Magyar Narancs: Egy kis idő még hátravan az aláírásgyűjtésből. Hogyan összegeznéd az eddigi tapasztalatokat?
Soproni Tamás: A politikai tapasztalat az, hogy ha igazán szervezett egy politikai erő, akkor a társadalom is tud kérdéseket feltenni és erőt mutatni ennek a hatalomnak. Fontos tanulság még, hogy az aláírók között megdöbbentően magas a fiatalok aránya, és emiatt is bizalommal tekintünk a jövőbe: talán sikerül megfogni olyanokat, akik korábban egyáltalán nem foglalkoztak politikával.
MN: Összesen hány aktivista gyűjtött?
ST: Elképesztően sok, 1600 aktivista lett a kampány legvégére. Ennyien döntöttek úgy, hogy akár mínusz tíz fokban is kiállnak egy ügyért. Azt hittük, hogy az időjárás, az extrém hideg nagyon be fog tenni az egész gyűjtésnek, de megcáfolt minket az élet, az aláírások is szépen gyűltek, és az aktivisták is kitartottak. Voltak, akik aláírásokat nem gyűjtöttek ugyan, viszont teát, forró csokit mindig hoztak a pultokhoz. A társadalom támogatását mindannyian éreztük.
MN: A hazaárulózás és a támadások mennyit lendíthettek az aláírási hajlandóságon?
ST: Volt olyan érzésünk és az aktivistákkal is sokat beszélgettünk erről, hogy adhatott valami pluszt az embereknek, hogy lehazaárulózták őket, amikor éppen azért küzdöttek, hogy kvázi a csődtől mentsük meg a hatalom ellenében az országot. Szerintem ezeknek a támadásoknak mind volt pozitív hatása a kampányra.
MN: A Medián és a Závecz Research friss kutatásából kiderült, hogy a budapestiek többsége már elutasítja az olimpiát. Ez szerinted a Momentum Mozgalom megjelenésének köszönhető?
ST: Igen. És azt mutatja, hogy ha sikerül alternatív válaszokat adni a problémás kérdésekre a hatalommal szemben, akkor a társadalomnak az a rétege, amely egyetért ezzel, összefog, és megérti, miért fontos az, hogy legyen alternatíva. Amikor elindultunk, sikerült erőt mutatni, és ez elsősorban nem nekünk, hanem annak az 1500–1600 embernek köszönhető, aki részt vett a kampányban. A múlt hétvégén Miskolcon voltunk alapszervezetet építeni, több mint 25-en jelentkeztek, hogy záros határidőn belül szeretnék megalapítani a helyi szervezetet. A legtöbben közülük soha nem politizáltak eddig, de azt mondták, hogy eljött a pillanat, amikor cselekedni kell.
MN: Tegyük fel, hogy összegyűlik a kellő számú aláírás, és lesz népszavazás. Hogyan tovább?
ST: Két terület van, amin dolgozni tervezünk. 45 napon belül eldől, mikorra írják ki a népszavazást, ezután lesz maga a kampány. Mi pedig bele fogunk állni abba, hogy igennel kell szavazni, mert igent mondunk a jövőnkre, és nemet az olimpiára. A másik terület, ami a Momentum szempontjából legalább olyan fontos, az az országjárás. Már most rengetegen jelentkeztek, hogy csatlakozzanak hozzánk, nekünk pedig a célunk, hogy minden megyeszékhelyre eljussunk, és megbeszéljük az országos és a helyi problémákat.
MN: Sokan attól tartanak, hogy júliusra írják ki a referendumot, amikor a legtöbben nyaralnak.
ST: Erre van módjuk, az 1990-es, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról szóló referendumnál is hasonló volt a helyzet (akkor július 29-re írták ki a népszavazást – G. M.). De most politikai öngyilkosság, legalábbis öngáncsolás lenne a Fidesz részéről. Nekünk az a célunk, hogy minden eszközzel arra kényszerítsük a döntéshozókat – adott helyzetben a Fővárosi Közgyűlést –, hogy egy olyan időpontot találjanak, amikor a lehető legtöbb ember tud részt venni a népszavazáson.
MN: Milyen időponttal számoltok?
ST: Májussal. A jogászaink is azt mondják, ha közepes határidőkkel számolunk, akkor lehet a népszavazás.
MN: Szerinted a Fidesz beleáll majd a kérdésbe, vagy az érdektelenségre játszik?
ST: Erre nem tudok választ adni, de az lenne a helyes, ha képviselnének egy álláspontot, mert ez minden politikai párttól elvárható egy népszavazáson.
MN: Ha beleállnak, alighanem az októberi kvótareferendum előtt látott offenzívára számíthat a főváros. A Momentum mivel készül?
ST: Bemutatunk egy olyan víziót, ami nemcsak a budapestieknek, hanem az ország minden állampolgárának vonzó lehet. De a kampány során nyilván Budapestre kell koncentrálnunk a mozgósítást. S most annyi aktivista állt mellénk, hogy ha kell, be tudunk kopogtatni minden fővárosihoz. Mindenkivel személyesen próbálunk beszélni, ezt a munkát sokan elhanyagolták az elmúlt években, de mi nem szeretnénk.
MN: Azt elképzelhetőnek tartod, hogy a kormány kiír a kérdésben egy országos népszavazást?
ST: Hogyne. Mi abszolút elégedettek lennénk, siker lenne számunkra. Nem azért nem nyújtottuk be a kérdést az országos népszavazásra, mert azt nem szeretnénk, hanem pont azért, mert láttuk, hogy a hatalom nem ad erre módot. Ha kiírnak egy országos referendumot, mi ugyanúgy kampányolunk tovább.
MN: Közel 20 millió forint jött össze eddig közösségi támogatásból. Ezt már elköltöttétek, vagy épp a kampányra tartalékoljátok?
ST: Csak egy részét költöttük el az aláírásgyűjtési szakaszra, egy másik részét valóban arra tartalékoljuk, hogy a kampány technikai megvalósítását finanszírozzuk majd. Természetesen a végén részletes elszámolást teszünk közzé.
MN: Egy erős kampányhoz mennyi pénzre volna szükség?
ST: Nagyon sok olyan dolog van, ahol különböző erőforrásokkal lehet kompenzálni a pénzhiányt. Azt látjuk, hogy annak a néhány millió forintnak a segítségével, amiből a kampányt csináltuk, nem csupán Budapesten, de országosan is megfordult a közhangulat. Harsoghatja ezer meg ezer plakát, hogy itt olimpiát kell rendezni, ha a társadalomban van ellenállás. S ha egy barát mondja el a barátnak az ebédlőasztalnál, hogy mi a probléma az olimpiával, az sokkal erősebb, mint akárhány plakát.
MN: Ha mégsem lesz meg a szükséges számú aláírás, mit lép a mozgalom?
ST: Akkor is az a feladatunk, hogy folytassuk az országjárásunkat, bővítsük a tagságunkat és alternatívát kínáljunk mindenkinek. Másfelől viszont az is feladatunk, hogy szeptemberig monitorozzuk az olimpiai pályázat költségeit, mert a korrupciós veszély továbbra is jelen lesz.
