„Princz búcsúzóul még meg is fenyegetett”

Belpol

Mivel fenyegette meg a hajdani Postabank-vezér az Élet és Irodalom főszerkesztőjét? Kiderül ez is a Kovács Zoltánnal készült interjúnkból.

A csütörtökön megjelenő friss Narancsban Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője mesél a lap elmúlt 60 évéről, így arról a három hónapról is, amikor a lap a kilencvenes évek elején Princz Gábor alá tartozott.

false

 

Fotó: Sióréti Gábor

Kovács Zoltán: (…) a probléma csak az volt, hogy Princzék – lehet, hogy csak ő maga – kezdett elég sokat beledumálni a lap működésébe. Csináltunk például egy interjút Fodor Gáborral, aki akkor kulturális és oktatási miniszter volt. Már ebből is balhé lett, üzentek, hogy főosztályvezetőtől fölfelé meg kell beszélni, kivel akarunk interjút csinálni. Mindig Szvák Gyula jött, hogy ez vagy az nem tetszett a Gábornak, ő amúgy ettől elég sokat szenvedett, ahogy láttam. Végül kijött a szerkesztőségbe maga Princz is, és közölte, hogy sok a probléma, sok olyan céget megsértettünk, amelyikkel ő kapcsolatban áll. Emlékszem, Váncsa ekkor megkérdezte: „Mégis honnan tudhatnánk, hogy te, akinek olyan széles kapcsolataid vannak, kivel milyen nexusban állsz?” És akkor Princz mondott egy olyan mondatot, amiből tudtam, hogy na, ez lesz az utolsó csepp. Valami olyasmit mondott, hogy „ezt én rátok bízom, ezt nektek kell megéreznetek, újságírók vagytok, érezzetek rá”. Emlékszem, ott ült az addigra már visszatért Kardos G. György meg Kertész Ákos, az egész szerkesztőség. Saját szégyenemnek éreztem, hogy ilyet ebben a körben megenged magának bárki is. Mondtam, hogy ezzel mit kezdjünk. Mire ő, hogy cölöpökön kell járni. Úgy tettünk, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg, csináltuk tovább a dolgainkat, ahogy addig is.

MN: A cölöpökön járásra való felszólítás után mi volt a tényleges utolsó csepp?

KZ: Volt egy írásunk a Postabank reklámjáról – „egy meg egy, meg egy, és még egy” –, talán Geszti Péter írta a szövegét. Révbíró Tamás írt a szövegről egy kiváló elemzést. Erre felhívott minket Szvák, hogy ez volt az utolsó csepp, ez a Princz üzleti megítélését mélyen sérti, és hogy Princz tajtékzik, kiszaladt egészen a József nádor-szoborig, ilyenek. Mondtam, hogy ezzel én nem tudok mit kezdeni, mi úgyis így folytatjuk, beszéljétek meg a Gáborral, mi legyen. A szindikátusi szerződésünkben volt egy olyan kitétel, hogy engem nem lehet csak úgy leváltani, kell ahhoz a szerkesztőség beleegyezése is. Ezt Princz aláírta, nyilván nem gondolta, hogy már az első három hónap alatt balhé lesz. Végül azzal jelentkeztek, hogy akkor ők kilépnek. Azt hitték, ezzel végünk. Ezer forintért eladták nekünk a tulajdoni hányadukat. Az Építész Pincében írtuk alá a papírokat, nagyon rossz hangulatban. Princz búcsúzóul még meg is fenyegetett, hogy én közös ügyeinkről nem nyilatkozhatok, mert „az unokák is arról fognak károgni, hogy mi történt a nagypapával”. A rántott hús megállt a levegőben.

Köves Gábor beszélgetése Kovács Zoltánnal a holnap megjelenő Magyar Narancsban olvasható.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.