Magyar Narancs: Pályázatodban tisztáztad, hogy a hír- és háttérműsorokból száműzöd a jegyzetet?
Such György: Ilyen részleteket a pályázat nem taglalt. Ott a jövővel kapcsolatos víziókat kellett megfogalmazni.
MN: A Magyar Nemzet állítja, hogy a lex Lovasra valakinek rá kellett bólintania. A Fideszből is, hiszen ők is támogatták a jelölésed.
SGY: Én senkivel nem kötöttem politikai alkut, hogy valaki valamilyen pozícióba be- vagy onnan kikerüljön. Egyébként pedig ugorgyunk, mert bármenynyire is emblematikus figura Lovas, nem szeretném, ha a rádióelnöki működésem erről az egyetlen problémáról szólna.
MN: A Magyar Nemzet kampánya konkrétan azt vitatja, hogy a kezed alatt független és kiegyensúlyozott rádió is születhet.
SGY: Közelítsünk fordítva: az nem rontotta volna a függetlenség és kiegyensúlyozottság látszatát, ha nevezett minden vasárnap továbbra is elmondhatja, amit el szokott mondani? Azt gondolom, hogy bizonyos dolgoknak van jelképes erejük. Annak is, ha van valaki, meg annak is, ha nincs. Megjegyzem, nemcsak szoclib-, hanem igencsak mértékadó jobboldali körökben is egyetértenek ezzel a döntéssel. Mert azt azért leszögezném, hogy nem bal-jobb kérdésről van szó, hanem a radikális jobboldal, annak is egy viszonylag szűk és militáns csoportja és a mainstream politika többi része között zajló vitáról. Ebben a megosztottságban én a mainstream politika oldalán állok.
MN: A lap szerint a Vasárnapi Újságot egymillió hallgató legitimálja, ám téged még a cégbíróság sem helyezett a jogaidba.
SGY: A gazdasági társaságokról szóló törvény (gt) szerint én a megválasztás pillanatától, július tizedikétől jegyzem a céget. A cégbírósági bejegyzés ennek az utólagos regisztrációja. Engem a Magyar Rádió nagykuratóriuma választott meg, erről határozatot hozott. Ezt megkaptam, és erre alapozva a kuratórium elnöksége velem négyéves, határozott idejű megbízási szerződést kötött. Tehát nemcsak a gt alapján vagyok cégjegyzésre jogosult, hanem a megbízásos jogviszonyból következően is, hiszen a tulajdonos kinevezett elnöknek. Erről ennyit.
MN: De akkor mi szükség van bármiféle önkorlátozásra?
SGY: Amíg hivatalosan az ember nincs bejegyezve, addig a gt szerint a magánvagyonával felel minden olyan döntésért, amit a bejegyzésig hoz. Ez a törvényi automatizmus. Miután ez a folyamat megakadt, az ügyvédeim azt mondták, hogy elővigyázatosságból ne vállaljak nagy értékű kötelezettségeket. De ez nem érinti azt, hogy ne volnék cégjegyzésre jogosult. Azt, hogy a választás eredménye törvényes volt vagy törvénytelen, nem tudom megítélni, hiszen engem csak értesítettek a döntésről. Kint ültem az előtérben, és egyszer csak azt mondták, hogy én vagyok az elnök. Természetesen, ha bármelyik hatóság kimondja, hogy a választási procedúra nem volt törvényes, akkor az egy másik helyzet. De erre eddig még csak jelzés sem volt.
MN: Folyik a közrádió átvilágítása. Csontvázak?
SGY: Akadnak. Csak két példa: van olyan szerződés, amit kettő helyett csak egyetlen cégjegyzésre jogosult írt alá, és találtunk kötelező érvényű előszerződést, ami mégiscsak kötelező érvényű szerződés benyomását kelti, ráadásul értékhatár feletti, vagyis 300 millió forintnál vagy a tervezett éves forgalom 3 százalékánál nagyobb értékű, amihez kellett volna kuratóriumi jóváhagyás, de az elnökség még csak nem is hallott róla korábban. Ezekről az ügyekről jelentés készül, annak a főbb megállapításait fogom a kuratórium elnöksége elé tárni. Ebből majd kiderül, hogy szükség van-e bármilyen további jogi lépésre vagy felelősségre vonásra.
MN: Kitér az átvilágítás a munkaszerződésekre is?
