Putyin-kitüntetés Debrecenben: az egyetem szerint a tiltakozók lejáratják az intézményt

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 8.

Belpol

Hangulatkeltés, lejáratás. Közleményt adott ki a Debreceni Egyetem Putyin-ügyben.

Nagy port kavart, hogy a Debreceni Egyetem szenátusa úgy döntött, Putyint Civis Honoris Causa címmel tünteti ki, ezt a címet Habsburg György utazó nagykövet és Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök kapta meg eddig.

Összesen négy tanszék határolódott el a döntéstől, Vajda Mihály professor emeritus rövid levélben mondott le címéről.

Most az egyetem közleményben reagált a tanszéki elhatárolódásokra és Vajda levelére, számolt be a Dehir.hu.

Eszerint a testület döntése érvényes és az egyetem fenntartja azt. A közlemény elég pikírt, előbb utal arra, hogy érdektiltakozásokról lehet szó, majd nyomásgyakorlással váldolja azokat, akik kinyitották a szájukat és elmondták a véleményüket.

„A titkos szavazásokon született tanszéki állásfoglalások kiadói a mai napig nem keresték meg az intézmény vezetését, a tiltakozásukat hivatalos csatornán nem juttatták el a vezetéshez. Ebből arra következtetünk, hogy a sajtón és közösségi portálokon keresztül próbálnak nyomást gyakorolni az intézmény döntéshozóira. Mindez sajnálatos tény, mint ahogy az is, hogy az elmúlt tanévben – a Hallgatói Önkormányzat jelzései alapján – a tőlük függő viszonyban lévő hallgatókat, doktoranduszokat is több alkalommal tiltakozásokra buzdították, akár intézményi kezdeményezések, akár doktorandusz hallgatókat érintő törvényi szabályozás miatt."

Vajda Mihályról annyit mondanak, hogy régóta nem tart órákat: "Az intézmény rektora tegnapi napon (2017. szeptember 7-én) megkapta és tudomásul vette – az egyébként az intézményben évtizede kurzust már nem tartó – Vajda Mihály lemondását a professor emeritusi címről”.

Majd parádésan zárul. Bár tiszteletben tartják a véleményszabadságot, elítélik azt, aki véleményével le akarja láratni az egyetemet. Szó szerint ez így szól: "Az intézmény tiszteletben tartja a magánvéleményeket, de azt elítéli, hogy egyetemi polgárok az érvényben lévő szabályzatokban szereplő határköröket túllépve tesznek nyilatkozatot, hangulatkeltéssel és az intézményi előírásokat semmibe véve akarják lejáratni a Debreceni Egyetemet – áll a közleményben."

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.