Magyar Narancs: Az elmúlt hetekben az olimpiarendezés pártolói nem nagyon nyilatkoznak a sajtónak. Valamilyen központi kommunikációs stratégia része volt, hogy az aláírásgyűjtés alatt a háttérbe húzódnak?
Szalay-Berzeviczy Attila: Csak a BOM nevében tudok nyilatkozni, és részünkről ez valóban tudatos döntés volt. Hamar kiderült, hogy a Momentum Mozgalom számára az olimpia egy eszköz saját politikai ismertségének növelésére. Kezdetben érthető módon ők nem voltak nyitottak a szakmai vitára. Később viszont már mi nem. Az ellenzéki pártok megjelenése a Momentum akciója mögött végképp politikai ügyet csinált a népszavazásból. Ebben a csatában pedig – mint civil szervezetnek – nincsen helyünk. Ha kitisztul a kép, eldől, hogy lesz-e népszavazás, és a vita megint a rendezés előnyeiről és hátrányairól szól majd, akkor teljes erőbedobással visszatérünk.
MN: Miért gondolja, hogy nem lehetne szakmai vitát folytatni a Momentum Mozgalom képviselőivel?
SZBA: Mert a történet jelenleg nem arról szól, hogy kell-e Budapestnek olimpia, hanem hogy legyen-e népszavazás. Ráadásul a kérdés erősen át lett politizálva. A BOM nem párt, nálunk nincs pártfegyelem, az elmúlt 12 évben különböző szakmákat és eltérő politikai nézeteket képviselő emberek jöttek össze, akikben egy közös van: úgy gondolják, lehet úgy olimpiát rendezni, hogy az az ország javát szolgálja. Ez a közös nevező. A népszavazás szükségességének kérdésében megosztottak vagyunk. Arra jutottunk, hogy népszavazásügyben a BOM semleges álláspontot képvisel, a tagok saját belátásuk szerint cselekszenek. Többen jó ötletnek tartják a népszavazást – de az erről szóló kérdőíveket „NOlimpia” felirat alatt nem feltétlenül akarják aláírni, az esetleges népszavazáson pedig igennel szavaznának az olimpiára.
MN: Ön szerint szükség van népszavazásra?
SZBA: Korábban nyitott voltam egy népszavazásra. De ma, a pályázati folyamat véghajrájában nem tartom időszerűnek a kérdést. Ettől függetlenül teljesen rendben van, ha a főváros lakossága végül eléri, hogy tartsunk helyi népszavazást az ügyben.
MN: Miért gondolja elkésettnek a népszavazást? 1972-ben Denver úgy lépett vissza a téli olimpia rendezésétől, hogy már odaítélték neki a játékokat.
SZBA: A Momentum megjelenéséig valamiért senkinek nem volt fontos, hogy legyen referendum az olimpiáról. Ez azért nem szerencsés. Most már presztízsveszteség lenne, ha visszalépnénk a pályázattól. Az ellenzők persze mondhatják, hogy ez semmi ahhoz a veszélyhez képest, amitől megmenekülne az ország. Mi pedig, akik tudjuk, miért jó az olimpia, az elvesztegetett két évtől és a nemzetközi blamázstól óvnánk meg Magyarországot.
MN: A pályázat benyújtása előtt vagy a korábbi szakaszokban nem merült fel, hogy maguk a pályázók kezdeményezzenek népszavazást? Így el lehetett volna kerülni ezt a kellemetlenséget.
SZBA: Nincs hagyománya annak, hogy a pályázó országok népszavazást tartsanak erről. Többek között a versenytársaink, Los Angeles és Párizs sem rendeztek népszavazást. Ráadásul nincsenek olyan szervezeti erőforrásaink, hogy relevánsan tudtunk volna a népszavazás ügyével foglalkozni. A BOM alapvetően szakmai, intellektuális szervezet, nem pedig olyan mozgalom, amelyik aláírásokat tudna gyűjteni.
MN: Nyilván nem aláírásgyűjtést várnék önöktől. Országos népszavazásnál a kormány, helyi népszavazásnál a Fővárosi Önkormányzat saját hatáskörében is elrendelhette volna a referendumot.
