A csütörtökön megjelenő friss Narancsban Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője mesél a lap elmúlt 60 évéről, így arról a három hónapról is, amikor a lap a kilencvenes évek elején Princz Gábor alá tartozott.
| ||
Kovács Zoltán: (…) a probléma csak az volt, hogy Princzék – lehet, hogy csak ő maga – kezdett elég sokat beledumálni a lap működésébe. Csináltunk például egy interjút Fodor Gáborral, aki akkor kulturális és oktatási miniszter volt. Már ebből is balhé lett, üzentek, hogy főosztályvezetőtől fölfelé meg kell beszélni, kivel akarunk interjút csinálni. Mindig Szvák Gyula jött, hogy ez vagy az nem tetszett a Gábornak, ő amúgy ettől elég sokat szenvedett, ahogy láttam. Végül kijött a szerkesztőségbe maga Princz is, és közölte, hogy sok a probléma, sok olyan céget megsértettünk, amelyikkel ő kapcsolatban áll. Emlékszem, Váncsa ekkor megkérdezte: „Mégis honnan tudhatnánk, hogy te, akinek olyan széles kapcsolataid vannak, kivel milyen nexusban állsz?” És akkor Princz mondott egy olyan mondatot, amiből tudtam, hogy na, ez lesz az utolsó csepp. Valami olyasmit mondott, hogy „ezt én rátok bízom, ezt nektek kell megéreznetek, újságírók vagytok, érezzetek rá”. Emlékszem, ott ült az addigra már visszatért Kardos G. György meg Kertész Ákos, az egész szerkesztőség. Saját szégyenemnek éreztem, hogy ilyet ebben a körben megenged magának bárki is. Mondtam, hogy ezzel mit kezdjünk. Mire ő, hogy cölöpökön kell járni. Úgy tettünk, mintha ez a beszélgetés nem történt volna meg, csináltuk tovább a dolgainkat, ahogy addig is.
MN: A cölöpökön járásra való felszólítás után mi volt a tényleges utolsó csepp?
KZ: Volt egy írásunk a Postabank reklámjáról – „egy meg egy, meg egy, és még egy” –, talán Geszti Péter írta a szövegét. Révbíró Tamás írt a szövegről egy kiváló elemzést. Erre felhívott minket Szvák, hogy ez volt az utolsó csepp, ez a Princz üzleti megítélését mélyen sérti, és hogy Princz tajtékzik, kiszaladt egészen a József nádor-szoborig, ilyenek. Mondtam, hogy ezzel én nem tudok mit kezdeni, mi úgyis így folytatjuk, beszéljétek meg a Gáborral, mi legyen. A szindikátusi szerződésünkben volt egy olyan kitétel, hogy engem nem lehet csak úgy leváltani, kell ahhoz a szerkesztőség beleegyezése is. Ezt Princz aláírta, nyilván nem gondolta, hogy már az első három hónap alatt balhé lesz. Végül azzal jelentkeztek, hogy akkor ők kilépnek. Azt hitték, ezzel végünk. Ezer forintért eladták nekünk a tulajdoni hányadukat. Az Építész Pincében írtuk alá a papírokat, nagyon rossz hangulatban. Princz búcsúzóul még meg is fenyegetett, hogy én közös ügyeinkről nem nyilatkozhatok, mert „az unokák is arról fognak károgni, hogy mi történt a nagypapával”. A rántott hús megállt a levegőben.
Köves Gábor beszélgetése Kovács Zoltánnal a holnap megjelenő Magyar Narancsban olvasható.
