Még Sierra Leoneban is szabadabb a sajtó, mint nálunk

  • B.P.M
  • 2019. április 18.

Belpol

A Riporterek Határok Nélkül jelentése szerint Magyarország 87. helyen áll a sajtószabadság tekintetében.

Kiadta éves jelentését a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet, amely szerint Magyarország 14 helyet zuhant a sajtószabadság listán. Ez azt jelenti, hogy a 87. helyre kerültünk közvetlen Sierra Leona és Peru mögé, ami egyúttal azt is jelenti, hogy "problémásnak" minősítettek minket.

A szervezet a rólunk szóló részben azt írja, magyar médiacégek az Orbán Viktorhoz kötödő oligarchák kezében összpontosulnak, így radikálisan átalakult a médiapiac. Kritikus sajtótermékeket zártak be, a többiek folyamatosan veszítenek függetlenésgükből, hiszen kormánypárti vállalkozók jelentek meg a cégek vezetőségében, a részvényesek között, illetve a pénzügyi intézetekben, amelyek finanszírozzák őket.

A jelentés megemlíti a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrejöttét, amely 500 sajtóterméket tömörít magába, és amelyet stratégiai jelentőségűvé minősített a kormány, így megakadályozta, hogy a versenyhivatal vizsgálja az összevonást.

Az 1. helyen Norvégia, 2. helyen Finnország található. Ausztria a 16., Szlovákia a 35., Románia pedig a 47. helyen áll.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.