garanciát vállal egy a Postabankból kikerülő portfólióra. Ez összesen 223 milliárd forintos kiadás; ha ehhez hozzáadjuk az eddig elköltött 63 milliárdot, és - mivel a tőke jelentős részét állampapírban kapja a bank - a jövő évi kamatokat, a végeredmény mintegy 300 milliárd lesz.
Csakhogy az állam december végén nem 223 milliárdot költ el a bankra - azt azonban még nem tudni, valójában mennyit. Az már tudható, hogy a 71 milliárdos garanciát nem veszik majd igénybe, és az is látható, hogy a bank új alaptőkéjét, 36 milliárd forintot nem szabad olyan juttatásként feltüntetni, mint ami örökre elveszett. A privatizációkor ez az összeg kamatostul megtérülhet, ha pedig az állam nem adja el a bankot - amire azért van némi esély -, akkor is meglesz a pénz vagyon formájában. Ezért a jelenlegi számok alapján összesen 116 milliárd forintos decemberi állami juttatásról (és összesen minimum 160 milliárdos Postabank-konszolidációról) lehet beszélni.
Ugyanakkor az sem biztos, hogy az állami juttatás alapjául szolgáló veszteség akkora a banknál, mint amit kimutattak, és ezt a pénzügyminiszter, valamint a bank új vezérigazgatója, Auth Henrik is elismeri. A veszteség mértéke ugyanis becslésen alapul. Ez részben minden pénzintézetnél így van, a várható veszteségeket ugyanis le kell írni, azaz a bankoknak céltartalékot kell képezni rájuk. A Postabankkal éppen az a gond, hogy a várható veszteségeket rosszul becsülte meg - illetve eltitkolta - az előző vezetés. Ugyanarra a befektetés- és hitelcsomagra, amire 153 milliárdot becsültek a könyvvizsgálók és az új menedzsment, 9 milliárd forintos veszteséget vártak. A hiányzó 144 milliárd forinton felül ráadásul a banküzem is vesztett - havonta több mint egymilliárd forintos deficitet termelt az idén a Postabank -, ezért 14 milliárdos lett az üzemi veszteség: így alakult ki a 158 milliárdos hiány a banknál. Auth Henrik szerint éppen ez a lényeges szám, hiszen minden más - az állami segítségnyújtásról szóló összeg - ezen alapul. Csakhogy, mivel a hiány összegének nagy része becslés, egyáltalán nem biztos, hogy ekkora lesz a végeredmény: a Postabank-deficit lehet ennél nagyobb és kisebb is, hiszen 500 befektetés, 1300 hitel- és több mint száz ingatlanügylet várható megtérülését kellett megbecsülni.
Vagyonkimentés?
Az SZDSZ és az MSZP szerint a bizonytalanság oka az, hogy a kormány mesterségesen növelte a veszteséget, és ezt állítja Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója is, aki tudni véli: a bank új vezetése ilyen értelmű utasítást kapott. Járai szerint a hiány 158 milliárdnál akár nagyobb is lehet; Auth pedig elmondta: mindenképpen elszámolnak az állammal, mivel beépítettek némi biztonsági tartalékot a konszolidációba, amely azonban lehet, hogy így is alacsonynak bizonyul.
Az mindenesetre jelez valamit a "biztonságos" konszolidáció mikéntjéről, hogy a Postabank teljes portfóliójára valamilyen összegű céltartalékot képzett. Az ÁPV Rt. jelentése szerint a bank eszközoldalának körülbelül az egésze "kockázatokat hordozó tétel", vagyis nincs olyan hitel, amelynek megtérülésére számítani lehet. Ez azt jelenti, hogy a bank csak azoknak adott kölcsönt, akik várhatóan nem tudnak fizetni, ami nehezen hihető. Auth szerint a hitelelbírálási rendszer olyan gyenge volt, hogy a korábban első osztályúnak minősített kölcsönök megtérülésében sem lehettek biztosak. Értesülésünk szerint a Postabankban eredetileg nem számoltak ekkora tartalékkal, csak az utolsó pillanatban született egy olyan körlevél, amelyben a vezetőség arra szólítja fel a területi igazgatókat: az első osztályba sorolt hitelekre és befektetésekre is képezzenek céltartalékot.