SZBA: Erről a kormányt kellene megkérdeznie. Mint mondtam, a népszavazás kérdésében a BOM soha nem tudott egységes álláspontot kialakítani.
MN: Mire számít most, meglesz a 138 ezer aláírás?
SZBA: Elég nagy meglepetés lenne, ha az összes ellenzéki párt együtt sem tudná összegyűjteni a budapestiek tíz százalékának az aláírását.
MN: A Budapest 2024 által megrendelt közvélemény-kutatás nemrég 55 százalékra tette az olimpiarendezés támogatóinak arányát Budapesten, két független kutatás azonban már az ellenzőket mutatta meggyőző, 54, illetve 63 százalékos fölényben. A közvélemény támogatása mennyire számít a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntésénél?
SZBA: A NOB maga is foglalkozik a támogatottság mérésével a kandidáló városokban, de nehéz számszerűsíteni, hogy ez mennyit számít majd a végső döntésnél. Egyéb sportszakmai, diplomáciai-politikai vagy az olimpiai mozgalom jövőjével kapcsolatos szempontok akár fontosabbak is lehetnek. A támogatottság ráadásul ciklikusan változik. Londonban kezdetben elképesztően alacsony volt a 2012-es pályázat támogatottsága. Ez a győzelem után nagyot ugrott, a záróünnepélyt követően pedig már mindenki úgy gondolta, hogy a ’66-os vb-győzelem óta ez volt Anglia legdicsőségesebb időszaka.
MN: Rióban meg fordítva volt, az odaítéléskor 80 százalékos volt a támogatottság, aztán jöttek a problémák és jöttek a tüntetések is.
SZBA: Ezért teljesen felesleges más városok történeteiből és statisztikáiból automatikus következtetéseket levonni Budapestre. Nincs két egyforma pályázó vagy rendező város a világon. Mindegyikük más és más történelemmel, más politikai és társadalmi kultúrával, más geográfiai adottságokkal, más célokkal és kihívásokkal vág bele ebbe a hatalmas projektbe. A jó és a rossz példákból természetesen tanulni kell, de valójában magunkra kell fókuszálni, saját pályázatunkat kell kiválóan összerakni.
MN: A NOB döntés-előkészítő bizottsága állítólag 60 százalékos támogatottságot vár el. Ön mivel lenne elégedett?
SZBA: A BOM által 2005 óta mért adatok stabilan 65 és 75 százalék közötti értéket mutattak. Ez a nagyobb politikai és gazdasági válságok mélypontjain be tudott esni, de aztán mindig visszakúszott erre a szintre. A mostani mérések nyilván összefüggésben vannak a Momentum politikai tevékenységével. Nem tudom, hogy mennyire lesz ezúttal tartós a visszaesés. Abban bízom, hogy az aláírásgyűjtést követően a szakmai vita felerősödésével visszahozható lesz a korábbi támogatottsági arány.
MN: Kritizálta a Momentumot, amiért politikai szempontból közelítik meg a kérdést…
SZBA: Ez nem kritika volt, hanem ténymegállapítás. Ők maguk mondják, hogy pártot alapítanak és be akarnak jutni a parlamentbe, ezen célkitűzés eléréséhez pedig az olimpia ügyét találták a legmegfelelőbb eszköznek.
MN: Arra akartam kilyukadni, hogy az olimpia támogatói sem csak szakmai érvekkel jelentkeznek, Bencsik András például lehazaárulózta azokat, akik népszavazást akarnak.
SZBA: Ez borzasztóan ostoba dolog volt, de sajnos szélsőséges megnyilvánulásokat a politikai paletta minden oldalán tapasztalhatunk. Bencsik András nem a BOM és nem a pályázati bizottság nevében nyilatkozott, és azt gondolom, hogy az olimpia támogatóit sem reprezentálja a véleménye. A demokratikus megmérettetésekben mindig meg kell őriznünk a hidegvérünket és a méltóságunkat, akár veszítünk, akár nyerünk. Mindannyiunk érdeke most, hogy az aláírásgyűjtés problémamentesen lezáruljon, és minél hamarabb kiderüljön, mi lesz az olimpiai pályázat további sorsa.
