Sebességmérő kamerák telepítését ígéri Karácsony az Árpád hídi baleset után

fellépünk az eszelős gyorshajtók ellen.

  • narancs.hu
  • 2023. július 3.

Belpol

"Fellépünk az eszelős gyorshajtók ellen. Nem a mi dolgunk lenne, de akkor is megtesszük."

Felfoghatatlan. Meghalt egy kerékpáros az Árpád hídon, mert két barom gyorshajtó a szalagkorlátot is letarolva halálra gázolta."

– így kezdte vasárnap esti Facebook bejegyzését Karácsony Gergely.  

Ahogy arról lapunk is beszámolt, 130-150 kilométer per órával mehetett az az autós péntek éjjel a fővárosban, aki az Árpád hídon okozott halálos balesetet. A sofőr letarolta a szalagkorlátokat, és halálra gázolt egy épp ott, a korlát mögött, a járdán haladó biciklist, majd visszapattant az útra, ahol egy másik autóval ütközött. A balesetben a két sofőr és a biciklis megsérült, utóbbi, egy 26 éves férfi a kórházban belehalt a sérüléseibe, az (eddig ismeretlen korú) sofőrök zúzódásokkal és törésekkel kerültek kórházba.

"Felfoghatatlan, hogy vannak akik úgy érzik, joguk van Budapesten százötvennel autózni. Hogy rendszeresek a gyorsulási versenyek többek között a Szentendrei úton és a Váci úton. Hogy hiába van tökéletes technika a gyorshajtás kamerás büntetésére, a hatóságoknak valahogy mégsem sikerül ilyeneket felszerelni, sem a városban, sem a magyar autópályákon"

–emelte ki a főpolgármester. Karácsony megyjegyezte, hogy a Fővárosi Közgyűlés pár napja fogadta el Budapest közlekedésbiztonsági stratégiáját. Emlékeztetett, ebben vállalták,

ha törik, ha szakad sebességmérő kamerák telepítésével fellépünk az eszelős gyorshajtók ellen. Nem a mi dolgunk lenne, de akkor is megtesszük.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.