A „csodazongora” eddigi történetét Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész víziója mellett elsősorban a jó személyes kapcsolatok és az állami milliók határozták meg. A nógrádi székhelyű Zengafons Kft.-t 2012-ben alapították, a cég birtokolja a Bogányi hangzásbéli elképzelései alapján Üveges Péter által kidolgozott hangszertest szellemi tulajdonjogát – az oltalom a zongora formájára van bejegyezve, nem a mechanikára vagy az űrtechnológiában és versenyautókhoz használt karbonkompozitból készült rezonáns lapra. (Bogányiék a nyilatkozataik alapján emellett gyártástechnológiai megoldásokat is levédettek.) A cég nem sokkal később 217 millió forintos támogatást nyert az Új Széchenyi Terv keretei között a Magyar zongora nevű pályázaton, amihez az önrészt, mintegy 60 millió forintot a Magyar Nemzeti Banktól kérték és kapták 2014 februárjában. A támogatás a jegybank szerint illett a társadalmi felelősségvállalási stratégiájukba. (E támogatást a bank később visszakérte a cégtől, mert „a támogatási szerződés egyes pontjai sérelmet szenvedtek”. Azt viszont nem árulták el kérdésünkre, hogy pontosan mely pontokat szegte meg a pénzt végül visszafizető Zengafons.) Ha idevesszük a Szerencsejáték Zrt.-vel kötött 40 milliós reklámszerződést, valamint a magyar állam megrendelését tíz zongorára 764 millióért, akkor azt mondhatjuk, hogy a nyilvános adatok alapján per pillanat valamivel több mint egymilliárd forint állami pénz van a Bogányi-zongorában. Egyelőre mindebből annyi előnyük származik a magyar adófizetőknek, hogy a nagyobb magyar hangversenyhelyszíneken harmadik vagy negyedik zongoraként bekerült a választékba.
| ||
Briliánssal kirakva
Nézzünk két önkényesesen kiragadott pillanatot a Bogányi-féle „csodazongora” – a miniszterelnöki szándék szerint nemes egyszerűséggel „a magyar zongora” – eddigi, fordulatokban gazdag történetéből. Az egyik 2015. január 21., a magyar kultúra napja: Orbán Viktor bemutatta a nagyközönségnek a Bogányi-zongorát a Budapest Music Centerben nem sokkal azután, hogy a Zeneakadémián egy késő esti órán zárt körben a Magyar Művészeti Akadémia-tag Bogányi Gergely magánkoncertet adott az ország legfontosabb embereinek Andy Vajnától Balog Zoltánon át a miniszterelnökig és feleségéig. Orbánt állítólag teljesen elvarázsolta a hangszer zengő-csilingelő, éneklő hangja. Mindenesetre a nyilvános bemutatón a futurisztikus hangszerről a magyar lélek jutott az eszébe: ez a zongora a magyar lélek nyughatatlanságát, a magyarok örök vállalkozó kedvét testesíti meg, mondta, „amely mindig arra törekszik, hogy egyre tökéletesebbet alkosson, és soha ne legyen elégedett azzal, ami éppen van”. Orbán szavai – „kívánom, hogy a Bogányi-zongora a világ koncerttermeiben a magyar szellem nagyszerűségének bizonyítéka legyen” – leplezetlenül mutatják, miért költött a NER több százmillió forintot a hangszerre: mi más igazolhatná hatásosabban e jobb sorsra érdemes nemzet világraszóló nagyságát, szárnyaló géniuszát, mint egy új zongora?!
A másik emlékezetes pillanat helyszíne a tavaly novemberben Abu-Dzabiban hatodik alkalommal megrendezett Big Boys Toys luxusexpó. Ezt arra találták ki, hogy a szupergazdag olajsejkek, üzleti partnereik és az Egyesült Arab Emírségekbe látogató fiatal milliárdosok beszerezhessék a legmenőbb miniteniszpályás óriásjachtot, a legújabb, Batmobilnak álcázott sportkocsit, esetleg egy kétszemélyes hobbi-tengeralattjárót.
| ||
Tavaly novemberben minden idők legjobb nevű kiállításán kürtölte bele a közel-keleti kánikulába a magyar lélek nyughatatlanságát a Bogányi-zongora, méghozzá egy külön a Big Boys Toysra tervezett, úgynevezett „ART EDITION”-nel. Az amúgy is eléggé űrhajószerű, első ránézésre leginkább versenymotorcsónakra vagy Batman repülőjére emlékeztető Bogányi-zongora kellemes Viagra-kék színt kapott (hangsúlyozandó a műanyagérzetet), a csavarok és pedálok arany színben pompáznak.