MN: Hogyan győznék meg az ellenzőket? A közgazdasági-racionális vagy az érzelmi része a fontosabb az olimpiarendezésnek?
SZBA: Mindkettő egyszerre. Az a szép az olimpiában, hogy a kultúrától kezdve az építészeten, a sporton, az egészségügyön, az oktatáson és a turizmuson át a gazdaságpolitikáig mindenki találhat benne olyan részt, amely közelebb áll a szívéhez vagy a racionalitásához. A BOM szakmai szervezet, az olimpiára elsősorban mint több parlamenti cikluson átívelő, országfejlesztő és gazdaságélénkítő projektre tekint, amely távlati viszonyítási és igazodási pontot jelent a nemzetgazdaság minden szereplőjének üzleti döntéseiben.
MN: Térjünk is rá a gazdasági ügyekre! A PwC nyereséggel számoló megvalósíthatósági tanulmányát rengetegen megkérdőjelezik. Ön bízik az eredeti számokban?
SZBA: A PwC tanulmánya egy kiinduló számítás, leltárkészítés, két okból sem lehet szentírásként tekinteni rá. A tanulmányt folyamatosan frissíteni kell, ahogy megismerjük a pályázatot, a megvalósítás közben felmerülő kihívásokat, vagy magának az olimpizmusnak az újabb változásait. A legutóbbi koncepcionális változás az Agenda 2020 volt, de a NOB még pályázati cikluson belül is módosíthatja elvárásait, előírásait. Másfelől a gazdasági környezet változásáról is csak előrejelzésünk van, lehetetlenség egy évtizedes periódusra kitekintve megmondani a nyersanyagpiaci árakat, az alapkamatot, a dollár árfolyamát, az ingatlanpiac árszínvonalát, mint ahogy az uniós jogszabályokat, az építészeti technológia akkori állását és a politikai erőviszonyokat is nehéz előre látni.
MN: Így viszont nem könnyű megszerezni az állampolgárok bizalmát.
SZBA: Szerintem világosan el kell mondani, hogy a 2014-es számok nyilvánvalóan nem fognak centre pontosan megvalósulni. A változás nem probléma, amennyiben transzparens módon történik, és nem veszélyezteti makrogazdasági egyensúlyi helyzetünket. Komoly csapatok dolgoztak a megvalósíthatósági tanulmányon, nem lehet úgy csinálni, mintha ezzel szemben egy hasraütés ugyanannyit érne.
MN: De miért lenne hasraütés a PwC-tanulmány kritikája? A pályázati előkészítésre például 10 milliárdot irányoztak elő, de már eddig is legalább 20 milliárdba került.
SZBA: Ezek nagyon népszerű számok, aki kívülről nézi, gondolhatja, hogy ha ez megkétszereződött, akkor majd biztos a teljes kiadási összeg is megduplázódik. De a pályázati költségeket is egy múltbéli feltételrendszerhez igazodva határozta meg a PwC, ehhez képest újabb és újabb igények jönnek velünk szembe, például fontos volt, hogy a riói olimpián legyen magyar ház. A vizes világbajnokság költségeit is szívesen emlegetik, de itt meg azt kell látni, hogy a rendezés előrehozatala miatt – eredetileg 2021-re pályáztunk – iszonyú gyorsan kellett tervezni. A parlament elfogadott összpártilag egy törvényt, ami alapján a Dagály uszoda el is készült időben, az eredeti költségvetési terven belül. Ami változott, hogy közben Angyalföld szocialista vezetése a vébé apropóján kezdeményezett több fejlesztést a kerületben, az úszószövetség pedig a többi fővárosi uszoda felújítását kérte. Lényeges a szóhasználat, nem mindegy, hogy a költségvetés elszáll vagy kiegészül.
MN: Az olimpia esetében is pont attól tartanak sokan, hogy majd kiegészül a költségvetés egy-két további nagyberuházással.
