Siófokon és Szentesen sem lesz augusztus 20-i tűzijáték

  • narancs.hu
  • 2022. július 20.

Belpol

Siófokon inkább a dráguló óvodai étkeztetésre költenek. Szentesen így is méltóképpen megemlékeznek az államalapításról.

Mint arról kedden lapunk is beszámolt, Salgótarján lemondta a tűzijátékot, az így megmaradt pénzből és katásoknak és a rezsikárosultaknak szerveznek konzultációs foglalkozásokat.

Salgótarján után Siófok polgármestere is bejelentette, elmarad a hagyományos augusztus 20-i ünnepi tűzijátékolvasható a polgármester Facebook oldalán. Lengyel Róbert bejegyzésében azzal indokolta a döntést, hogy

A szomszédunkban háború dúl, ukránok és oroszok, katonák és civilek ezrei pusztultak és pusztulnak egy értelmetlen konfliktus áldozataiként. Európa, azon belül hazánk is, borzalmas gazdasági helyzetbe került, sokaknak az is kérdés, hogy az ősztől miképp fogják kifizetni a rezsijüket, mennyi marad egyáltalán élelemre, ruházkodásra.

Az elmaradó tűzijáték költségmegtakarításával, közel 2 millió forintot a folyamatosan dráguló óvodai étkeztetés kiegészítésére fordítja a városvezetés.

Szentes polgármestere is arról adott hírt a Facebookon, hogy bár a város idén is méltó módon megemlékezik és megünnepli az államalapítás ünnepét augusztus 20-án,  arra kérte a Művelődési Központ igazgatóját, mivel "a világ az elmúlt néhány hónapban és hétben igencsak megváltozott", mellőzzék az ünnepség végére tervezett tűzijáték megtartását.

(Facebook/Lengyel Róbert, Szabó Zoltán Ferenc)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.