Siralmas állapotokról kapott képeket Magyar Péter a Tiszadobi Gyermekvédelmi Központból

  • narancs.hu
  • 2024. november 25.

Belpol

A Tisza Párt elnöke szerint ez  a válasz arra, miért próbálja meg a kormány kitiltani az intézményekből.

Magyar Péter állítása szerint a Tiszadobi Gyermekvédelmi Központ egyik dolgozója több képet is küldött neki az intézményben uralkodó állapotokról. Mint látható, tulajdonképpen minden képen rohad valami, lelakatolták a hűtőszekrényt is, illetve Magyar szerint a kertkapun látható lakat már az ő távoltartására lett beszerezve. 

Itt a válasz, hogy miért próbál meg a kormány jogellenesen kitiltani a gyermekvédelmi intézményekből” – kommentálta Magyar, utalva arra, hogy a kormány több módszerrel is megpróbálta elérni a napokban, hogy EP-képviselői jogosultságát kihasználva megtekintse a helyzetet. 

Hozzátette, hogy több beszámolót is kapott a párt erre létrehozott e-mail címére, amik alapján tényleg elszomorító a állapotok uralkodnak: „Szabálytalanságok, embertelen körülmények, kiégett, alulfizetett szakemberek. Sokszor egy ágyon több gyermek, óriási szakemberhiány, túlzsúfolt otthonok, évekig elhúzódó örökbefogadások, nevelőszülő hiány.  A magát család- és gyerekbarátnak hazudó kormány teljesen leépítette a magyar gyermekvédelmet és magára hagyja a legkiszolgàltatottabb gyerekeket. Felszólítom Orbán Viktort, hogy utasítsa a belügyminisztert, hogy oldják fel a jogellenes kitiltásomat a gyermekvédelmi intézményekből” - írta Magyar.

A kormány nem véletlenül reagált valószínűleg tiltással Magyar látogatásaira, ugyanis a politikusnak nyáron a MÁV és az egészségügy helyzetének körbejárása is sok-sok kreditet hozott, ami azóta is érezhetőn tematizálta a közbeszédet. Ez beindult most is, Pintér Sándor belügyminiszter például el is magyarázta, hogy nem az állapotokat kell nézni.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.