SGY: Nem. Az eljáró ügyvédi iroda szerződése csak azoknak a kötelezettségvállalásoknak az átvilágítására vonatkozik, amiknek nincs közük a közvetlen műsorkészítéshez. Azt, hogy mennyire jönnek ki a bérek és bérjellegű kifizetések, tudjuk. De azt nem, hogy előkerül-e a szekrényből olyan kötelezettségvállalás, ami alapján nekem holnapután mondjuk 300 milliót kell fizetni valakinek, és nem tudom, hogy miért.
MN: Van olyan külföldi minta, amit az intézmény vagy a műsorstruktúra átalakításánál követni akarsz?
SGY: Igazából nincsen. Minden tartalomszolgáltatással foglalkozó vállalkozás bizonyos gazdálkodási, szervezeti és folyamatbeli kérdésekben talál használható mozzanatokat a világban. De miután maga a tartalom - a teljesen kommersz műsorszolgáltatást leszámítva - helyi kultúra-, nyelv- és hagyományfüggő, a tankönyvízű megoldások még a print ágazatban is kapnak némi vajszínű árnyalatot. A közmédia különösen ilyen. Miközben a megújulásról és korszerűsödésről beszélek állandóan, a hagyományokat átírni egyik napról a másikra nem lehet. Elemi médiatervezésben mindenképp előre kell lépni, de fokozatosságra szükség van. A közönséget apránként lehet hozzászoktatni ahhoz, hogy például a szignálok megújulnak (és általában a hangzásvilág). Biztos, hogy sokan tiltakoznak majd és sokaknak nem fog tetszeni. Aki dolgozott valaha is médiában, az tudja, ha valakit egyetlen hétre beteszünk, majd kiveszünk, lesz, akinek hiányozni fog. Most nem arról van szó, hogy egy ember volt egy hétig, hanem hogy sokan voltak tíz-húsz-harminc évig ugyanott, ugyanazzal a műsorral. Átszervezésük nem lesz egyszerű.
MN: Kezdhetnétek az adónevekkel. Melyik fiatal kapcsol szívesen olyan adóra, amit Petőfinek hívnak?
SGY: Erről ne is beszéljünk. Ahhoz a névhez hozzányúlni, hogy Petőfi vagy KossuthÉ Nyilván tiszta piaci logika alapján a legelső kérdések között vethető fel. De átkeresztelni közel sem egyszerű.
MN: Akkor konkrétan hogyan is fog ez működni?
SGY: Az, hogy A pontból B pontba hogyan fogunk eljutni, részben taktikai, részben anyagi kérdés, részben pedig kompromisszumoké. Annak a vezetői stábnak kell egy fokkal mélyebben átgondolni, melynek túlnyomó többsége egy hónapon belül meglesz. Természetesen mindenki, akit kinevezek, tudja, hogy mit akarok, olvasta a pályázatomat. Nekik kell a vízióimat operacionalizálható tervekre lebontani és számtalanszor átbeszélni a régi-új rádiósokkal. Azt is, hogy mi mehet egyből, és mi nem.
MN: A közrádió átaludta a rendszerváltás óta eltelt időszakot. Ahhoz képest, hogy országos lefedettséggel rendelkezik, kínosak a hallgatottsági adatok. A meghirdetett profiltisztítás ráadásul azokat a paneleket érintheti, amelyek relatíve sikeresek.
SGY: A közrádió mellett valóban elment a konkurencia, amely például megtanulta, hogy mik azok a jellemzők, melyek alapján cserélődnek a hallgatók, jönnek újak és mennek el régiek. A Kossuth a teljes népesség körében a nyolc évvel korábbihoz képest elveszítette hallgatóinak majdnem a felét, a Petőfi az egyharmadát. A 18-49 éves aktív népességre vetítve az elérés épphogy meghaladja a napi 11-12 százalékot. De ha napi bontásban nézzük, a Petőfi egyes műsorainak hallgatottsága a különböző műsorsávokban általában nem magasabb a teljes népesség két százalékánál. A Nótaszó kivétel, ott ez az érték felmegy akár ötre is. De hol van megírva, hogy a Nótaszónak a Petőfin kell lennie?
MN: Úgy tűnik, még mindig a Petőfivel van a legtöbb gond, amit annyian akartak már hasonlóan pozicionálni, mint te.
