Robbanásszerű módszertani megújulás várható az iskolákban

Belpol

A digitális oktatás kényszerű bevezetéséről Szűcs Tamást, a PDSZ elnökét kérdeztük.

magyarnarancs.hu: Önök már a kormány bejelentése előtt azt kérték, hogy zárjanak be az iskolák és óvodák, akkor még távoktatásról, ha jól emlékszem, nem volt szó. Jobb lett volna, ha a tanév hátralévő részét elengedik vagy üdvözlendő a digitális oktatásra való átállás?

Szűcs Tamás: Mi már kezdettől fogva azt is mondtuk, hogy távoktatás legyen, ugyanis elhalasztani egy teljes tanévet a mai technológia mellett értelmetlen döntés lett volna. Véleményünk szerint teljesíthető ez a tanév különböző módszerekkel, például a rendszeres osztályzás helyett év végi vizsgát lehetne tenni, továbbá mi azt hangsúlyozzuk, hogy nem óraszámot kell teljesíteni, hanem a tantárgyi követelményeket. Ez a kérdés ugyan még nem merült fel, de ha nagyon elhúzódik a bezárás, akkor szó lehet róla. Jelen helyzetben a technikai feltételek csak egy részét jelentik a sikeres oktatásnak, fontos, hogy otthon legyen a gyerekkel legalább az egyik szülő, aki időnként megnézi, hogy tényleg foglalkozik-e a diák a tananyaggal napközben.

Egyébként ma már az látszik, hogy szerencsésebb lett volna tanítás nélküli munkanapokkal kezdeni ezt az egész átállást, például a tavaszi szünet előrehozásával. Bár vannak olyan iskolák, ahol szinte zökkenőmentesen ment a váltás, igaz, hogy ez a top intézményekre volt jellemző.

magyarnarancs.hu: Az egyik közleményükben arról írnak, hogy több helyen rendeltek be tanárokat munkavégzésre annak ellenére, hogy a rendelet értelmében csak az igazgató mehet be. Miért?

SZT: Először is hadd mondjam el, hogy a közleményünk óta jelentősen javult a helyzet. Az első napon talán érthető volt, hogy szóban is tájékoztatást adtak a továbbiakról, de minden további berendelést indokolatlannak tartunk. Hasonló helyzet volt a pedagógiai szakszolgálatoknál, ahol ügyeleti rendszert alakítottak ki és ennek megfelelően valakinek bent is kellett lennie, szerencsére már ez a gyakorlat is megszűnni látszik. A következő lépés az igazgatók otthoni munkavégzésének bevezetése kellene, hogy legyen, és a nyári ügyeleti munkarend bevezetése. Megjegyezzük, hogy ebben az esetben az intézmények fenntartási költségei, rezsiszámlái drasztikusan csökkennének, s ezzel megtakarítás keletkezne, amelyet valójában most a pedagógusok és szülők saját otthoni „infrastruktúrája” pótol. Érkezett hozzánk olyan panasz, miszerint az egyik intézményvezető nem tudta, kire bízni kiskorú gyermekét, ezért egész nap bent ült vele az irodában. Ennek nincs értelme, otthonról is lehet telefonálni, leveleket írni stb.

false

Ezen kívül jelentkezett egy újabb probléma is: sok helyről jelezték, hogy elkezdtek felmondani azoknak a tanároknak, akik megbízási szerződéssel voltak alkalmazásban. Az ilyen szerződések azonnali hatállyal való felmondása jogellenes. Biztosítani kell felmentési időt, ha az eleve nincs, akkor a felek megállapodása alapján kell, hogy legyen. Ezt jeleztük a Klebelsberg Központnak (KK) is. Tudunk olyan konkrét esetről, ahol egy testnevelés tanárnak mondtak fel, és abban az osztályban, ahol eddig ő tartotta ezt az órát, most nincsen ilyen óra.

Beszéljünk a digitális oktatásról. Korábban hogyan valósult meg ez a típusú oktatás, mennyire használtak ilyen módszereket az iskolák?

SZT: Ez nagyon eltérő volt. Nagyvárosi gimnáziumokban, szakgimnáziumokban adott esetben teljes géppark ellátottsága volt a tanárnak, illetve a diákok is minden eszközzel és tudással rendelkeztek a digitális tananyagok alkalmazását illetően. A miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban például már lassan húsz éve vezették be a digitális érettségit a felnőttképzésben, amelynek most jól jönnek a tapasztalatai. Voltak helyek, ahol korábban is használtak különféle platformokat még a Kréta rendszer előtt, nekik most könnyebb az átállás. A Krétával egyébként az a nagy probléma, hogy ha sokan belépnek, borzasztóan lelassul. Jelenleg az a központi protokoll, hogy digitálisan is mindent dokumentálni kell, a házi feladatokat is. Viszont a Kréta ettől rettenetesen leterhelődik, ezért az a kérésünk, hogy mentesítsék a rendszert minden felesleges adminisztrációtól.