Az ellenzéki vád szerint a kormánypárt a megnövelt céltartalékképzésen keresztül ment ki milliárdos vagyonokat. A Postabank ugyanis 170 milliárd forintos névértékű, rendkívül rossz megtérülésűnek nyilvántartott hitel- és befektetési portfóliót ad át az ÁPV Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő Reorgnak 71 milliárd forintos áron (a névérték és az ár közötti különbözet a céltartalékképzés, amelytől így megszabadul a bank, a 71 milliárd forint kifizetése pedig az állami garanciavállalással van biztosítva). Az ellenzék úgy véli, a bankban művi úton csökkentették a hitelek és a befektetések értékét, amelyek ezen a kisebb áron kerülnek a Gansperger Gyula irányította vagyonkezelőhöz, illetve annak egyik cégéhez. A Reorgnak más feladata nincs, mint egy kicsit jobb áron - de még a valós érték alatt - eladni ezt a vagyont Fidesz-közeli vállalkozásoknak. Így tulajdonképpen az állam finanszírozza azt, hogy a pénzintézet áron alul adja el a Fidesznek értékes vagyonát.
A feltételezés valóságtartalmát némileg csökkenti az, hogy a veszteség mértékét - főként az átadás előtt álló vagyonelemeknél - két-három könyvvizsgáló állapította meg. A válasz erre természetesen az lehet, amit Princz a nemzetközileg elismert auditorok függetlenségéről mondott: a magyarországi leányvállalatok első emberei a hazai közélet szereplői, és befolyásolhatók.
Ki vezetett félre?
A Postabank leváltott vezetője valószínűleg sokat tudna mesélni erről, hiszen működésének ideje alatt nem nagyon került nyilvánosságra olyan könyvvizsgálói jelentés, amely a bankban robbanni készülő bombákról hiteles képet adott volna. Kizárólag szakmai szemmel nézve, ez a Postabank ügyének legnagyobb problémája - és nem a sajtóportfólió vagy a párttámogatások ügye. A kérdés az, hogy fordulhatott elő, hogy a Postabank tavalyi 13 milliárd forintos veszteségét jóváhagyta a könyvvizsgáló, amikor - Járai szavaival élve - mindenki tudta, hogy ennél nagyobb a veszteség, de azt senki sem, hogy pontosan mekkora.
A könyvvizsgálók (és főként a nemzetközileg elismert Deloitte & Touche) munkájának minősítése szempontjából teljesen érdektelen ugyanis, hogy a bank vesztesége 158 vagy pedig csak 70 milliárd forint, és hogy az állam 300 vagy 160 milliárd forintot költ-e a konszolidációra. A 13 milliárd forintos veszteség jóval kisebb a valósnál, hiszen a bank december végén - a magyar pénzintézeti szektor történetében példátlan módon - visszamenőleg módosítja majd a deficitet, több mint 18 milliárd forinttal növelve azt. Ez csupán egyetlen tétel átvezetése, ami így is 31 milliárdra emeli a múlt évi veszteséget. Ha ezt a deficitet az év elején kimutatják, akkor már márciusban kiderült volna: a Postabank elveszítette teljes vagyonát. Ez pedig teljesen más mederbe terelte volna a bank történetét. Legalább az idei veszteség egy részével csökkenthette volna a konszolidáció összegét, és minden bizonnyal Princz gyorsabb távozásához is elvezetett volna.