| ||
Ahogy arról a zongora márkajelzése tudósít, a kék Bogányit az a Nagy Boglárka tervezte, akiről egyrészt azt beszélik, hogy Habony Árpád barátnője (Náray Tamás egy D. Tóth Kriszta-műsorban erősítette meg az információt, s egy 444-cikkből az is kiderül, hogy a páros együtt helikoptertúrázott Hongkongban), másrészt képeivel a hazai műkereskedők meglepetésére a világhíres Sotheby’s egyik londoni árverésére és a LUMAS galéria portfóliójába is bekerült, noha 24 évesen pályakezdőnek számít. Mindenesetre a Big Boys Toyson kiállították Nagy Symphony of Dreams című olajfestményét is, ezen foltokban a Bogányi jellegzetes kék színe köszön vissza. A képet „a szerelem, szabadság, szépség és a zene inspirálta” – írta nyilvános Facebook-oldalán Nagy Boglárka. Gyanítjuk, a festményt és a zongorát együtt árulták Abu-Dzabiban.
A Bogányi-zongora eddig is főként állami pénzből készült, és nagyon úgy tűnik, hogy addig beszélhetünk jövőbeli esélyekről, amíg az állam finanszírozza a vállalkozást. A másik lehetőség, hogy piros és kék dizájnzongorákkal vagánykodó milliárdosok megveszik dísznek a nappaliba. De erre az amúgy sem túl nagy piacra – nem csupán a luxuscikkek piacáról beszélünk, hanem a státuszszimbólumként működő egyedi „luxusjátékszerek” piacáról is – majdnem olyan nehéz betörni, mint azt elérni, hogy a világ neves koncerthelyszínei beszerezzék a hangszert a megbízható, és minden stílusban kiszámíthatóan teljesítő, a Bogányinál lényegesen olcsóbb Steinway-k mellé – jóllehet így nyerne értelmet a bőséges állami ráfordítás. Ez az ellentmondás már a zongora 2015-ös bemutatásakor is egyértelmű volt: Batta András, akkor a komolyzenéért felelős kormánybiztos, ma a Magyar Zene Háza szakmai vezetője egyrészt azzal védte a közpénzek ráfordítását, hogy a zongora az „országpropaganda” céljait szolgálja, és ez minden magyar ember életére is visszahat majd – ezért is szerették volna az árat a versenyzongorák árának közelében tartani. De azt is állította az Indexnek, hogy az évente legyártott „20-30-50” zongorát a luxuskategóriában lehet értékesíteni: „művészeknek”, „nagyon gazdag embereknek”, „dizájnereknek” lehet majd eladni, „briliánssal kirakott, piros változatban is, ha Abu-Dzabiban egy sejk azt óhajtja megvenni”.
Az biztos, hogy a zongorák ára jelenleg nem versenyképes a koncerttermek piacán: a legjobb versenyzongorák 35 millió forint körül mozognak, az ár esetleg felmehet 55 millióig. A Bogányi-zongorából viszont az alapdarab ára 75 milliónál kezdődik, a nagyobb méretű modell pedig 108 millió forintba kerül. Pontos információnk nincs arról, hogy eddig hány darabot gyártott és adott el a zongorát fejlesztő és gyártó Zengafons Kft., de 2016 elején Bogányi Gergely azt állította a Népszabadságnak, hogy négy zongora készült el, amiből kettőt értékesítettek. Egyik sem hangversenyterembe került: egyet egy európai magánember vásárolt meg, a másikat a zenei tematikájú fővárosi luxusszálloda, az Aria Hotel. Bogányi akkoriban azt tervezte, hogy abban az évben 8-10 zongorát gyárt le. Pár hete derült ki a cégadatokból: 2016-ban a Zengafonsnak egyáltalán nem volt bevétele, azaz a jelek szerint egyetlen zongorát sem adtak el, és a cég 236 milliós veszteséggel zárt. 2015-ben még 36, 2014-ben 40 milliós, 2013-ban 190 ezer forintos árbevételről adott számot. A mérlegből úgy tűnik, hogy a 2014-es és a 2015-ös árbevétel egy eladott zongora két részlete. Vagyis 2016 végéig mindösszesen egy darab Bogányit adhatott el a cég a magyar kultúra követének szánt zongorából; az említett luxusszálloda honlapján látható fotók szerint mindenesetre áll egy ilyen zongora a hallban.
