Spekulációk kormányról és ellenzékről: Kombinált fogó

szerző
Bundula István
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Egyre erőtlenebbnek tűnnek azok a jogi köntösbe öltöztetett próbálkozások, amelyeknek az adrenalin magas szinten tartásán kívül az égvilágon semmi értelmük sincs már. Sokkal lényegesebb kérdés, hogy mi húzódik meg e "spontán népi kezdeményezések" mögött, s hogy a negyedik szabad választások után mi történhet a jobb- és a baloldalon.

Egyre erőtlenebbnek tűnnek azok a jogi köntösbe öltöztetett próbálkozások, amelyeknek az adrenalin magas szinten tartásán kívül az égvilágon semmi értelmük sincs már. Sokkal lényegesebb kérdés, hogy mi húzódik meg e "spontán népi kezdeményezések" mögött, s hogy a negyedik szabad választások után mi történhet a jobb- és a baloldalon.Alátszat a következő: valóságos állampolgári mozgalom bontakozott ki annak érdekében, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB), a Legfelsőbb Bíróság - és ha e testületek nem, akkor a Jóisten - rendelje el a listás (néhol az egyéni) szavazatok részleges vagy teljes körű újraszámlálását, mert a választások tisztaságába vetett bizalom úgymond "drámaian" megrendült. Ám a valóság az, hogy e mögött a zavarkeltés mögött - tevőlegesen - a MIÉP, illetve a kormánypártokhoz közeli erők állnak (kivéve a szerencsétlen kiskunhalasi joghallgatót), és jogi szempontból komolytalan próbálkozásaik csupán a még létező állami propagandagépezetnek köszönhetően tűnhetnek fajsúlyos kezdeményezéseknek.

A látszat szerint a Fidesz vezetőinek mindehhez semmi köze. Sőt: Deutsch Tamás az OVB-hez érkezett kifogásokról korrektül nyilatkozott, de felidézhetjük a Testnevelési Egyetemen április 9-én tartott fideszes nagygyűlés azon jelenetét is, amikor Áder János elhajtotta az első fordulós eredmények felülvizsgálatáért a hallgatóság soraiban aláírásokat gyűjtő és hozzá forduló MIÉP-es aktivistákat. A valóság azonban az, hogy a MIÉP által indított akcióra, illetve az Orbán Viktor-i riadó után kialakult hisztériára - ami evidens módon vezetett el a választási eredmények kétségbevonásáig - személyesen a miniszterelnök adta az áldását. Orbán a második forduló előtt a párt egyik propaganda-tévéműsorában akkor meghökkentő, utólag elképesztő kijelentést tett; olyat, amilyet magyar miniszterelnök eddig még nem engedett meg magának. A kormányfő április 18-án ezt mondta (a Népszabadság másnapi tudósítása szerint): "miniszterelnökként nem vonhatja kétségbe az Országos Választási Bizottság azon határozatát, hogy a választások első fordulója szabályosan zajlott le", de hallott ő is "különféle választási csalásokról."

E mondat egyenes következménye nemcsak az április 7-ét követő fideszes negatív kampánynak, hanem az elmúlt négy év orbáni hatalomgyakorlásának is: mondvacsinált indokokra hivatkozva meggyöngíteni a demokratikus berendezkedés egyes alapelemeit, s a bizonytalan helyzetben kavarva erősíteni a saját ("polgári") pozíciókat. Az újraszámolás körüli, Orbán Viktor által is szentesített felhajtásnak pontosan ez az értelme: beleverni az agyakba azt, hogy az új kormánynak már a megalakulása sem egészen kóser; hogy újra és újra fel lehessen később böfögtetni sajtóalkalmazottaikkal s különféle fantom civil szervezeteikkel a rágalmat az "illegitimitásról". És ha valaki táplált is illúziókat a Fidesz szándékai iránt, azt Pokorni Zoltán pártelnök a második forduló óta számtalanszor kijózaníthatta a "várjuk ki a végét", a "majd meglátjuk" típusú, kocsmai színvonalú sejtetéseivel.

A Fidesz tehát semmi meglepővel nem állt elő: négyéves ténykedése - amelynek értelme a végrehajtói hatalom látszatellenőrzésén alapuló kvázidemokrácia kiépítése volt - zárófejezeteként a köztársaság legfontosabb pillére, a népakarat szabad és demokratikus kinyilvánítását biztosító általános országgyűlési választások intézménye ellen indított előre megfontolt támadást.

H

Nagy kérdés, hogy a legnagyobb kormánypárt hogyan tud majd lejönni erről a tripről, és le akar-e egyáltalán - és bármelyik esetben mi lesz ebben a szerepe kisebbik koalíciós partnerének.

