Reagált Lázár János Tarr Zoltán feleségének kirúgására

  • narancs.hu
  • 2024. december 19.

Belpol

"Nem kötelező a kormánynak dolgozni."

"Az Építési és Közlekedési Minisztériumban tiszteletben tartjuk minden munkatársunk magánéletét és politikai meggyőződését. Éppen ezért a házastársának aktív politikai szerepvállalása óta eltelt több hónap alatt türelmesen tekintettünk Jékely Berta egyre fokozódó politikai aktivitására" – kezdi Facebook bejegyzését Lázár János. Az építési és közlekedési tárca vezetője  arra reagált, hogy Magyar Péter, szintén a közösségi médiában, tudatta: szerdán lefokozták, csütörtökön pedig felmentették állásából Tarr Zoltán, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének feleségét, aki 20 évig Lázár minisztériumában dolgozott.

Lazár János közleményében azt írja, Jékely Berta "lefokozásának szakmai okai voltak: a minisztérium több területet és számos munkatársunkat érintő átszervezést hajt végre a hatékony munkavégzés érdekében. Azt azonban nem tudom, és nem fogom soha elfogadni, hogy valaki kormánytisztviselőként aktívan részt vegyen a kormány ellen hergelő kampányokban, azt pedig kifejezetten tisztességtelennek tartom, hogy valaki munkavállalóként a munkáltatója ellen irányuló valótlan tartalmú kijelentéseket terjesszen. Mindez összeegyeztethetetlen a közszolgálattal. Nem kötelező a kormánynak dolgozni, bizonyára a piacon is szükség van ilyen jó szakemberekre" - írja Lázár János tárcavezető.

Idén áprilisban Tarr Zoltán is elbocsátották munkahelyéről, miután részt vett és felszólalt a Magyar Péter által szervezett tüntetésen

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.