SGY: A reformelképzelések a víziók szintjén valóban hihetetlen ismerősnek, közhelyesnek és már unalmasnak tűnnek, de mégiscsak öszvérmegoldások születtek. Most egyszerre van fix nótaszó meg reggelenként fiataloskodás. Ez nem fog menni. A Petőfinél ugyanaz a helyzet, mint ami a BBC-nél számtalanszor felvetődött. Ha kereskedelmi irányban elmegyünk, akkor minek rá közpénz? Ha nem hallgatja senki, akkor megint csak minek rá közpénz? A BBC-nél is az az alapelv, hogy minden műfajban kell kínálni értékes, színvonalas műsorokat. Szerintem a magyar és nemzetközi populáris kultúra fontos, népszerű és hallgatható előadóit jelen pillanatban a magyar piacon semmilyen adó nem játssza. Ma nem lehet se Nick Cave-et, se Massive Attackot, se Anima Sound Systemet, se Quimbyt, de még Cseh Tamást se hallgatni. A Petőfi számára zeneileg ez a járható út. A fiatalokat csak szöveggel nem lehet megnyerni. Az az adó, ahol nincs zene, a fiatalok számára halott. Ami elindult nyáron, annak az iránya helyes, de a zenei kínálaton például módosítanék.
MN: A Bartók maradna tisztán kulturális adó?
SGY: A Bartók továbbra is a magaskultúrát fogja közvetíteni zenében, irodalomban egyaránt. A reggeli és esti drive time-okban azonban saját műfaján belül is tekintettel kellene lennie a hallgatottságra is. Vagyis, ha missziójának tekinti, hogy fiatalokat nyerjen meg, több népszerű, könnyen hallgatható zenét kell közvetítenie a leghallgatottabb műsorsávokban. A lemezkiadók erre már rég rájöttek: rengeteg jól fogyó CD-kompiláció van, ami kifejezetten ilyen könnyen hallgatható zenéket foglal magában. De nem szeretném a kultúrát a Bartókra száműzni: azt gondolom, kultúra legyen minden adón. A Petőfi igényes populáris zenei kínálata mellett lesz irodalom, színház, kiállítás meg minden egyéb. Feltétel, hogy fiatalok készítsék, és azokkal a témákkal, szerzőkkel, eseményekkel foglalkozzanak, melyek az ő köreikben népszerűek. Tehát nem úgy lesz, hogy szerintünk mit kellene a fiataloknak olvasni, hanem alkalmazkodunk a valóságos igényekhez. Szeretnénk, ha ez igaz lenne a Kossuthra is: az 50 éven felüliek vagy a határon túliak kulturális fogyasztási szokásait lesajnálni, kigúnyolni, elképesztő értelmiségi arroganciának tartanám, és nem is szeretném tűrni. Lassabb ritmusú, más kulturális kínálatú műsorokkal szeretnénk az ő igényeiknek is megfelelni.
MN: Az Info és - frekvenciavásárlásai nyomán elsősorban - a Klub Rádió néhány éve alternatív Kossuth rádió kiépítésébe fogott. A nyilatkozataidban a Kossuthtal kapcsolatban te is talkrádióról beszélsz.
SGY: A Magyar Rádió ezentúl valóban konkurensként fog viselkedni, és nem nézi ölbe tett kézzel, ahogy más adók előbb csapnak le témákra, vagy átcsábítják a hallgatóit. A műsorok ritmusa, esetenként témavilága tekintetében valóban van mit tanulnunk. De tartalmi szempontból a hírműsorok piacán nem látok olyan teljesítményt, amitől igazán tartani kellene. Igaz, a hallgatók nem szakmai szempontok alapján választanak adót, hanem sokkal inkább a csatorna imidzse miatt. Helyre kell állítani a reputációnkat.
MN: Az adókhoz hogyan kapcsolódnak majd a szerkesztőségek?
SGY: Az általam elképzelt struktúrában az adók alá nem tartoznának műsorkészítő szerkesztőségek. Most úgy van, hogy bizonyos szerkesztőségek a Kossuth alá, mások a Petőfi alá, és van olyan szerkesztőség, amelyik sehova nem tartozik. Ezt vállalatvezetési okokból sem tartom jó ötletnek. Szerintem az adó-főszerkesztőségnek egy szűk körű, négy-öt fős stábnak kell lennie, amely kitalálja, hogy kinek szól és miért van ez az adó, és mik legyenek a főbb jellemzői. Megnézi, hogy a közönsége mit csinál napközben, reggel és este: mit szeret hallgatni, mik a fogyasztási szokásai és a többi. Erre aztán kitalál egy műsorrácsot, melyben még csak témák és sávok vannak, aztán pedig a struktúrában jól körülhatárolt konkrét műsorokat megrendeli a műsorkészítő szerkesztőségtől. A jelenlegi műsorstruktúráról egy francia szakember első ránézésre találóan azt mondta, hogy az a házon belüli erőviszonyokat tükrözi. Nem pedig azt, hogy mi az intézmény víziója a három adóról, és hogy mit vár el a közönség.
