Semjén: Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet a pápalátogatásra

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 25.

Belpol

Semjén a kordonbontókat is szeretettel várja a Kossuth téri pápai misére vasárnap.  

Sajtótájékoztatót tartott kedden a pápalátogatást szervező operatív törzs. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt mondta, Ferenc pápa látogatása – noha a programok között van olyan, amelyik érint állami vonatkozású témákat is – alapvetően apostoli, "lelki természetű" látogatás. Szerinte Ferenc pápa látogatása politikai beállítottságtól függetlenül mindenkinek fontos, és azt kérte, hogy a látogatás ideje legyen "treuga Dei", vagyis Isten békéjének időszaka, a politikai harc a látogatás után folytatható.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy mivel Ferenc pápa egészségi állapota miatt vidékre nem látogathat el, a szervezők feladata, hogy mozgósítsák az országot és minden egyházmegye híveit, vezetőit Budapestre hívják.

Tóth Tamás az MKPK titkára azt mondta: a programokat úgy szervezték meg, hogy azokon az egész ország, valamennyi magyarországi egyházmegye és szerzetesi közösség reprezentálva legyen. A Kossuth téri szentmisére az MKPK az ilyenkor szokásos módon meghívta a környező országok püspöki konferenciáinak a delegációit is, akik örömmel jönnek el.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatójának ismertetése szerint Ferenc pápa védelmét magyarországi tartózkodása idején a TEK látja el a nap 24 órájában, a társszervezetekkel, titkosszolgálatokkal együttműködve. Kuczik János Zoltán országos rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, a rendőri biztosítás kiterjed nemcsak a programok helyszínére, hanem ezeknek a helyszíneknek a megközelítési és távozási útvonalaira is, valamint lesznek rendőrök vasárnap a pályaudvarokon és a jelentősebb csomópontokon.

Egyes útszakaszokat, tereket időszakosan le fognak zárni, illetve bizonyos útvonalakon megállási és várakozási tilalmat vezetnek be. Ezekről a police.hu oldalon, illetve a kihelyezett táblákról lehet tájékozódni. 

A programokra érkezőket Kuczik János Zoltán arra kérte, használják a közösségi közlekedést, hozzátéve, a BKK külön oldalt működtet majd a pápalátogatás idején hasznos közlekedési információkról.

Vasárnap reggel 6 órakor kezdődik a beléptetés a Kossuth térre, ahova szeszesitalt, pirotechnikai eszközöket, üvegtárgyakat, fémtermoszokat, a közbiztonságra veszélyt jelentő, valamint távirányítású eszközöket, kerékpárt, rollert, élő állatot nem lehet majd bevinni.

Semjén Zsolt kiemelte: Bayer Zsolt nem hirdetett békemenetet, hanem azt mondta, menjenek el a pápai misére azok, akik a békemenetre elmentek volna. Majd hozzátette: ő szeretettel várja azokat is, akik kordont bontanak.

A békemenet résztvevőitől kezdve a kordonbontókig mindenki jöjjön el a Kossuth térre, aki tiszteli Ferenc pápát

– mondta, azt kérve ugyanakkor, hogy semmilyen politikai jellegű megnyilvánulás ne történjen a misén.

A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a pápalátogatás költségeit az állam fedezi, a pontos összegről – biztonsági okokból – csak a látogatás után adnak felvilágosítást.

A látogatás részletes programja szerint április 28-án, pénteken délelőtt, érkezése után a pápa államfői minőségében a Sándor-palotában először Novák Katalin köztársasági elnökkel, majd Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozik. Péntek délután 17 órakor az egyházfő a budapesti Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik. A bazilikába csak belépővel lehet majd bemenni.

Szombaton, április 29-én Ferenc pápa magánlátogatást tesz az 1982-ben Fehér Anna nővér által alapított Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában. Ezt követően az egyházfő a budapesti Rózsák terén található Szent Erzsébet-templomban az MKPK, valamint katolikus karitatív és szociális szervezetek szervezésében szegényekkel és menekültekkel találkozik. Szombat délután ifjúsági találkozót tartanak a Papp László Sportarénában, ennek csúcspontja a pápa látogatása lesz fél 5-kor. A találkozóra katolikus középiskolásokat, egyetemistákat várnak. Szombat este a pápa az Apostoli Nunciatúra épületében a Jézus Társasága tagjaival, azaz jezsuita szerzetesekkel találkozik.

Vasárnap, fél 10-kor Ferenc pápa szentmisét tart a Kossuth téren. Délután, elutazása előtt a a Ferenc pápa Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogat, ahol az információs technológiai és bionikai kar épületében az évforduló alkalmából az egyetem képviselőivel találkozik, de jelen lesznek az egri és a szegedi katolikus fenntartású egyetemek vezetői és a katolikus főiskolák rektorai is.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

A mókamester

„Mindenki nyugodjon le. Újra jó a víz Fehérváron” – közölte Takács Péter a Facebookon, egy szurikátát ábrázoló mémmel illusztrálva. Ez nagyjából azt jelenti, hogy eleve valami piti ügyről, műbalhéról volt szó.

A lélekkufárok

„Felkérjük Kuminetz Gézát (rektor atya – a szerk.), hogy tartsa fenn a dékán fegyelmi döntését, és szükség esetén követelje meg azon oktatók önkéntes távozását, akik tartósan aláássák az intézmény keresztény identitását” – áll a CitizenGO nevezetű „ultrakonzervatív” (lefordítva: bigott) lobbiszervezet hazai lerakatának augusztus 28-án kelt, Megvédjük a keresztény oktatás szabadságát a Pázmányon! című petíciójában.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”