A könyvvizsgálat hitelessége azonban nem csak emiatt lényeges. A Postabank kisrészvényesei ugyanis mindenképpen elvesztették volna vagyonukat, a különbség most annyi, hogy van olyan felelős (a könyvvizsgáló), akinek dokumentumaira alapozva állíthatják: ők bíztak a bank jövőjében, ezért nem értékesítették jobb árfolyamon részvényeiket. A Deloitte & Touche most azzal védekezik: megtévesztették, hamis volt Princz azon nyilatkozata, hogy minden szükséges, a bank tevékenységét tükröző dokumentumot a rendelkezésükre bocsátott. Csakhogy a D&T tudott azokról az ügyletekről, amelyek jelentős veszteséget hoztak a banknak, mégis elfogadta a mérleget. (A vita most azon megy, hogy így tett-e vagy sem - több szakértő azt állítja, a kiadott dokumentum a mérleg jóváhagyását jelenti.)
A Postabank tavalyi veszteségének ügye valószínűleg a bíróság elé kerül, hiszen a részvényesek - és köztük a magánbefektetők - 10 ezer forintos tulajdona december 31-től 5 forintot ér. Kérdés azonban, hogy ki minősül kisrészvényesnek. Hidasi Gábor - a Palotás Jánost és néhány más Postabank-tulajdonost képviselő - ügyvéd szerint minden olyan cég is kisrészvényesnek számít, amelyik nem az állam tulajdonában van. Az állam ugyanis többségi tulajdont szerzett a bankban, és mivel ezt az új gazdasági törvény (GT) hatálybalépése után tette, vonatkozik rá a trösztszabály azon paragrafusa, amely szerint - kérésre - piaci áron fel kell vásárolnia a többi tulajdonos részesedését. A Pénzügyminisztérium (PM) szerint ez nem így van, mivel már a GT hatályba lépése előtt 50 százaléknál többet birtokolt. Ha a kisrészvényesek győznek, az élből - a felvásárlási kötelezettség miatt - 10 milliárd forintot jelent az államnak, de ha veszítenek, akkor sem biztos, hogy megmenekül a kormány ezen kiadás elől. A hamis tavalyi mérleg ugyanis annyit jelent: megtévesztették a tulajdonosokat. Ha a könyvvizsgálónak sikerül bebizonyítania, hogy félrevezették, akkor a Postabank mint intézmény perelhető a megtévesztésből származó veszteségért. Az ugyanis mindegy, hogy a bankot akkor más vezette, mint most. A Postabanknak így valószínűleg kártalanítania kell a vagyonukat elveszítő részvényeseket. Ez az összeg - számításba véve, hogy a decembertől semmit sem érő papírok a nyáron 140 százalékos árfolyamon forogtak - 10 milliárd körüli.
Miért lett botrány?
A Postabank ezután perelheti Princz Gábort, és visszakövetelheti tőle a 10 milliárd forintot. A hamis nyilatkozatért elvileg büntetőjogilag is felelősségre lehetne vonni, bár a bizonyítás kétséges kimenetelű lenne. Egy bankvezért nem illik sikkasztással vádolni, kivéve, ha a vád már tételesen bizonyított. Princz valóban felelős, hiszen rosszul - a banki gazdálkodást szabályozó törvényeket néhol tudatosan átlépve - vezette a Postabankot. Ezért azonban nem lehet börtönbüntetésre ítélni. Ilyenkor csak le szokták váltani a bankvezéreket, és nem alkalmazzák őket többé a pénzintézeti szektorban. Az is elképzelhető viszont, hogy Princz nem ússza meg ennyivel. A társadalmi nyomás nagy: a Medián kutatása szerint a megkérdezettek 77 százaléka büntetőjogi felelősségre vonást szeretne (a nagyon is MIÉP-gyanús független polgárok pedig már tüntettek is ezért).
A Postabank népszerű pénzintézet, így érthető, ha sokakat érdekelnek az ügyei. Egy ilyen közérdeklődésre számot tartó téma pedig előbb-utóbb politikai lesz (bár ez még nem magyarázat arra, miért lett ekkora botrány az ügyből). Egy bank tönkremehet, és akkor konszolidálni kell, az e célra fordított 160 milliárd pedig nem nagy összeg ahhoz képest, hogy mai értéken körülbelül ennyit költöttek a Magyar Hitelbank (MHB) rendbetételére. Az MHB is támogatott politikai pártokat (például Simicska Lajos cégeit), voltak sajtóbefektetései, vesztett jó néhány ügyleten, megpróbálta elrejteni a veszteségeket, leváltott vezetőit azonban nem fenyegették börtönnel.