SZBA: A 2024-es olimpiának nem úgy mentünk neki, hogy Budapestnek egy-két hónapja volt kitalálni mindent. A terv, amit még a BOM vezetése és Demszky Gábor tett le 2010-ben Bajnai Gordon miniszterelnök asztalára, szinte teljesen megegyezik azzal a koncepcióval, amit Fürjes Balázs (a Budapest 2024 pályázati elnöke – T. Sz.) és Tarlós István terjesztett Orbán Viktor kormányfő elé. Az úszóvébéhez képest összehasonlíthatatlanul nagyobb a tervezési biztonság. Kizárni persze nem lehet, hogy ha megkapjuk az olimpiát, akkor menet közben a megvalósítási szakaszban módosulhat a masterplan néhány eleme. De lényeges tartalmi változásra nem számítok, hiszen a tervezet nagyon komoly szakmai műhelymunka eredményeként jött létre.
MN: Mi történik akkor, ha a pályázati csapat úgy látja, hogy plusz fejlesztési elemeket kellene beletenni a programba, a kormány viszont azt mondja, hogy ezt nem engedi a költségvetés?
SZBA: Nem tudok Fürjes Balázs nevében nyilatkozni, nem tudom, hogy neki a miniszterelnök mit mond vagy mit enged meg. De a pályázati bizottság már leadta a véglegesített masterplant a NOB-nak. Tehát ilyen beszélgetésre a pályázás fázisában már nem kerülhet sor.
MN: A kormány a decemberben elfogadott Kemény Ferenc-programmal azt üzente, hogy a sportlétesítmények nagy részét felépíti, akár lesz olimpia, akár nem. Szükség van ezekre?
SZBA: A Kemény Ferenc-program nekem azt jelenti, hogy a kormány gondolkodásában nem kizárólag 2024 a fontos tényező, hanem az olimpia általában. Arra nem vállalkoznék, hogy minden létesítményt egyenként megvédjek. De például Baráth Etelétől, a kajak-kenu szövetség elnökétől tudom, hogy olimpia nélkül Magyarországnak a hihetetlen síkvízi tradíciói ellenére sosem lenne esélye szlalomkajakban terjeszkedni. Kedvenc nemzetközi példám Calgary. Kanada sehol nem volt gyorskorcsolyában, de a ’88-as téli olimpia miatt kénytelen volt arénát építeni. A játékok után komplex gyorskorcsolyaprogram indult el, aminek következtében 2006 óta Kanada uralja a sportágat. Magyarország sikeressége szempontjából is fontos lenne, hogy alkalmazkodni tudjunk a változó igényekhez. Probléma, hogy Rióban ugyanazokban a sportágakban nyertünk, amelyekben a ’36-os berlini olimpián is, miközben az olimpiai játékok menüje rengeteget változott, és a klasszikus sportágakkal egyre nehezebb megmozgatni a kibervilágban felnőtt fiatal generációt. Nekünk is új irányokat kell keresnünk a sportban, és erre olimpia nélkül nem nagyon lenne lehetőségünk.
MN: De miért ne lenne? Ha Baráth Etele azt mondja a kormánynak, hogy támogatni kellene a szlalomkajakot, akkor csak olimpiarendezés esetén támogatják? Ebből úgy tűnik, a sportszakma lobbieszközként használja az olimpiát.
SZBA: Nem mindegy, hogy valami csak akkor készül el, ha megkaptuk az olimpiát, vagy valami azért épül meg, hogy egyszer megkapjuk az olimpiát. Nem lehet vitatni, hogy a Fidesz-kormány politikájának karizmatikus eleme a sportba történő befektetés, és támogatják az olimpiarendezést is. Ez az ő politikai felelősségük, amivel a választásokon el fognak számolni. A kérdés az, milyen tartalommal tudjuk megtölteni a fejlesztéseket, és ehhez hosszú távú nemzeti sportstratégiára van szükség. Ebben számunkra az Egyesült Királyság a példakép, hihetetlen pályát futottak be az atlantai egy aranyéremtől odáig, hogy az utóbbi két játékok éremtáblázatán be tudtak ékelődni az Egyesült Államok és Kína közé.
MN: Az olimpiarendezés sport- és élvezeti értékét a Momentum sem vitatja, de szerintük az ország mai helyzetében inkább az oktatásra, egészségügyre kellene költeni.
