„Princz búcsúzóul még meg is fenyegetett”

Belpol

Mivel fenyegette meg a hajdani Postabank-vezér az Élet és Irodalom főszerkesztőjét? Kiderül ez is a Kovács Zoltánnal készült interjúnkból.

A csütörtökön megjelenő friss Narancsban Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője mesél a lap elmúlt 60 évéről, így arról a három hónapról is, amikor a lap a kilencvenes évek elején Princz Gábor alá tartozott.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Kovács Zoltán: (…) a probléma csak az volt, hogy Princzék – lehet, hogy csak ő maga – kezdett elég sokat beledumálni a lap működésébe. Csináltunk például egy interjút Fodor Gáborral, aki akkor kulturális és oktatási miniszter volt. Már ebből is balhé lett, üzentek, hogy főosztályvezetőtől fölfelé meg kell beszélni, kivel akarunk interjút csinálni. Mindig Szvák Gyula jött, hogy ez vagy az nem tetszett a Gábornak, ő amúgy ettől elég sokat szenvedett, ahogy láttam. Végül kijött a szerkesztőségbe maga Princz is, és közölte, hogy sok a probléma, sok olyan céget megsértettünk, amelyikkel ő kapcsolatban áll. Emlékszem, Váncsa ekkor megkérdezte: „Mégis honnan tudhatnánk, hogy te, akinek olyan széles kapcsolataid vannak, kivel milyen nexusban állsz?” És akkor Princz mondott egy olyan mondatot, amiből tudtam, hogy na, ez lesz az utolsó csepp. Valami olyasmit mondott, hogy „ezt én rátok bízom, ezt nektek kell megéreznetek, újságírók vagytok, érezzetek rá”. Emlékszem, ott ült az addigra már visszatért Kardos G. György meg Kertész Ákos, az egész szerkesztőség. Saját szégyenemnek éreztem, hogy ilyet ebben a körben megenged magának bárki is. Mondtam, hogy ezzel mit kezdjünk. Mire ő, hogy cölöpökön kell járni. Úgy tettünk, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg, csináltuk tovább a dolgainkat, ahogy addig is.

MN: A cölöpökön járásra való felszólítás után mi volt a tényleges utolsó csepp?

KZ: Volt egy írásunk a Postabank reklámjáról – „egy meg egy, meg egy, és még egy” –, talán Geszti Péter írta a szövegét. Révbíró Tamás írt a szövegről egy kiváló elemzést. Erre felhívott minket Szvák, hogy ez volt az utolsó csepp, ez a Princz üzleti megítélését mélyen sérti, és hogy Princz tajtékzik, kiszaladt egészen a József nádor-szoborig, ilyenek. Mondtam, hogy ezzel én nem tudok mit kezdeni, mi úgyis így folytatjuk, beszéljétek meg a Gáborral, mi legyen. A szindikátusi szerződésünkben volt egy olyan kitétel, hogy engem nem lehet csak úgy leváltani, kell ahhoz a szerkesztőség beleegyezése is. Ezt Princz aláírta, nyilván nem gondolta, hogy már az első három hónap alatt balhé lesz. Végül azzal jelentkeztek, hogy akkor ők kilépnek. Azt hitték, ezzel végünk. Ezer forintért eladták nekünk a tulajdoni hányadukat. Az Építész Pincében írtuk alá a papírokat, nagyon rossz hangulatban. Princz búcsúzóul még meg is fenyegetett, hogy én közös ügyeinkről nem nyilatkozhatok, mert „az unokák is arról fognak károgni, hogy mi történt a nagypapával”. A rántott hús megállt a levegőben.

Köves Gábor beszélgetése Kovács Zoltánnal a holnap megjelenő Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.