Rohamosan romlik Karsai Dániel állapota

  • narancs.hu
  • 2024. április 16.

Belpol

Nemrég tüdőgyulladása volt. Néhány napja újra otthon van, de már a szövegek diktálása is túl fárasztó neki.

Testvérem, Karsai Dániel állapota az utóbbi hetekben rohamosan romlani kezdett. A beszédképességét nem veszítette el teljesen, de sajnos már a szövegek diktálása is túlságosan fárasztó számára"

írta Karsai Péter az alkotmányjogász Facebook oldalán, hozzátéve, ezért arra kérte meg őt Karsai Dániel, hogy László Róbert barátjukkal közösen megfogalmazott posztokban ők számoljanak be az aktuális hírekről, eseményekről.

Március 28-án, születésnapja alkalmából egy lakásszínházi előadással szerettük volna meglepni, helyette épp ezen a napon muszáj volt kórházba mennie, mivel tüdőgyulladást kapott

– közölte Karsai Péter, aki szerint "a Korányi szakszerű ellátásának, a kimagasló színvonalú betegápolásnak, nem mellesleg Dani fekete öves akaraterejének köszönhető, hogy kigyógyult a betegségből. Napokig a totális némaságban és a kommunikációképtelenség állapotában csak a reménybe tudtunk kapaszkodni."

"Múlt hét csütörtök óta Dani ismét otthon pihen, sokat olvas, látogatóival – ha nem is úgy, mint akár csak pár hete, de kommunikál. És hatalmas mosollyal konstatálja, hogy a londoni derbin a Fulham 2–0-ra legyőzte a WestHam Unitedet" – mesélte még a posztban Karsai Péter. Megosztotta a Facebookon azt a hétvégi, TikTokon posztolt videót is, amelyen az látható, hogy Karsai Dánielt már gyomorszondával kell táplálni.

Mint ismert, Karsai Dánielnél tavaly augusztusban diagnosztizálták a gyógyíthatatlan, ALS betegséget, majd szeptemberben közölte, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul az életvégi döntések magyarországi korlátozásával kapcsolatban. Karsai Dániel ügyét tavaly novemberben kezdte el tárgyalni a strasbourgi emberi jogi bíróság, azt azonban nem tudni, mikor születhet róla döntés. Az alkotmányjogász március közepén úgy nyilatkozott, reménykedik, hogy májusban eldől a kérdés. De arról is beszélt, hogy attól tart, hogy nem éli meg az ítéletet, és ha ez így lesz, szeretné, ha az ügyét testvére vinné tovább.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.