Republikon: Ha most lenne a főpolgármester-választás, Karácsony győzne

  • narancs.hu
  • 2023. szeptember 22.

Belpol

Friss felmérésük szerint a budapesti választók együttműködést várnak az ellenzéki pártoktól.

Karácsony Gergely folytathatná főpolgármesteri munkáját, a baloldali-liberális pártok pedig az országos támogatottságuk felett szerepelnének egy mostani budapesti választáson – derül ki a Republikon Intézet fővárosi közvélemény-kutatásából. 

A kutatóintézet közleménye szerint azért tartották fontosnak felmérni a budapesti politikai erőviszonyokat szűk egy évvel az önkormányzati választások előtt, mert az ellenzéki pártok és jelöltek között is a Budapestért folytatott verseny a legintenzívebb, hiszen a fővárosi jelöltséget lehet a legnagyobb eséllyel mandátumra váltani.

Budapesten a pártválasztók 35 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re, a fennmaradó 65 százalék pedig az ellenzéki pártokat erősítené. 

Az ellenzék pártjai közül a fővárosban is a DK a legerősebb, őket követi a Momentum, a harmadik azonban az országos mérésekkel ellentétben Budapesten nem a Mi Hazánk, hanem az MSZP. Utóbbi oka feltehetően az, hogy Budapesten több beágyazott szocialista polgármester is hivatalban van, akiknek megítélése pozitívan hat a pártjuk népszerűségére.

A kutatás során a Republikon Intézet megmérte a lehetséges főpolgármester-jelöltek népszerűségét is. Az adatfelvétel idején Karácsony Gergely volt az egyetlen biztos induló, de feltételeztük, hogy a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk is állít jelöltet. A kormánypárti jelöléssel összefüggésben eddig felvetődött politikusok közül a kutatóintézet Szentkirályi Alexandra korábbi főpolgármester-helyettes indulásával számolt.

A három jelölt, Karácsony Gergely, Szentkirályi Alexandra és a Mi Hazánk jelöltje között 42-36-5 arányban oszlanak meg a szavazatok a teljes budapesti népesség körében, és 50-43-6 arányban a pártválasztók körében,

azaz jelenleg Karácsony Gergely nyerné a főpolgármester-választást.

A kutatásból az is kiderül, hogy a budapesti ellenzéki választók több mint háromnegyede együttműködést vár az ellenzéki pártoktól – az önkormányzati és az EP-választáson egyaránt. Ugyancsak fontos adat, hogy az ellenzéki válaszadók 87 százaléka megtartaná a hivatalban lévő ellenzéki polgármestereket. A teljes kutatás itt olvasható.

(A kutatás 1500 fő személyes megkérdezésével készült 2023. július 10–28. között. A kutatás nem, életkor és iskolai végzettség szerint reprezentatív Budapest felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/-2,6%)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.