MN: Tematikus szerkesztőségek lesznek?
SGY: Ez egyrészt még tényleg nem dőlt el, meg amúgy sem lenne jó, ha a munkatársak az újságokból értesülnének az őket érintő döntésekről. De valószínűleg lesz olyan szerkesztőség, amely kifejezetten egy műsort fog át, mint például a Krónika. És lesznek bokrok, melyek például a kulturális, irodalmi vagy művészeti műsorokat fedik le. Nem lesz ennyi szerkesztőség: ha egy külföldinek elmondanám, hogy a Magyar Rádióban van olyan műsor, ami kéthetente jelentkezik, nem hinné el. Várhatóan lesz olyan program, ami megszűnik vagy más adóra kerül, esetleg hasonló tematikájú műsor pótolja majd ugyanazon vagy egy másik adón. Ennek a részleteiről csak akkor tudok beszámolni, ha már túl vagyunk a tervezés említett fázisain.
MN: Úgy tudjuk, hogy a műsorkészítői pozíciók (műsorszerkesztő, riporter, műsorvezető) közötti átjárhatóságot is szigorítani szeretnéd.
SGY: Ma szinte ad hoc jelleggel vezethet valaki műsort, aki másnap műsorszerkesztő, és fordítva. A sávos műsorstruktúra mindenütt a világon úgy működik, hogy állandó műsorok vannak hétfőtől péntekig ugyanabban a műsorsáv-ban, melynek az is integráns része, hogy napról napra ugyanazok az arcok vezetik. Ha ezt tudja, csinálja Bochkor Gábor húsz éve, vagy Renée Montagne és Steve Inskeep az NPR reggeli műsorvezetőiként, akkor ez nálunk sem működhet másképp. Az viszont nem megy, hogy valaki hétfőtől péntekig szerkeszt és műsort vezet. Mindhárom adónak meg kell találnia azt az 5-10 műsorvezető arcot, akik a jövőben a rádiót jelentik a közönség számára. A döntés nem szimpátia vagy antipátia kérdése, hanem kiemelkedő fontosságú stratégiai kérdés. De ott még nem tartunk, hogy tudnám, melyik sávban mikor lehet ezt a rendszert bevezetni, és hogy kik lesznek ezek a rádiós arcok és hangok.
MN: A műsorkészítőket hogyan érinti a tervezett létszámleépítés?
SGY: Miközben a közrádió részvénytársaság, az értékteremtés és a közszolgálati tartalom fontos. Nem akarom, hogy az itteni újságírókon-műsorkészítőkön olyasféle nyomás legyen, mint egy nemzetközi sajtóvállalatnál, ahol lényegében ki van számítva, hogy egy cikket hány mozdulattal kell megírni. Ez a stressz finanszírozási szempontból sincs rajtunk. De nem győzöm hangsúlyozni, hogy a leépítésekből származó megtakarított pénzeknek legalább az egyharmadát szeretnénk a meglévő állomány bérviszonyainak rendezésére fordítani. Mert az is teljesen abszurd, hogy az alapfizetés alacsony, és utána minden egyéb (prémium, határidős bér) a műsorokhoz köthető kifizetések révén van elszámolva. Azt szeretném, hogy mindenki napi szinten rendesen dolgozzon, és ezért rendesen fizetést kapjon. A legelemibb felesleget biztosan le kell építeni a már említett stációk, a struktúra és az adók átgondolása után. Az embereken is múlik, hogy ki hajlandó mást csinálni, ki az, aki kész kilépni abból, amibe sok éve belegyökeresedett.
A továbbképzés külön probléma. Bármilyen csúnyán hangzik is, de Magyarországon a korszerű rádiózásnak semmilyen oktatási-képzési bázisa jelen pillanatban nincsen. Mindenki a Magyar Rádió köpönyegéből bújt elő. Ezt a belterjességet rövid távon külföldi és magyarországi továbbképzéssel, hosszabb távon pedig a BBC vagy egy amerikai partner segítségével saját képzési rendszer kialakítása révén szeretnénk áthidalni.
MN: A műsorkészítők szerint a "felesleget" elsősorban nem ők teszik ki.
