Schadl találkozott az alkotmánybíróval, akinek végrehajtó lánya Völner fiának cégétől bérelte irodáját

  • narancs.hu
  • 2023. március 14.

Belpol

Czine Ágnesnek a fia és a lánya is végrehajtó. 

Schadl Györgynek Czine Ágnes alkotmánybíróval volt megbeszélt találkozója a Várkert Bazárnál működő Felix étteremben 2021 szeptemberében. Mindez a Schadlt és Völner Pál volt államtitkárt érintő büntetőügy nyomozati irataiból derült ki – írja a 24.hu.

A portál által megismert dokumentumok szerint a nyomozók részletesen elemezték a végrehajtók elnökének naplóját, amit a sofőrjeként és személyi asszisztenseként dolgozó bizalmasa vezetett, Schadl utasításai alapján. Schadl György gyakran megfordult a kormánypárti körökben közkedvelt Felix étteremben, ám az nem derült ki, hogy pontosan milyen célból beszélt meg találkozót oda Czine Ágnessel. 

 
Czine Ágnes, a Károli Gáspár Református Egyetem rektori feladatokkal megbízott rektorhelyettese beszédet mond a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) valamint az egyetem közötti szakmai együttműködési megállapodás aláírásán a Károli Gáspár Református Egyetem Károlyi-Csekonics Palota dísztermében 2021. november 17-én
Fotó: Kovács Tamás / MTI 

A 24.hu több kérdést is feltett az alkotmánybírónak, egyebek mellett azt is, hogy a találkozónak volt-e köze ahhoz, hogy a fia, Fiedler Bálint is önálló bírósági végrehajtó lett. Vele a naplóbejegyzések alapján egyébként korábban szintén a Felixben találkozott Schadl. De nem csak ott, a végrehajtók elnöke és Fiedler már jóval utóbbi kinevezése előtt több találkozót bonyolított.

Czine Ágnesnek nem csupán a fia, de a lánya is önálló bírósági végrehajtó. Fiedler Laurát 2018-ban nevezték ki végrehajtónak Esztergomba, oda, ahol a vád szerint a Schadl Györggyel korrupciós kapcsolatot kiépítő igazságügyi államtitkár, Völner Pál a Fidesz színeiben országgyűlési képviselő volt 2022-ig. Völner képviselői irodája ráadásul ugyanabban az ingatlanban volt Esztergomban, mint Fiedler Laura végrehajtó irodája. A Bajcsy-Zsilinszky úti ingatlan Völner Pál fia cégének tulajdona, írja a 24.hu. 

Fiedler Laura végrehajtói irodája csaknem egy évig, 2018. augusztus és 2019. július között működött a 2015 óta a Tagba Kft. tulajdonában álló ingatlanban. Ez a cég 2020 óta Völner Marcell kizárólagos tulajdona, de a politikus fiának akkor már évek óta komoly befolyása volt a kft.-ben, amit a Völner Pál ellen indult büntetőügy keretében aztán lefoglalt a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala.

A Schadl-Völner-üggyel kapcsolatos cikkeinket itt olvashatja. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.