Rogán és Tiborcz körei gazdagodhatnak a posta fejlesztéséből

  • narancs.hu
  • 2019. augusztus 8.

Belpol

A NER-közeli informatikai vállalkozók állami milliárdokkal digitalizálják a posta működését.

Szerdán jelentette be a Magyar Posta, hogy szeptembertől fog működni a tervek szerint az az  új elektronikus rendszer, amivel az interneten követni lehet majd a feladott levelek útját. A fejlesztés 2,4 milliárdos uniós támogatásból, további 1,9 milliárd önrésszel valósul meg.

A 24.hu információi szerint a fejlesztésen egy olyan kör gazdagodik, amely közvetlenül összeköthető Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel és Tiborcz Istvánnal, a miniszterelnök vejével is.

A Magyar Posta réges-rég elavult szoftveres rendszerét 3,2 milliárd forintért fejlesztette ki a Sagemcom Magyarország Zrt, amelynek ügyvezetője az a Dubi Zoltán, akinek TSDM Holding Kft. nevű, jelenleg végelszámolás alatt lévő cégében Tiborcz István is érdekelt volt a Green Investments & Solutions Kft.-n keresztül. Ez ugyanaz a cég, amelyen keresztül a miniszterelnök veje az OLAF-ig érő botrányban főszerepet játszó Eliosban birtokolt üzletrészt.

A lap birtokába jutott szerződés szerint a Sagemcom három alvállalkozót vont be a munkába. Rendszertervezésre és szoftverfejlesztésre a Naviscon Zrt.-t, melynek egyik tulajdonosa Kiss Márta, aki résztulajdonos a kasszaszervizes kartellben résztvevő Montel Informatikai Kft.-ben. (Ez volt az a cég, amely 30 millió forintért zárta le az MTVA szervertermét, miután több ellenzéki képviselő bement az köztévébe, hogy a köztájékoztatás részeként adják le a Európai Ügyészségről szóló hirdetésüket.)

Szintén rendszertervezésre és szoftverfejlesztésre a MobilSign Kft.-t, amely Rogán Antal találmányától lett híres még 2016-ban. Ekkor derült ki, mint ismert, hogy a miniszter közös, elektronikus aláírási szabadalmat jegyez a vállalkozás két akkori tulajdonosával, Csík Balázzsal és Lengyel Csabával. Az azóta híressé vált feltaláló és miniszter vagyonnyilatkozatában rendre feltűnnek tízmilliós összegek, 2017-ben és 2018-ban összesen 67 millió forint haszna volt a miniszternek találmányhasznosítási díj címén.

Az eszközök telepítésére pedig a szintén Dubi Zoltán vezetésével, a Sagemcom-mal azonos tulajdonos által működő Trel Hálózatépítő Kft-t.

A Posta bejelentése szerint a következő két-három évben folyamatos, nagyszabású digitális átalakuláson esik majd át az állami cég: a levelek feldolgozásának automatizálására készülnek.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.