SGY: Az önmagában aggasztó, hogy a Magyar Rádióban dolgozóknak több mint a fele nem műsorkészítéssel foglalkozik (back office, műszak stb.). A háttérben dolgozók magas számát részben az elavult technika, részben a széttagolt működés magyarázza. További vizsgálódást igényel, hogy ezek az emberek végül is mit csinálnak. Olyat is hallottam egy vezetőtől, hogy egy hölgynek az volt a munkája, hogy írógépen begépelt valamit, amit aztán az itt lévő épületkomplexum egyik szobájából átfaxolt a másikba. Ez közhelyesen szólva cseppként a tengerben mutatja az itteni működésnek a kihívásokkal terhelt hatékonyságát.
MN: A tervek szerint külsősök is készíthetnének műsorokat a Magyar Rádiónak. Erről az MTV-nél az a tapasztalat, hogy nem feltétlenül olcsóbb, és a jogot legtöbbször a haverok kapják.
SGY: A rádiós műfaj hihetetlen előnye, hogy nincsenek akkora árak, a műsorkészítés legfőbb költsége a személy, aki készíti. Nem lehet olyan vakításokkal jönni, hogy ide több kamera kell, meg hogy elcsúszott a montírozási idő. A rádiós műsorkészítéshez egy laptop elég, a túlszámlázás lehetősége nemigen áll fenn, ellenben nincs iroda és egyéb rezsiköltség.
MN: Lesz pénz a leépítésekre, vagy szokás szerint azok távoznak, akiktől egyszerűbb megszabadulni?
SGY: Ha nincs pénz, annál inkább meg kell csinálni. Az igaz, hogy a közalkalmazotti státus megszüntetése egyszeri nagyobb kifizetéssel jár, de onnantól havi szinten ez a költség már nem merül fel. De az erről szóló döntéseket csak a műsorstruktúra átalakítása és az adó kitalálása után célszerű meghozni, mert akkor látjuk, hogy milyen műsorok lesznek, és azok milyen létszámigénnyel tudnak működni.
MN: Mit tervezel a rádió ingatlanvagyonával, székházával és egyéb telkeivel?
SGY: A székház gyakorlatilag öt vagy hat, különböző korban felhúzott épületet jelent. Érdemes körbenézni: zegzugos szobák, valódi labirintusrendszer, ki-be, fel-le. A bázis önmagában megmerevíti a struktúrát, és minden végrehajtási folyamatot nehézkessé tesz. Tehát ez így nem jó. De hogy milyen módon lehet innen elmenni, nem csak rajtam múlik, hanem a kuratórium jóváhagyása is szükséges. Én az építést preferálnám legkevésbé: vannak kész irodaházak, azokat meg lehet vásárolni, el lehet cserélni, lízingelni lehet. A közrádiónak ezen kívül is rengeteg telke van, a Völgy utcai ingatlanán például teniszpálya üzemel. Nem látom be, hogy miért kellene a rádiónak ingatlanportfóliót üzemeltetnie, a vagyontárgyakat a műsorkészítésbe kellene beforgatni.
MN: A rádiónak nem egy szent tehene van. Például a zenei együttesek.
SGY: Az énekkar és a zenekar kiváló, kórusa és zenekara együtt nem is tudom, van-e még valakinek. Működésükre külön is kapunk állami támogatást, de ez nem mérhető sem a Kocsis-féle filharmonikusok, sem a fesztiválzenekar költségvetéséhez. Finanszírozási szempontból szerencsésebb lenne, ha alapítványként vagy kiemelten közhasznú társaságként működnének, de miközben zenekarok sora van végveszélyben, mások egzisztenciális fenyegetettsége (lásd a Matáv vagy a MÁV zenekarát) az együttes számára magában hordozza a minőségi csere lehetőségét.
MN: Mi lesz a sporttal?
SGY: A sportot a magyar ember (is) nagyon szereti. Ezért a Kossuthon és a Petőfin is lesz sport. De hogy milyen műsorokban, milyen arányban és terjedelemben, az a jövő lényeges döntéseinek egyike.
MN: Közvetítések?
SGY: Lesznek. Amennyiben a rádió önérdeke és a hallgatóság kiszolgálása indokolja, s nem csupán a magyar és nemzetközi sportlobbi és sportbürokraták pénzkereseti lehetőségét célozza.
MN: Nézzünk néhány ikonszerű műsort...
SGY: Bocs, de tényleg nincs még itt az ideje. Még többhetes, hónapos munkára van szükség, mire ezekről érdemben nyilatkozni tudok.
