A mentők helyzetének (eszköz, létszám, költségek, feladatok stb.) rendezése az idén már negyedszerre került az aktuális kormányprogramba prioritásként. Sok minden másfél évtized alatt sem történt, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tavalyi jelentésének végső mondandója is az, hogy a mentőszolgálat képes volt a felszínen maradni.
A problémák egyik sarokpontja a mentés és a betegszállítás kategorikus elválasztásának több mint
tíz éve húzódó
ügye; illetve ennek lassú ütemű megvalósítása, ami mára inkább csak kuszaságot okozott. Pedig a megoldás elvileg egyszerű, ha a betegszállítást szolgáltatásként, amolyan betegtaxiként aposztrofáljuk. Ekkor a tisztánlátáshoz három kérdésre kell megnyugtató választ adni; 1. Ki végezze a szolgáltatást? 2. Ki miként vehesse ezt igénybe? 3. Ki fizesse a fuvart? E kérdések felvethetőségéhez azonban először a fejekben kell világot gyújtani. Például úgy, hogy az OMSZ-nél jelentkező szabad kapacitást (amikor a kórházból elengedettnek nem kell órákat várnia a folyosón egy "szabad" mentőre) ne tartsuk lényegesen jobb megoldásnak, mint a taxit vagy a tömegközlekedést - és ingyenesnek sem.
Győrfi Pál szóvivő szerint az utóbbi években a mentőknél radikálisan nőtt a betegszállítások száma: tavaly a 2,2 millió ellátásból már több mint 1,3 millió kifejezetten e kategóriába tartozott, annak ellenére, hogy nem sürgős és nem előjegyzett betegszállítást csak akkor vállaltak, ha volt elegendő szabad járművük. Az aránnyal önmagában még nem lenne baj, csakhogy az OMSZ-nek nyújtott központi támogatás a rendszerváltás óta nem képes lépést tartani a betegszállításhoz szükséges igényekkel. Voltaképpen ennek köszönhetően alakult úgy, hogy mára azt is teljesen normálisnak vesszük, ha a fekvőbetegek szállítására szolgáló mentő teljes személyzettel fuvarozza haza a begipszelt lábú delikvenst.
A "ki végezze a szolgáltatást?" kérdésre a válasz egyértelművé vált akkor, amikor a betegszállítás OMSZ-ről történő leválasztását bejelentették. A "ki fizesse a számlát?" kérdésre jelenleg az "Országos Egészségbiztosítási Pénztár" (OEP) a megfelelő válasz, ámbár arról egyelőre nincs elképzelés, hogy bővíteni kell-e az ott működő kasszát. A "ki miként vehesse igénybe?" kérdésre azonban sokkal bonyolultabb a felelet, ez még a rövid idő alatt legendássá vált Zöld könyvből sem előbogarászható információ. Elvileg elképzelhető egy differenciált szolgáltatás: az alapszint állampolgári jogon járna, a második szintet a betegbiztosítási kártyával rendelkezők vehetnék igénybe, a harmadikat viszont csak az extra betegbiztosítással rendelkezők.
A mentés és a betegszállítás finanszírozása jelenleg az OEP két külön, felülről zárt kasszájából történik. Előbbire 18,85 milliárd forintot, utóbbira 6,28 milliárdot hagyott jóvá a költségvetés. Mivel a mentés állami feladat, ez a pénz a mentési finanszírozás költségvetési előirányzataként is értelmezhető (és ehhez csak az OMSZ férhet hozzá). A betegszállítási kassza közös, az egészségbiztosító a betegszállítási díjat és a beteggel megtett ún. "hasznos" kilométereket havonta fizeti belőle. Az idei első fél évben a legkisebb összeg 80 forint/km, a legnagyobb összeg 95 forint/km volt. A taxik ugyanezt legalább 200 forintért teszik meg; a betegszállító kocsik ráadásul többet fogyasztanak, és pluszköltség, ha már nemcsak a sofőrt kell egy-egy útra fizetni, hanem a képzett betegápolót is. Bíró Ferencnek, a Mentők és Betegszállítók Országos Egyesülete (MBOE) elnökének számításai szerint 79 forint/km árnál
megroggyanhat e Þnanszírozási rendszer
Ezért is javasolja, hogy jövőre vagy több pénz kell a kasszába, vagy teljesen új szabályozást kell életbe léptetni.
