Schilling Árpád: az erkölcsi tartás helyét átveszi a bölcsesség látszatát keltő gyáva kussolás

  • narancs.hu
  • 2020. február 24.

Belpol

A külföldre emigrált rendező ismét kemény szavakkal bírálta Demeter Szilárdot, illetve írt a Térey-ösztöndíjról.

„Demeter Szilárd úgy bánik a közvagyonnal, mintha az a sajátja volna. Ez a baj! Összekeveri a szívének kedves ideológiát a kötelező közfeladattal. Amikor ugyanis a közpénz egy hivatalosan kinevezett kormánybiztosa azt mondja a nyilvánosságban, hogy valakit ő maga (privátban) olyan magyar írónak tart, aki ugyan magyar nyelven ír, de nem a magyaroknak, akkor a magánügy és a közérdek összekeveredéséből az jön ki, hogy a polgárok osztályozása állami feladat" – fogalmaz Schilling Árpád.

Álláspontját hosszú Facebook-posztban fejti ki, melyben Demeter Szilárd mellett ismét keményen bírálja a kormányt:

„A jelenlegi magyar kormány nem mintha, hanem ténylegesen azt üzeni a polgárainak, hogy vannak a hazaárulók és vannak az igaz magyarok, vannak a soros-bérenc, fővárosi, liberális álmagyarok és vannak a vidéki, határontúli, ősi stb. igaz magyarok. Ez a náci logika, és a 'nácibeszél' lényege: van, aki igazi magyar, és van, aki nem az, és az utóbbi nem méltó arra, hogy a magyar állam támogassa, avagy megvédje. Aki nem eléggé magyar, az törvényen kívüli: azzal bármit meg lehet tenni, mert egyrészt a legfőbb bűnt követte el (elárulta a hazáját), másrészt nem védi őt többé hazája törvénye.”

Schilling bejegyzése a Térey-ösztöndíj körül kialakult vitára reflektál; néhány nappal ezelőtt kérdést szegezett az ösztöndíjat elfogadó díjazottaknak is: „Kedves Írók, akik átvettétek a Térey ösztöndíjat! Szerintetek is büntetni kellene Nádast és Krasznahorkait? Szerintetek is kifelé a 'buzikkal', ahogy azt Demeter Szilárd sugallja? Ugye nem söpritek le magatokról ezt a problémát, mint korpát a vállról? Ugye érzitek, hogy ez a nácibeszél – akarva-akaratlan, de idővel biztosan – rátok ég? Még nem késő!”

Most így fogalmaz: „Nem ítélem el azokat, akik számára ez az ösztöndíj ahhoz kell, hogy képesek legyenek választott tárgyukra koncentrálni. Legyen idejük alkotni! Térey Jánost ismertem, és egy korszakos zseninek tartom. (Szörnyű, hogy nincs már velünk, és az is, hogy a saját és hasonló sorsú társai egzisztenciájáért folytatott küzdelme/ügyeskedés során feloldhatatlan erkölcsi labirintusba keveredett, amibe végül belepusztult.) Több ösztöndíjast is külön tisztelek és olvasok. Nem gondolom, hogy bárkinek is vissza kellene adnia bármit, tekintettel arra, hogy az állami kultúrtámogatás a polgárnak joga, az államnak meg kötelessége.

(...) Milyen az már, hogy komplett életművek gazdái egy fölülről kinevezett, túlmozgásos suhanc kénye-kedve szerint hunyászkodnak? Hogy az erkölcsi tartás helyét átveszi a bölcsesség látszatát keltő gyáva kussolás? Hogy egy percig is gondolkodni kell azon, hogy az ilyen visszataszító, pöffeszkedő, saját karrierjét építgető, a történelmi emlékezetet semmibe vevő, zavarosban halászó figurát elküldjenek a francba? Hogy azt éri támadás, aki ezt az egészet szóváteszi? Milyen világ ez?

A teljes bejegyzés elolvasható itt:

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.