Az Európai Parlament mai ülésén 448 igen szavazattal (197 nem és 48 tartózkodás mellett) elfogadták a Sargentini-jelentést, ami az uniós alapszerződés 7-es cikkelye szerinti eljárás megindítását jelenti Magyarországgal szemben. Rövid értékelésünkben végigvesszük a legfontosabb jogi, külpolitikai és belpolitikai következményeket.
1. Jog
Nagyon úgy néz ki, hogy a kormány nem akarja tudomásul venni a szavazás eredményét. A jelentés elfogadásához a leadott szavazatok kétharmadára volt szükség, de az EP szabályzata nem teljesen egyértelmű abban a tekintetben, hogy a tartózkodásokat ilyenkor számításba kell-e venni. Ha a tartózkodások gyakorlatilag „nem” szavazatnak számítottak volna, akkor hiányzott volna egy kevés a kétharmadhoz. A Fidesz és a kormány egyelőre csak csalást kiált, de könnyen elképzelhető, hogy az EU luxembourgi bíróságán is megtámadják majd az eljárást (ezt tették az úgynevezett kvótadöntés esetében is, de veszítettek).
Ha érvényesnek tekintjük a szavazást, az azt jelenti, hogy a magyar jogállamiság ügye a EU Miniszteri Tanácsához kerül. Ott négyötödös többséggel dönthetnek arról, hogy Magyarországon fennáll az uniós alapértékek megsértésének veszélye, és ajánlásokat is megfogalmazhatnak a kormány felé. Ha a kormány nem tesz eleget az ajánlásoknak, akkor már az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács állapíthatja meg, hogy ténylegesen sérülnek az alapértékek, és ezután jöhetnek szóba a szankciók: például a szavazati jog vagy az EU-s források kifizetésének felfüggesztése. Az Európai Tanácsban már teljes egyhangúság kell (Orbán persze nem szavaz majd a magyar ügyről), és minimum a lengyelek azt ígérik, megvédik Magyarországot. Az eljárás semmiképp sem gyors, az Európai Bizottság decemberben élesítette a 7-es cikkelyt Lengyelországgal szemben, de a Tanács még a folyamat első lépéséig sem jutott el, pusztán meghallgatásokat tartottak eddig.
2. Az európai erőtér átrendeződése
A Sargentini-jelentés után a legfontosabb kérdés, hogy a Fidesz maradhat-e az Európai Néppártban (EPP). A jelentést számításaink szerint 114 néppárti képviselő szavazta meg (ebből a jegyzőkönyvből számoltunk), az összesen 216 EPP-képviselő több mint fele. Hogy alig több mint egy év alatt mennyit romlott Orbán helyzete az EPP-ben, azt jól jelzi, hogy 2017 májusában még csak 67 néppárti képviselő voksolt igennel arra az állásfoglalásra, amellyel felkérték Sargentinit a jelentés elkészítésére. Két valószínű forgatókönyv létezik: Orbán vagy kilép a Néppártból a nyomást érzékelve, vagy megpróbál a jövő májusi EP-választásokig bent maradni, és az ott kialakult erőviszonyok fényében dönt véglegesen.
Horrorkoalíció - Áttörhetnek-e a populisták a jövő évi EP-választásokon?
Orbán Viktor szerint egy összeurópai bevándorlásellenes koalíció nagyot hasítana a 2019-es európai parlamenti választáson. Megnéztük, mekkorát.
Ha – akár az EP-választás előtt, akár utána – a Fidesz távozik az EPP-ből, az euroszkeptikus, populista, szélsőjobboldali képviselők és pártok egybeterelésének nem túl hálás feladata várhatja. Többen jelezték már, hogy együtt dolgoznának Orbánnal: az osztrák FPÖ, az olasz Liga, Marine Le Penék európai frakciója, az ENF (Nemzetek és Szabadság Európája), és persze ott a lengyel kormánypárt PiS, is, amelynek európai frakciója, az ECR nagyon meggyengül majd a brit toryk kilépésével, így szüksége lehet új koalíciós partnerekre. Ezen pártok között azonban komoly ideológiai ellentétek is húzódnak, amiket nehéz lenne kibékíteni. Ha sikerülne is, korábbi elemzésünk szerint akkor sem a "bevándorlásellenes" frakció lenne a legnagyobb 2019 után (az abszolút többségtől pedig fényévekre lenne), arról nem beszélve, hogy az Európai Bizottságban és az Európai Tanácsban nagyon kevés szövetségese maradna Orbánnak (a magyar mellett csak a lengyel és az olasz kormány van egyértelműen kívül az európai mainstreamen ).
3. Belpolitika
A Sargentini-jelentés természetesen beilleszthető a kormány régóta folytatott Brüsszel-ellenes szólamaiba. Azonban ha a Tanács elé kerül a magyar jogállamiság ügye, a mainál nyilvánvalóbb lesz, hogy Orbán nem föderális intézményekkel, hanem választott állam- és kormányfőkkel áll vitában. Kommunikációs problémákat okozhat az is, hogy a migrációról szóló vitaként keretezze a jogállam lebontásának kritizálását, hiszen olyan bevándorlást inkább ellenző politikusok is ellene fordultak, mint Sebastian Kurz vagy a bajor CSU-hoz tartozó Manfred Weber. Ha pedig kidobják az EPP-ből, az az illiberális demokrácia helyett elővett kereszténydemokrácia szlogent teszi nehezebben eladhatóvá.
Kérdés, mit kezd ezzel a helyzettel a magyar ellenzék. A 7-es cikk szerinti eljárással egyidejűleg nyilván a hazaárulózás is beindul majd, ezzel együtt Orbán európai perifériára sodródása kézenfekvő téma lehet az EP-választási kampányban.