SZBA: Ez a hangsúlyeltolódás valószínűleg az ő politikájuk része lesz, ezt kínálják jövőbeli választóiknak, és ezzel nincs is semmi baj. Az egészségügy és az oktatás, illetve az olimpia szembeállítása viszont már inkább kampányfogás a részükről. Az olimpia egyik jellegzetessége, hogy olyan forrásokat mozgat meg, amelyek egyébként nem állnának rendelkezésünkre. Értem ez alatt a NOB-tól elnyerhető 500 milliárd forintot, a szponzori pénzeket, a nemzetközi magántőke beruházásait. Az infrastruktúrafejlesztésre használható EU-s pénzek is meg vannak pántlikázva. A költségek viszonylag elenyésző része az, ami csereszabatos az egészségüggyel vagy az oktatással. A 2024-es olimpia sem a 2018-ban, sem pedig a 2022-ben megválasztandó magyar kormányt nem fogja abban akadályozni, hogy olyan szintű egészségügyet és oktatást próbáljon megvalósítani, amely Magyarországot versenyhelyzetbe hozza a világban.
MN: Egyik oldalról tehát a Fidesz beleállt az olimpiarendezésbe, a másik oldalon némi habozás után a Momentum mellé felsorakozott a legtöbb ellenzéki párt is. Ez a helyzet nem az egész rendezésnek a nemzetegyesítő értelmét veszi el?
SZBA: A pályázatnak nem tesz jót a megosztottság, ennek a népszavazásügynek most a legjobban Párizsban és Los Angelesben örülnek. De a sport iránti szeretet nem változik ettől. Magyarország ugyanúgy meg fog őrülni, ha az áprilisi vb-selejtezőn megszorongatjuk a portugálokat, mint tavaly júniusban, az Eb alatt.
MN: Népszavazásügyben nem tippelt. Arra mekkora esélyt lát, hogy a NOB szeptemberi döntésénél Budapest lesz a befutó?
SZBA: A matematikai esélylatolgatásnak itt sincs értelme, de Budapest a pályázatát folyamatosan erősítve esélyessé lépett elő. Nem az a helyzet, hogy Los Angeles és Párizs versenyez, mi meg csak a statisztikát javítjuk. Bárki megnyerheti, így Budapest is, ami hihetetlen nagy lehetőség az ország számára. Ezt sokan nem látják még, én látom, ezért vagyok nagyon régen a támogatók között. Sajnálnám, ha elszalasztanánk az esélyt, sajnálnám, ha nem mennénk tovább, ezért bízom benne, hogy ha referendum lesz, sikerül visszaállítani a közvélemény eredeti, mindig is támogató attitűdjét, és aztán Limában is diadalmaskodni tudunk.
MN: Állítólag komolyan felmerült, hogy a NOB Limában egyszerre dönt majd a 2024-es és 2028-as rendezésről. Ez is növelheti Budapest esélyeit.
SZBA: Mi is hallottunk erről a párizsiak ötleteként, akik szerint természetesen a magyaroknak kéne Peruból olimpia nélkül hazatérniük. Kizártnak tartom, hogy ehhez a NOB elnöke, Thomas Bach a nevét adja. Kivéve, ha egyben 2032-ről is ott döntenek. Ez viszont azon országoknál verné ki joggal a biztosítékot, amelyek a 2028-as játékokra terveztek pályázni.
| Névjegy Szalay-Berzeviczy Attila 2005-ben alapította a Budapesti Olimpiáért Mozgalmat (BOM) több mint 100 közismert személyiséggel és 15 vezető magyar vállalattal. A 44 éves volt öttusázó 2013-ban Nyúl Sándor üzletemberrel és Kulcsár Krisztián világbajnok vívóval létrehozta a BOM A Magyar Sportért Alapítványt, melynek azóta is a kuratóriumi elnöke. 2016 januárjától a Budapest 2024 Pályázati Bizottság védnöki testületének tagja, májustól pedig az olimpiai projekt nemzetközi nagykövete. Egyetemi szakközgazdász, bankár, 2004 és 2008 között a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnöke. |