Az augusztus elején kirobbant viták ellenére is szembetűnő, hogy a betegszállítás teljes liberalizálását nem az MBOE vagy más "maszek" cég szorgalmazta. Ennek oka valószínűleg az, hogy az egyesület 42 tagja (és a szervezeten kívüli 4 független betegszállító vállalkozás) is tudja: összességében már most is a piac jobbik részét tudhatják a magukénak. A művesekezelés és más ütemezhető be- és hazaszállítások, a kontrollok nagy része a magáncégeknél van, a mentősfeladatok ellenben nem túlzottan vonzók. Bíró Ferenc ezzel együtt is azt hangsúlyozza: ha már a miniszter döntött, ők készen állnak. Az augusztus eleji egyeztetések megkezdése előtt Bíró még úgy képzelte, hogy heteken belül megkezdődhet az átalakítás, és december végéig fokozatosan átveszik a betegszállítást, ám a tárgyalások megkezdése után már úgy nyilatkozott a Narancsnak, hogy a szaktárcánál koncepcionálisan nem is vetették fel komolyan a gyors struktúraváltást. Ami azért érdekes, mert Takács Zoltán éppen azzal indokolta távozását az OMSZ vezetői székéből, hogy Molnár Lajos miniszter azonnali váltásról és létszámleépítésről beszélt. Minisztériumi információk szerint viszont a szaktárca úgy véli: az alternatív betegszállítók nincsenek jelenleg abban az állapotban, hogy az OMSZ ez irányú munkáját azonnal átvállalhassák.
Mindezek mellett az is fölmerült, hogy a 46 privát cégen kívül a kórházak is saját beteg-szállítási rendszert építhetnének ki. Ez azonban Rácz Jenő, a Veszprém Megyei Kórház főigazgatója (korábbi egészségügyi miniszter) szerint egyáltalán nem valószínű. Egyrészt mert az országban kevés kórháznak van ilyesmire szabad eszköze (és forrása), másrészt pedig betegszállításnál csak régióban és flottákban érdemes gondolkodni. Az sem tűnik járható útnak, hogy az OMSZ-től leszerelendő kocsikra spekuláljanak az egészségügyi intézmények; a mentők nyilván nem új kocsikat adnának át, a flottatisztítás miatt kiszuperált darabok többsége pedig - már csak a lefutott kilométerek óriási száma miatt is - nem kaphatna ÁNTSZ-engedélyt.
Tíz éve nyilvánvaló, hogy a terület piaci alapú működésének bevezetésével a szolgáltatás színvonalának emelkedését ki lehet kényszeríteni, ám a határozott szétválasztásért alig valamit tettek. Ma a mentők és az alternatív betegszállító cégek közösen végzik a betegszállítási feladatot. Az augusztus elején bejelentett változás az állami mentőszolgálat még meglévő 40 százalékos "piaci" részesedésének átadását célozza. Ez önmagában megint csak nem túl bonyolult, viszont több olyan megoldandó problémát felvet, melyek cáfolni látszanak a "csak mentés = olcsóbb mentőszolgálat" elképzelést. Nem tudni például, hogy ha az OMSZ kizárólag mentéssel foglalkozhat, akkor a jelenlegi pénzügyi keretek között miből finanszíroznák a szükséges pufferkapacitást. (Ennek szükségességét éppen az augusztus 20-i katasztrófa igazolta: a helyszínen lévő mentők többszörösét rendelték azonnal a baleseti helyszínekre.) A rendszer ugyanis nem lehet lényegesen olcsóbb, mint most, mert nemcsak a kocsikat, hanem a személyzetet is készenlétben kell tartani. Győrfi szerint amennyiben az OMSZ programozott betegszállítást végezhetne, az lehetne a puffer (ekkor azonban a betegszállítás egy része a mentőknél marad - ami szemben áll a miniszteri elképzeléssel). A szétválás ügyeit miniszteri felkérésre jelenleg koordináló László Imre viszont úgy látja, a mentőknek azt kell elérniük, hogy - akárcsak a tűzoltók riasztás esetén - kizárólag a mentésben ténykedjenek. Lényegében ez utóbbival cseng össze az a minisztériumi sajtóanyagban szereplő mondat, mely szerint "a szétválasztásnak csak akkor van értelme, ha az átszervezéssel jár együtt, és a felszabaduló állami pénzeket a mentés fejlesztésére fordítják".
