Semjén Zsolt: a homoszexualitás „objektíve bűn”

  • narancs.hu
  • 2021. július 1.

Belpol

A KDNP elnöke szerint az azonos neműek kapcsolata pont olyan bűnös dolog, mint bigámiában élni.

Hogyan kell érteni, alkalmazni a homofób törvény filmekre, irodalomra vonatkozó korlátozásait – ezt szerette volna megtudni a Telex a kormány tagjaitól. A hírportál munkatársa a Karmelita Kolostor előtt szólított meg fideszes és KDNP-s politikusokat, akiktől meglepő válaszokat kapott.

 A bővebben nyilatkozó Semjén Zsolt, a KDNP elnökeként például arról értekezett, hogy „a keresztény tanítás a természet rendjére és a kinyilatkoztatásra épül”, a kinyilatkoztatás pedig feketén-fehéren kimondja, hogy a megvalósult homoszexualitás bűn. (Tegyük hozzá, a természet rendjének nem mond ellent a homoszexualitás, amit bizonyít, hogy léteznek homoszexuális állatok is).

A miniszterelnök-helyettes pozíciót is betöltő Zsolt szerint a gyakorolt homoszexualitás hasonlóan súlyos bűn, mint a bigámia – és bár nincs büntetőjogi szankciója, a Jóisten előtt kell felelni érte. Semjén bár nem lelkesedne érte, de tudomásul venné azt is, hogy a Fidesz-Kdnp kormányának valamelyik tagja meleg vagy éppen bigámiában él.

Nem helyes, mert objektíve bűn, de ettől még lehet” – magyarázta az újságírónak.

Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott állította, ő olvas könyveket és képregényeket is, de még nem találkozott bennük a homoszexualitás ábrázolásával. A fideszes politikus szerint a törvényt bíráló uniós politikusok nem olvasták el a szabályozást, csak szalagcímekből tájékozódnak. A felvetésre – miszerint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szégyenletesnek nevezte a melegellenes szabályozást – Nyitrai kocsmai stílusban kérdezett vissza:

„Az Európai Bizottság elnöke?  Hogy a rákba olvasta volna ezt a törvényt?”

 

Ennél kifinomultabb választ adott Varga Judit igazságügyi miniszter, aki szerint ez a 21. század, bármikor lehet meleg tagja az országnak, hiszen ez egy szabad ország, „az egyéni szabadság számunkra kincs.” Igaz, ezt a feltételezett, melegségét nyíltan vállaló kormánytagot a jelenlegi törvény szerint csak este tíz után, 18-as karikával lehetne mutatni a tévében, hiszen már létével is megjeleníti és demonstrálja a homoszexualitást.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.