A friss mutatók garantáltan jobbak lesznek, ugyanis feltűnt egy merész, a kockázatokkal mit sem törődő szereplő, aki egyszerre tíz zongorát rendelt a kis cégtől – annak tudatában, hogy a Zengafons néhány éves története alatt ennek a felét sem gyártotta le, pláne adta el a Bogányi-zongorából. A megrendelő a magyar állam, amely e lépéssel a sorozatgyártáshoz szükséges befektetést támogatta meg 2015-ben. A projektet aztán 2016-ban egy könnyű kézzel meghozott kormányrendelet segítségével átpasszolták az Operettszínháznak, mint állami fenntartású lebonyolítónak, nem világos, milyen okokból. A tíz Bogányit mindenesetre év végéig kell leszállítania a Zengafonsnak, a zongorabeszerzésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma 764 millió forintot különített el. Az állami tulajdonú zongorák határozatlan idejű kölcsönszerződés formájában hét magyar és három külföldi koncerthelyszínre kerülnek. A világ tíz helyszínén így a koncertező zongoristák a Bogányi-hangszert is választhatják: Magyarországon ilyen lesz a Budapest Music Center (BMC), a Müpa, az Erkel Színház, a pécsi Kodály Központ, a debreceni Kölcsey Központ, a Pesti Vigadó és a Zeneakadémia. Az állam küld egy Bogányit a moszkvai Csajkovszkij konzervatóriumba és a helsinki Sibelius akadémiára – a finn helyszín kiválasztásánál nyilvánvalóan az is közrejátszott, hogy Bogányi Gergely egyik testvére, a kamaszként Finnországba került Bogányi Tibor maga is ezen az akadémián végzett, ma ismert név a finn komolyzenei életben, az oroszlán lovagrend érdemrendjét is megkapta. A tizedik zongora sorsáról még gondolkoznak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.
Befér vagy nem fér
A tíz zongorából a Zengafons eddig kettőt szállított le: egyet június 17-én a Kodály Központba, ahol „zongorát igénylő program azóta nem volt, de próba szintjén többen játszottak már rajta”, mint ez az intézmény kérdésünkre adott tájékoztatásából kiderül. Arra már nem kaptunk választ, hogy hol tárolják a zongorát, és pontosan mire fogják használni a jövőben. Érdekesség, hogy Pécsen állítólag közadakozás indult azért, hogy a központ kapjon egy Bogányit – egy sajtótájékoztatón Páva Zsolt polgármester (Fidesz–KDNP) közölte, hogy 2,3 millió forint adományból fogják kifizetni a „rezgéscsillapított és magasabb biztosítás követelményeinek megfelelő szállítást”, a hangszer installálását és finomhangolását.
A másik leszállított Bogányi története valamivel kalandosabb: a terv az volt, hogy a BMC-ben bemutatott első hangszer ott marad, de kiderült, hogy a zongora nem fér be a teherliftbe. A Bogányiból két méret létezik, a kisebb (rövidebb) hangszer szélesebb a zongorasztenderdnél, a hosszabb modell viszont az általános 182 cm szélességű. A BMC ezért azt kérte, hogy a szélesebb hangszert helyezzék el máshol, ők megvárják az idén elkészülő hosszabb, de keskenyebb típust – tudtuk meg Gőz Lászlótól, a BMC vezetőjétől. Így került június elején az első legyártott Bogányi a Vigadóba, s erről a saját szemünkkel is meggyőződtünk: a rövidebb típus éppen befért a márványlépcső melletti térbe.
| ||
A Vigadó munkatársai a helyszínen elmondták, a zongorán azóta nem játszott senki, kivéve egy karmestert, aki lenyomott pár billentyűt. A Vigadót üzemeltető Magyar Művészeti Akadémia (MMA) ehhez aztán levélben annyit tett hozzá, hogy ezt a hangszert láthatták a nézők a vizes-világbajnokság és az idei Forma–1-es Magyar Nagydíj megnyitóján. A zongorát aztán a szintén MMA-s fenntartású Műcsarnokba viszik, ahol Bogányi Gergely és Szakcsi-Lakatos Béla ad egy-egy koncertet rajta.
