Elbocsátották munkahelyéről a Magyar Péter tüntetésén felszólaló református lelkészt

  • narancs.hu
  • 2024. április 9.

Belpol

Tarr Zoltán korábbi zsinati tanácsos egy állami cégnél próbaidős alkalmazott volt. 

Elbocsátották a munkahelyéről, egy állami informatikai cégtől Tarr Zoltánt, aki részt vett és felszólalt szombaton a Magyar Péter által szervezett tüntetésen. Ezt Magyar jelentette be a Facebookon.

Tarr Zoltán lelkész, a református egyház korábbi zsinati tanácsosa. Január óta – hétfőig – a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz tartozó Neumann János Nonprofit Kft.-nél dolgozott. Uniós források felkutatásával foglalkozott, szakmai anyagokat készített elő és írt a minisztérium számára, beszédvázlatot is, például Nagy Márton miniszternek. 

Magyar azt írja, mivel Tarr próbaidős alkalmazott volt, jogilag az elküldése nem támadható, „de súlyos erkölcsi elveket sért és alaptörvény-ellenes, ha valakit véleményéért és annak felvállalásáért utcára tesznek. Zoltán egyetlen »bűne« az volt, hogy a Talpra Magyarok Közössége által szervezett szombati százezres megmozduláson civil felszólalóként, református lelkészi mivoltában felemelte szavát az egyház és állam káros összefonódásával és a sokunk számára elfogadhatatlanul eljáró Balog Zoltán püspökkel szemben. Kell-e ennél ékesebb bizonyíték egyház és állam kóros és elfogadhatatlan összejátszására, minthogy Zoltánt már a békés gyűlésünket követő első munkanapon elzavarták?”

Magyar Péter feltételezi, hogy az elbocsátás mögött a kormány áll.

Posztjában felkéri Tarrt, hogy induljon a mozgalom nevében az európai parlamenti választáson. 

Tarr a 444-nek nyilatkozva megerősítette, a tüntetést követő első munkanap végén, azaz hétfőn délután négykor telefonon értesítették, hogy elbocsátják, indoklás nem volt. Ez tényleg jogszerű így, mert még nem járt le a három hónapos próbaideje. Azt mondta, végig tisztességgel dolgozott, munkáját nem is kifogásolták. Arról, hogy valamit rosszul tett volna, az utolsó beszélgetésen sem esett szó.

A lelkész nem lepődött meg az elbocsátáson, inkább csak azon, hogy nem rögtön reggel rúgták ki, hanem megvárták a nap végét. Ugyanakkor nem tartja bölcsnek ezt a lépést, hiszen így megerősödik az emberekben az a meggyőződés, hogy ma Magyarországon a véleményéért bárkit retorzió érhet. 

A tüntetésen végig a református egyház belső ügyeiről beszélt, vagyis a kormány munkáját, a saját szakterületét nem érintette a mondandója. Azzal, hogy elküldhetik, már akkor számolt, amikor a Balog Zoltán püspökkel kapcsolatos ügyek miatt leveleket küldött az egyház vezetőinek. Azt még nem tudja, hogyan fogja eltartani a családját – három gyermeket nevelnek –, de felajánlásokat máris kapott. 

(Címlapképünk forrása: Magyar Péter Facebook)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.