A gond csak az, hogy jelenleg nem látszanak a "felszabaduló" állami pénzek. Az OEP betegszállítási kasszájában lévő pénzt ugyanis a struktúraváltás után is ki kell majd fizetni (csak nem a mentőknek, hanem az alternatívoknak), a mentési kasszából pedig eddig is csak az állami mentőscég részesült. Mindezen túl a miniszter tízszázalékos létszám-leépítési elképzelései annak ismeretében hatnak furcsán, hogy a mentés feltételein (létszám tekintetében is)
van mit javítani
Az Állami Számvevőszék tavaly júniusban közzétett jelentése szerint a mentőknek a 15 perces kiérkezési idő eléréséhez 48 új állomást kell létesíteni (az ÁSZ 2003-as adatokkal dolgozott, de megállapításai ma is állnak). Egy minisztériumi anyagban erre rátromfolva pedig az olvasható, hogy "az Országos Mentőszolgálat 219 mentőállomásából 70-nél nincs eset/rohamkocsi szolgálat". Márpedig, ha a tervezett változások célja ennek módosítása, akkor ezekre a járművekre szakképzett személyzet kell. Kérdés, hogy a kilátásba helyezett több mint 700 fős létszámcsökkentést követően mindezt hogyan oldják meg.
Az a minisztériumi ígéret, hogy az eddigi pénz a leépítések ellenére a mentőknél marad, és a keletkező megtakarításokat az állam a sürgősségi ellátás fejlesztésére fordítja, némileg csalóka. Mivel László Imrének december 31-ig kell a konkrét átalakítás tervét letennie a miniszter asztalára (szeptember közepéig ezért végezni akar a helyzetértékeléssel, a leépítéssel kapcsolatos dolgok előkészítésével és a szakszervezeti egyeztetéssel), idén valószínűleg semmiféle szerkezeti változás nem lesz. A mentőszolgálat 2006-os költségvetése viszont már amiatt is erősen inog, hogy azt még 240 forintos benzinárral kalkulálták. Hivatalosan meg nem erősített információk szerint az OMSZ eddig 1,2 milliárd forintnyi tartozást halmozott fel.
A Takács-rejtély
Takács Zoltán volt OMSZ-vezető lemondása röpítette a címlapokra az átalakítás témáját, így természetesen őt is megkértük, mondja el a saját verzióját. Egy hétig minden szóba jöhető lehetőséget kihasználva kerestük és kértük erre a volt igazgatót, sikertelenül. Így viszont kénytelenek vagyunk mi rekonstruálni a történteket.
Takács Zoltánt az akkor még helyettes államtitkárként dolgozó Rácz Jenő javaslatára nevezte ki a mentők élére Kökény Mihály egészségügyi miniszter. A "másik oldalról" átcsábított vezető (komoly érdekeltsége volt a Főnix betegszállító cégnél, egyesek szerint ez a kapcsolat közvetve folyamatosan megmaradt) feladatául az OMSZ rendbetételét kapta. Lojális volt a kormányzathoz, alig több mint két év alatt lényegében szanálta a céget. Hatékonyságot és kihasználtságot növelt, leépítette a háttérszemélyzetet (külsős lett a takarítás, megszűntek a garázsmesterek stb.), ugyanakkor rég nem látott menynyiségű és értékű felszerelést, valamint sok fiatalt hozott a céghez. Rácz embereként, annak minisztersége alatt olyan mértékű fejlesztést tudott levezényelni a mentőknél (2004-ben 101 db, tavaly pedig további 60 db mentőt rendelt), amit ilyen rövid idő alatt az elmúlt húsz évben senki sem.
A lemondott vezető közvetlen környezetéből többen is azt állítják: elképzelhetetlen, hogy Takács kidolgozott volna egy olyan tervet, amelynek a végrehajtását nem vállalta el. Tény azonban, hogy nem ismert(ek) a modell(ek), amit a miniszter asztalára tett, mint ahogy az is valószínű, hogy Molnár Lajos radikális bejelentése nem nélkülözte a szakmai alapokat. A minisztériumban többen is esküsznek arra, hogy Takács előre kitervelten hagyta ott a mentőket, lemondása ezzel együtt (vagy ennek ellenére) is olyan váratlanul történt, hogy helyettese, Gorove László, de még a Takácsot jól ismerő Győrfi Pál is csak utólag értesült róla.
László Imre (a Szent Imre Kórház főigazgatója, nem mellesleg három éve kötött máig problémamentes betegszállítási szerződést az akkor még főnixes Takáccsal) információi szerint bár a Molnárnak készített anyagban benne volt a tízszázalékos karcsúsítás, ugyanakkor "az is nagyon valószínű, hogy Takács elképzeléseiben nem szerepelt a most azonnal időkorlátja". Ha tehát az azonnali létszámcsökkentés miniszteri bejelentése verte ki nála a biztosítékot, lemondása elhamarkodottnak minősíthető, hiszen augusztus 3-tól a miniszter maga magyarázkodott, hogy az azonnali átalakítás inkább csak távlatokban értendő, és az sem teljesen biztos, hogy pontosan 734 dolgozót érint a leépítés.
