A munkaügyi hivatalok egész évben telt házzal működnek. A budapesti IX. kerületi, Ráday utcai kirendeltségre a félkilences nyitás után is csak negyed tízkor ér be az utcáról a sor. A regisztrációs ügyintéző többször kisétál az utcára, és külön szólítja azokat, akik csoportos tájékoztatóra jöttek. "Várakozás várakozás hátán. Szerencsére csak háromszor kellett bejönnöm: amikor regisztráltam, egy csoportos tájékoztatóra, és most, hogy lejárt a három hónap, és le kell mondjam a támogatást" - mondja a 33 éves, alkalmi munkákból élő Márton. Pedig néhány jogszabállyal megkísérelték már, hogy csökkentsék a sorokat a munkaügyi hivatalok előtt: 2005-ben a munkanélküli-segély helyett bevezették az "álláskeresői járadék" kifejezést, és csökkentették a támogatás összegét. A törvényhozó üzenete világos volt: "Álljatok lábra magatoktól!" Azóta is tart, hogy az állami hivatal egyre kevésbé fogja a munkát keresők kezét, sőt az utóbbi háromnegyed évben mintha egészen elengedte volna. 2011 szeptembere óta az Európai Unióban nálunk a legrövidebb az a maximális időtartam (három hónap), amíg az állam álláskeresési támogatást biztosít a munkájukat vesztetteknek - a többi tagállamban ez általában fél év és kilenc hónap között mozog.
Nincs pénz
"Három hónap alatt még a fővárosban sem realitás munkát találni, nemhogy vidéken, ahol összehasonlíthatatlanul kevesebb a mozgási és a munkalehetőség" - mondja Mátrai Éva, a budapesti kormányhivatal munkaügyi központjának igazgatója. Szerinte ugyanakkor az eddigi járadékpolitika sem volt mindig célravezető. A rendszer 91-es bevezetése után akár két évig is folyósíthatták a munkanélküli-segélyt, ami persze demotiváló volt. Ezt az időt aztán folyamatosan csökkentették, de még 2005 és 2011 között is egy év körül mozgott, ami a szakember véleménye szerint még mindig nem volt elég ösztönző.
Amikor az időtartam drasztikus csökkentésének foglalkoztatáspolitikai oka miatt a Nemzeti Munkaügyi Hivatalhoz fordultunk, a sajtóosztály a kérdést hivatalos levelében diszkréten válasz nélkül hagyta. Amiből akár az a következtetés is levonható, hogy nem szakmai, hanem politikai döntés született: valószínűleg egyszerűen nem volt erre keret a költségvetésben.
Nyár óta várnak
Fotó: Sióréti Gábor
A fővárosi kirendeltségek előtt sorban állók között meglepően sok a fiatal. A 21 éves Anita egy éve végzett Baján szakácsként, azóta folyamatosan keres munkát Pesten, mindeddig sikertelenül. Eleinte csak a tanult szakmájában akart elhelyezkedni, majd fél év után feladta, azóta már bármilyen állással beérné. A rajzszakos tanár és grafikus végzettségű Tamás is hasonlóról panaszkodik: friss diplomájának nem tudta hasznát venni, ezért volt már vagyonőr, hitelközvetítő és telefonos termékeladó is.
Őket valószínűleg érdekelné, hogy miért szűnt meg Budapesten a Pályakezdő és Diplomás Álláskeresők Közvetítő Irodája 2012. január elsején.
"Ha elmondanám az igazat, ki is rúgnának"- szólta el magát egy hivatali osztályvezető, amikor a megszüntetés fő okáról érdeklődünk. "Több oka volt" - korrigál kicsit később. A speciális célcsoportok munkába állását segítő hivatal 2009-ben még az Andrássy út 10.-ben, a Stern-palota épületében működött; reggelente mindig hosszú sor kígyózott előtte. Végül elköltöztették a bérleményből, a helyét ma már többek között luxusruhaüzletek, modellügynökség, külföldi és hazai ügyvédi irodák foglalják el. Az iroda a Ráday utcába került, hogy aztán 2012. január elsejétől egy átszervezés keretében megszüntessék. Most mindenki a lakóhelye, illetve tartózkodási helye szerinti kirendeltséghez tartozik.
A Nemzeti Munkaügyi Hivatal válasza szerint a megszüntetés oka a 2011. decemberi jogszabályváltozás, amivel némileg felcserélik az okot az okozattal. Egy budapesti kormányhivatalhoz közeli forrásunk szerint a közigazgatási minisztériumtól érkezett egy olyan állásfoglalás, hogy a pályakezdőknek és diplomásoknak külön fenntartani egy hivatalt "negatív diszkrimináció", ezért meg kell szüntetni. Egészen addig a központi hivatalban azt hitték, hogy pozitív diszkriminációról van szó, ám kiderült, hogy ez nem az. (A hajléktalanoknak és a bejelentett lakcím nélkülieknek máig elkülönített kirendeltséget tartanak fenn a Haller utcában. Az előbbi példa alapján itt is felmerülhetne a "negatív diszkrimináció gyanúja". A magyar közigazgatás tehát újabb orwelli elemmel gazdagodott: néha a pozitív a negatív.)
Magyarázat: majd utólag
A munkaügyi hivatalban várakozók között gyakran hallani, hogy amikor elbocsátották őket, "se felmondási idő, se semmi" nem volt. Elképzelhető, hogy véletlenül csupa olyan emberrel találkoztunk, akik a próbaidő alatt rendkívüli felmondással vagy közös megegyezéssel hagyták el a munkahelyüket, ezért nem járt nekik sem felmondási idő, sem végkielégítés. Ám a személyes beszámolók inkább mást látszanak alátámasztani. Nemritkán egyszerűen szólnak a munkavállalónak, hogy holnap már nem kell bejönni - holott a július 1-jén hatályba lépett új munkatörvénykönyv szerint is a fenti esetektől eltekintve a felmondási idő mindenképpen jár, ha végkielégítés egyre szűkebb körben és mértékben is. A munkavállalók általában természetesnek tartják ilyenkor, hogy nem lépnek fel volt munkáltatójuk ellen, inkább új állás után néznek. Mindezzel együtt a közvélekedés szerint az új munkatörvénykönyv lényegében szabad kezet ad a munkáltatóknak az elbocsátásokhoz.
Tény, hogy a munkaügyi törvénybe bekerült egy új szabály, miszerint nem jár a munkavállalónak végkielégítés, ha a felmondás indoka a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása vagy nem egészségügyi okkal összefüggő képessége. Tény továbbá, hogy a végkielégítéssel együtt a felmentési időre járó díj is csökkent. Ám a kétségeket egyelőre nem támasztják alá adatok, július elseje után nem történtek tömeges elbocsátások. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat júliusi kimutatása szerint bár az álláskeresők száma a február óta csökkenő trend után júniustól enyhe növekedésbe fordult, ez inkább a szezonális jelenséggel függ össze, hogy az iskolaév végeztével sok pályakezdő került a nyilvántartásba. A budapesti Munkaügyi Központ szakemberei szerint a jogszabály hatását csak három hónap múlva érdemes vizsgálni.