A BMC-ben a Bogányi lesz a negyedik zongora. Gőz László igazgató kérdésünkre elmondta: a világ jelentős koncerthelyszíneihez hasonlóan náluk is van egy Steinway D-model, egy B-model és egy Fazioli. A zongorista választ a délelőtti főpróbán, elsősorban a műsor alapján: a barokkhoz jobban illik a bensőségesebb hangzás, a romantikus zenéhez a nagyobb testű hangszer. Az sem mindegy, melyik hangszer hány éves, a kor befolyásolhatja a kezelhetőséget és a hangzást is. Gőz szerint az egyedi Renner-mechanika mellett az teheti vonzóvá a Bogányit, hogy hangosabb és zengőbb, mint az említett típusok. A plasztikus hangzás miatt szerinte a jazz-zenészek biztosan szeretni fogják. Mindazonáltal a Bogányi miatt nem lesz más a jövő évi műsoruk, mert „a zenei program szerkesztése kizárólag zenei alapon történik, nem hangszer alapján”. Az igazgató természetesen örül, hogy náluk is elhelyeztek egy ilyen hangszert, de „ha azt kérdezi, hogy hányan választják majd a Bogányit a Steinway-k és a Fazioli mellett, erre csak jövő ilyenkor tudok válaszolni”. Gőz egyébként drukkol a magyar zongorafejlesztés hagyományába szerinte illeszkedő zongorának, bár számára a Bogányi inkább innováció. „Pozitívan állok a fejlesztéshez, boldog lennék, ha sikerülne Bogányinak!” – tette hozzá.
Úgy tudjuk, a magyar intézményeknek szeptemberi szállítást ígértek, máshonnan viszont olyan információkat kaptunk, hogy nem megy minden simán, mert Bogányiéknak az egyik beszállító helyett új gyártót kell találniuk, és elsősorban Dubai környékén próbálkoznak. Kérdéseinkkel megkerestük a Zengafons Kft.-t is, választ nem kaptunk.
Járaival Zebegényben
Azt, hogy a Zengafons ügyeihez Járai Zsigmond exjegybankelnöknek is köze van, maga Bogányi Gergely árulta el még 2015-ben az Indexnek: „Járai úrral elég sokat teniszeztünk éveken keresztül Zebegényben. Barátilag jóban voltunk, úgy alakult, hogy megmutattuk neki a zongorát. Tetszett neki az ötlet, úgy gondolta, szívesen közreműködik.” Kis Marianna, Járai Zsigmond felesége 2014 szeptemberében lett kisebbségi tulajdonos a Zengafonsban, de 2015 végén kiszállt a cégből. A többségi tulajdonos Bogányi, aki a nol.hu szerint 2015-ben a házát is eladta a Zengafons zavartalan működését és a zongorafejlesztést biztosítandó.
2014 végén és 2015 elején körülbelül fél évig, vagyis a zongora nyilvános bemutatásának idején volt a cég ügyvezetője Járai Zsigmond másik régi ismerőse, Komoróczki István, erről a 444 írt. Komoróczki az elmúlt években tervezéskoordinációért felelős államtitkár volt a Nemzetgazdasági Minisztériumban, de volt az Imperial Tobacco Magyarország adózási ügyekért felelős, illetve vállalati kapcsolatok igazgatója, vezette a dohánycég brüsszeli irodáját is, vezető beosztásban tevékenykedett a Magyar Hitel Banknál, az ABN-AMRO Banknál, a 80-as években a svédországi, a 90-es évek elején az izraeli magyar követségen dolgozott. 2014-ben ő volt a legjobban kereső kormánytag, az adóbevallások alapján annyit vitt haza, mint Orbán Viktor, Lázár János és Varga Mihály összesen. Per pillanat Bogányi egyedül van a cégben cégjegyzésre jogosult ügyvezetőként, és ő a fő tulajdonos is Üveges Péter és a gyártástechnológiáért felelős Bolega Attila mellett. Kis Marianna és Komoróczki István olyan hirtelen tűntek el a cégből 2016-ra, ahogyan korábban érkeztek.
Ha az interjúiból indulunk ki, Bogányi Gergely mindezt természetesnek tartja, és úgy gondolja, hogy mindent összevetve a zongora nevetségesen alacsony összegből készült. Az Unikornisnak például azt mondta, hogy lehetetlen volt magánúton tovább finanszírozni a fejlesztést, ezért „körül kellett nézni és forrásokat találni”. Szerinte a hangszer már most sikertörténet és építi az országimázst, hiszen külföldön mindenhol csak magyar csodazongoraként emlegetik. A projekt kritikáira reagálva kijelentette, hogy – bár nincs ellenére, ha közel kerül a politikához – a vállalkozás olyan tiszta, mint a zongora hangja. Szerinte a torz világ eltorzítja az információkat, amin nem lepődik meg, hiszen „az utolsó időket éljük”, a történelem e szakaszának „zárófejezetét, ami már rég meg volt jövendölve”. És ez nem vízió, hanem a valóság: „Fel kellene ébredni. Küszöbön a nagy háború, lépten-nyomon látszanak a jelek”, de szerencsére „Magyarország lelkileg és politikailag egyre erősebb”, véli a művész.