A másik véglet a digitális oktatással kapcsolatban az, hogy számos helyen nincsen géppark, a kollégák között pedig van olyan, akinek még e-mail címe sem volt. A nyugdíj előtt álló pedagógusok egy részének most nagy nehézséget okoz ez a rendkívüli helyzet. Viszont olyan visszajelzések érkeztek hozzánk, hogy ezek a tanárok most lázasan tanulják a számítástechnikai ismereteket. Ezeken a helyeken nagy a gond, ezért azt gondoljuk, hogy központilag kellene segítséget nyújtani nekik. A KK-nak az erőforrásait ezekre az intézményekre kellene fordítania és ott, ahol jól megy a digitális oktatás, hagyni kéne, hogy csinálják a kollégák úgy, ahogy jónak látják. Ez alatt azt értem, hogy mentesíteni kellene a pedagógusokat a rengeteg adminisztrációtól, felesleges ellenőrzéstől.

magyarnarancs.hu: Hogyan értékeli azoknak a digitális oktatási anyagoknak, illetve programoknak a listáját, amit az EMMI tett közzé ajánlásként?

SZT: Meglehetősen szerények az Oktatási Hivatal ajánlásai, bár fejlődnek azok is; de hogy dicséret is érje őket, az M5-ös csatorna oktatási anyagai nagyon színvonalasak. A közszolgálati csatornát erre az esetre használni azért nagyon jó, mert nem terheli a hálózatot, egyfajta sorvezetője lehetne a mostani feladatoknak.

magyarnarancs.hu: Ez azért is lehet jó, mert nem minden családban van számítógép, internet vagy ha van is, előfordulhat, hogy egyetlen gép van, amin most a szülőnek kell dolgoznia. Az M5-ön kívül milyen lehetőségei vannak a hátrányosabb helyzetben lévő diákoknak?

SZT: Igen, előfordul, hogy nincsen otthon számítógép, viszont azt látjuk, hogy még egy alacsony státuszú családban is van okostelefon, azonban nem biztos, hogy tisztában vannak vele, hogyan kell azt használni ebben a helyzetben. Úgy tudjuk, nagyon sok helyen, ahol az eszközök és a tudás hiánya fennáll, ott kinyomtatják a feladatokat és megpróbálják eljuttatni a diákokhoz. Ez most eléggé problémásnak tűnik, hiszen pont az lenne a lényeg, hogy az emberek lehetőleg ne érintkezzenek egymással. Erre az a javaslatunk, hogy érdemes lenne összekapcsolni két dolgot: az étkeztetést és a feladatok kiosztását, ugyanis vélhetően ezek a családok veszik igénybe a szociális alapú étkeztetést, tehát nekik eleve el kell menniük átvenni az ebédet. Az, akinek csak okostelefonja van és nyomtatva kapja meg a feladatokat, le tudja fotózni és elküldeni a tanárnak, bizonyítva, hogy megcsinálta. Ezeknek a diákoknak abban kellene segíteni, hogy a meglévő eszközöket, hogyan tudják használni ebben a tanrendben.

Arról is van tudomásunk, hogy kisebb településeken közösségi házakban állítanak fel gépparkot és oda mennek, akiknek erre szükségük van. Bár ez sem ideális most.

magyarnarancs.hu: Mit gondol, ilyen körülmények között jó döntés volt, hogy egyelőre nem halasztják el az idei érettségiket?

SZT: Nagyon kíváncsian várom, hogy a szlovákok hogyan oldják ezt meg, mert náluk jóval előbb vannak a vizsgák, mint Magyarországon. Talán tőlük lehet majd tanulni. Az érettségik elhalasztása egyébként szerintem még nem időszerű. Egyelőre azon kellene dolgozni, milyen alternatív megoldásokkal lehetséges ez. Ezt az érintett szakmai szervezetekkel közösen kellene kidolgoznia az oktatásirányításnak, s csak ezt követően előállni javaslatokkal. Tehát a halasztáson szerintem csak azután kellene gondolkodni, hogy ha nem sikerült alternatívát találni. De az is lehet, hogy kitolódik a vizsgák időpontja és a nyár végén tartják meg azokat. Azt gondolom, hogy egy fél hónapot lehet még várni a végleges döntéssel.

magyarnarancs.hu: A jelenlegi helyzet elindíthat egy módszertani forradalmat az iskolákban?

SZT: Igen, ez a hozadéka már most látszik. Robbanásszerű módszertani megújulásra lehet számítani. Nagyon jó látni azoknak a kollégáknak a pörgését, kreativitását, akik eddig is magabiztosan használták ezeket a technikákat, illetve azok is odaültek a gép elé, akikről korábban nem gondoltuk volna ezt, ugyanakkor jelentkeznek itt is a túlpörgés jelei, hiszen digitális alapon is túlterhelhetők a diákok. Egyébként itt nemcsak új módszertanról beszélhetünk, hanem hosszabb távon alkalmas lehet ez a helyzet a tartalom mennyiségének visszafogására is, hiszen a tapasztalatok szerint digitálisan eleve tömöríteni kell a törzsanyagot.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.