Sorozatos távozások a KSH-ból

  • narancs.hu
  • 2024. január 26.

Belpol

Most az inflációs osztály vezetője hagyta el a statisztikai hivatalt, ahol egyre nagyobb teret kapnak a becslések.

Október elején nevezték ki Tréfás Andrást a Központi Statisztikai Hivatal inflációs osztályának élére, de hat hónapos próbaideje alatt maga mondott fel – írja a 24.hu

Tavaly, 27 év után távozott a Rogán Antal alá tartozó statisztikai hivatalból a GDP-számításáért felelős nemzeti számlák főosztály vezetője, valamint több más szakember, most pedig az infláció számolásáért felelős osztályvezető is elhagyta a hivatalt. A hírportál úgy értesült a KSH közeléből, hogy

a távozások a módszertani változtatásokkal vannak összefüggésben.

Egyre nagyobb teret kaptak ugyanis a becslések, amivel nem minden statisztikus értett egyet.

Habár az infláció letörését a kormány első számú feladatként kezelte 2023-ban, az inflációs osztály mégis hónapokig vezető nélkül működött, mígnem október elején érkezett Tréfás András, aki korábban a külföldi befektetések útját egyengető állami szervezetnél, a Szijjártó Péter minisztériuma alá tartozó Nemzeti Befektetési Ügynökségnél (HIPA) dolgozott.

Tréfás András távozásával kapcsolatban a lap hivatali forrása úgy fogalmazott, „senki nem lepődött meg azon, hogy nem vállalta tovább. Nem volt könnyű betölteni a pozíciót, s miután végre találtak rá valakit, az rögtön kapott hideget-meleget”. „Tréfás

felmondásában nagy szerepet játszhatott a negatív sajtóvisszhang.

Korábban azt lehetett feltételezni, hogy ez egy szűkebb értelemben vett szakmai pozíció, de az elmúlt hónapokban kiderült, hogy olyan posztról van szó, amely eléggé kitett a politikai jellegű támadásoknak” – fűzte hozzá.

Tréfás mostani távozásáról a kommunikációs főosztály azonban csak annyit mondott, hogy „a KSH, tiszteletben tartva az adatvédelmet, valamint a korábbi és a jelenlegi munkatársait, egyedi, személyes, munkaügyi kérdéseket továbbra sem kommentál”. Egyúttal jelezték, később is hiába érdeklődik a lap:

a KSH épülete előtt áll Nepomuki Szent János szobra, amely példaként és iránymutatásként szolgálhat az adatvédelemmel kapcsolatos jövőbeli kérdéseikre is.”

A kommunikációs főosztály által hivatkozott Nepomuki János a XIV. században élt cseh pap, a hidak szentje és a gyónási titok vértanúja

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.