A nyugati sajtó valóban felfigyelt a Bogányi-zongorára, bár általában nem „magyar csodazongoraként”, hanem Batman- vagy Star Trek-zongoraként emlegetik amellett, hogy elismerik különleges hangzását és profi kivitelezését.
Funkcionális darab
Lázár Jánosnak mindenesetre igaza volt, amikor június elején azzal indokolta a Zengafons értékesítési nehézségeit, hogy „a világ zongorapiacán brutális versenytársakkal kell megvívni, ami nem olyan egyszerű dolog”. Egyelőre kicsi az esély arra, hogy a világ egyik legkonzervatívabb, elsősorban a megbízhatóságot, hagyományt, kompatibilitást előnyben részesítő piacára gyakorlatilag a semmiből betörjön a kis magyar cég – ez még úgy is a lehetetlennel határos, ha végtelen állami támogatás áll rendelkezésre. Több generációra és a múlt század közepére visszanyúló zongoramanufaktúrák innovációi végezték a kukában a kezdeti szenzáció lecsengése után, ha a különleges dizájn vagy szokatlan hangzás nem elégített ki valós piaci igényt. Ha sikerült is betörni erre a piacra, mint például a szicíliai bútortervező családba született Paolo Fazioli által 1981-ben alapított vállalatnak, akkor is évtizedek kellettek hozzá: a kis cég az évekig tartó akusztikai kísérleteket 1979-ben kezdte, és a 80-as évek közepére érte el, hogy a legnagyobb zongoristák közül páran koncertezzenek a zongorájukon. 2001-ben közelítették meg az évi száz zongora legyártását.
Akár sikerül valami hasonló a Bogányival a távoli jövőben, akár a mostanra joggal elfeledett futurisztikus dizájnzongora, a Schimmel-féle Pegasus sorsára jut, érzésünk szerint a hangszer még jó ideig elsősorban állami reprezentációs feladatokat szolgál majd. Olyan helyeken lesz kiállítva, mint a milánói expó Szőcs Géza-féle sámándob épülete volt (állítólag az azerbajdzsáni pavilon igazgatója rendszeresen átjárt játszani rajta). Bogányi pedig olyan eseményeken haknizhat, mint a Forma–1-es nagydíj. Ha pedig Orbán kitalálja, hogy a magyar–szaúdi gazdasági, diplomáciai és kulturális kapcsolatokat akarja elmélyíteni, bevetheti Bogányit és a csodazongorát. A zongorista április közepén Rijádban az Al Faisaliah Resort & Spában és az Abdullah Economic Cityben lévő Bay La Sun Hotelben adott koncertet, ahogy a szaúdi magyar nagykövetség honlapja fogalmaz: „egy-egy exkluzív este keretében, mintegy 500-500 fős kiemelt hátterű hallgatóság számára” (bár a fényképek szerint harmadannyian sem voltak). A fehér bőrfoteles hangversenyen a magyar delegációban az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség képviseltette magát. A koncert után a szaúdi atomügyi miniszter a nagykövetnek örömét fejezte ki, később Bogányi és Sultan al-Bazie, a Szaúdi Művészeti és Kulturális Egyesület elnöke aláírtak egy dokumentumot arról, hogy ösztöndíjas szaúdi hallgatók jöhessenek zenét tanulni Magyarországra.
| ||
A Bogányi-zongora útját a régióban pedig egy frissen létrehozott cég, az Outer International egyengeti majd, „további országpromóciós lehetőségeket biztosítva hazánknak”. Pár héttel később Sultan al-Bazie és Jana Yamaniva, az Outer International elnök-vezérigazgatója már Fekete Györggyel, az MMA elnökével és Krucsainé Herter Anikóval, az Emmi kulturális kapcsolatokért és fejlesztésekért felelős helyettes államtitkárával foghatott kezet a Vigadóban. Ha hihetünk az Origónak, a megállapodás része volt, hogy Szaúd-Arábiában is megrendezik a magyar komolyzenei tehetségkutatót, a Virtuózokat. A csodazongora hangja, úgy látszik, tényleg előremozdította Magyarország érdekeit: egy hónap múlva Abdalláh bin Mohamed bin Ibrahim es-Sejk, a szaúdi Súra Tanács elnöke már Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval tárgyalt arról, hogy Magyarország szorosabb gazdasági együttműködést szeretne Szaúd-Arábiával, a kihasználatlan lehetőségeket a jövőben „további magas szintű látogatásokon” fogják feltárni.