Princz valószínűleg nem ismerte fel, hogy elmúltak azok az idők, amikor mód és lehetőség volt közvetlen politikai befolyás szerzésére. Időközben ugyanis annyit szigorodtak a banki szabályok, úgy fejlődött a felügyelet, hogy már egyre nehezebben lehetett ilyen ügyletekbe keveredni. Auth szerint a Postabank tíz évvel ezelőtti szisztémára épült, hitelezési rendszere teljesen lemaradt a versenytársak mögött - a veszteség kialakulásának oka ez. Igaz, miután nyilvánosságra került, hogy a Postabank nem a roham, hanem a rossz gazdálkodása miatt került tarthatatlan helyzetbe, Princz még egy évig maradhatott a Postabank élén.
A hírek szerint a leváltott elnök-vezérigazgató örömmel fogadta a Fidesz választási győzelméről szóló híreket. A Postabankot ugyanis a Medgyessy Péter vezette PM olyan helyzetbe hozta, hogy elkerülhetetlenné vált az átállás. Az persze kérdés, hogy Horn Gyula leváltotta volna-e Princz Gábort, bár erre - mint a szocialisták mondják - ígéretet tett. A bankvezér valószínűleg azért örült, mert úgy látta, az új kormányfő befolyásolható. Nem kevés pénzébe került ez a Postabanknak, amely nem csupán az MSZP-től, hanem a Fidesztől is bérelt már irodát a székházban. Princz támogatása kivétel nélkül megjelent az összes, a hatalomhoz közel kerülő pártnál: az MSZP-s kapcsolatot a Nádor ´95 ügyletei, a fideszest a Cityposzter Kft.-vel kapcsolatos ügyek, a MDF-est pedig a Lakitelek-hitelek mutatják. Ezek egyenként 1-2 milliárdos veszteséget hoztak a banknak, de mint Princz fogalmazott, egy pénzintézetnek fel kell vállalni a jó ügyek támogatását. Szerinte egyébként is a veszteségesként szerepeltetett ügyek hosszú távon nyereséget hoznak a banknak, ehhez csak türelem kellene.
Ez más gondolkodás, mondta erre Urbán László, a Postabank jelenlegi vezérigazgató-helyettese, aki szerint, ha egyszer a törvény előírja a várható veszteségek elkülönítését, nem lehet éveket várni arra, hátha ezek nyereségesbe fordulnak. Valószínű, hogy Princz azért bukott, mert nem akart másként gondolkodni a bankvilágról. A társadalmi értékek támogatása ugyanis nem egy bankár hitvallása. Igaz, egy állami bank élén az lehet, és ha hiszünk Princznek - aki azért korábban az első magántulajdonú lakossági bank vezetőjeként emlegette önmagát, és nem engedte be az Állami Számvevőszék vizsgálóit -, a Postabank mindig is állami befolyás alatt állt. És nem tudni, melyik szervezet veszi át azt a fontos szerepet, amelyet a Postabank betöltött, nevezetesen az állami, kormányzati, illetve kormánypárti célok költségvetésen kívüli megjelenítését.
A jelenlegi tervekről mindenesetre sokat elárul, hogy a sajtóbefektetéseket - amelyek a Postabank jelenlegi vezetői szerint a legértékesebb és legkönnyebben értékesíthető elemei a portfóliónak - nem eladják, hanem a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) veszi át őket. A százszázalékos állami tulajdonban lévő MFB ugyanis - szól a hivatalos magyarázat - arra alakult, hogy olyan vállalati támogatásokat adjon, amelyeket a Postabankhoz hasonló kereskedelmi bankok a veszteség túlzottan nagy kockázata miatt nem vállalhatnak.
Várkonyi Iván