A Fidesz belső erőviszonyairól az elmúlt években még ellenőrizhetetlen mendemondák sem igen keringtek demokratikus közéletünk légterében: a jelek, melyekből az elemzők különféle konfliktusokra, nézetkülönbségekre következtettek, rendre félrevezetőnek bizonyultak. Soha nem lehetett pontosan tudni, hogy a közkeletű "fiúk" kifejezés kiket is takar pontosan - és hogy a párt belső vezetésének valóban van-e egy hardline MIÉP-es és egy liberális ága. (Eszünk ágában sincs persze épp ezt a Fidesz felső vezetése hibájául felróni, vagy épp itt számon kérni a demokratikus nyilvánosságot. Bármely párt belső fegyelme a hatékony működés alapfeltétele: azt se felejtsük el, hogy a szocialistáknak kis híján a végzetét okozta a Németh Miklós köré szerveződött, két évvel ezelőtti puccskísérlet, de láttunk mi már belső konfliktusoktól turbulens, majdnem falnak vezetett liberális pártot is.)

Mindennek ellenére némi tere igenis nyílhat a köztársaság közel- s távoli jövőjéről spekuláló elmének.

H

Abból a magyarázatból, ami a Fidesz-vezetők fejében a választási vereség okairól összeáll, mint őszre a tél, vagy mint első osztályú thaiföldi repülőjegyre az előzetes letartóztatás, úgy következik a legnagyobb kormánypárt stratégiája és taktikája az eljövendő időszakra. Az első fordulót megelőző hetekben, úgy tűnik, a Fidesz megijedt attól, hogy kampánya a revolverhős múzeumigazgató asszony és a kötélvigéc ügyvezető alelnök kijelentései között meghúzott tengelyen önmaga ellentétébe fordul; hogy a középet végképp kiürítve átadja a terepet riválisának. (Ezért is tagadták - Macbethként dacolva a kérlelhetetlen tényekkel - oly kétségbeesetten e kijelentéseket.) Március 15-e után már teljesen biztosak lehettek a második körös MIÉP-szavazók voksaiban: Kövér eltűnt, Schmidtet súlyba helyezték, a kampány protagonistái (Pokorni, vidéki korteskörútján Orbán) folytatták az ájtatoskodást, és készültek a következő négy évre.

Az első fordulós eredmények után azonban fordult a kocka. Orbán valahogy úgy érezhette magát, mint az a vállalatvezető, aki egyik pillanatról a másikra rájön: nemcsak az igazgatótanács orientálta rossz döntések felé, de cégénél a legutolsó marketingasszisztensig bezárólag tehetetlen idióták dolgoznak; és ha biztosra akar menni, még a vállalati posta kézbesítését is neki kell végeznie. A Fidesz első vonalas politikusai az egyéni körzetekben - Szájer és Áder kivételével - csúfosan megbuktak: Németh Zsoltot, Rockenbauert, Rogánt, Deutschot, Répássyt, Sasvárit nemcsak megverték, de egyenesen megalázták a szocik, Kövér és Várhegyi bele sem mert vágni; és még a fix nyerő körzetben induló Pokorni is kevéssel előzte meg SZDSZ-es (!) riválisát. (Emlékezzünk: Orbánt eredetileg inkább kivonni szándékoztak a kampányból, tanácskozzon csak éjt nappallá téve vezető európai politikusokkal - hisz maga is státusférfiú lenne, akihez méltatlan a kampány mocska.)

Az első forduló utáni váltás viszont bebizonyította: a siker záloga az, ha Orbán üti a komcsikat.

Egészen pontosan: ez, a kövéri vonalvezetés rehabilitációja lehet a Fidesz számára az egyik következtetés és premissza a következő időszakra nézve. A radikális irányultság fenntartása pedig e logika szerint Orbán és az újra megtalált Kövér egyszemélyi (igen, egy: sziámi ikrek ők) vezetése mellett lehet célszerű és kívánatos. Ha eddig a Fidesz politizálása mögött valamiféle kollektív testületet sejthettünk is, a párt szűkebb vezetését (Kövér, Áder, Szájer, Várhegyi, Pokorni, Deutsch, Stumpf, esetenként Németh Zsolt), melynek közös döntéseit a kitűnő színészi képességekkel rendelkező és - akadékoskodó riporterek, illetve ellenzéki képviselők híján - rendszerint hatásosan érvelő miniszterelnök pompásan tudta megjeleníteni és képviselni, úgy a fenti, káderpolitikai tanulságok Orbánt még agresszívabbá és ellentmondást nem tűrővé fogják a párton belül tenni. (Hej, de nem szeretnénk most a Stumpf Sztyopa helyében lenni! Eddig sem, pedig lefogyott, de most aztán még azért a pénzért sem!) Ráadásul a párt a második fordulós sikerét kizárólag Orbán egyéniségének köszönheti. Nemcsak a párt hatékony működése, hanem a nép egyik fele is szemmel láthatóan egyszemélyi vezetőt - vezért - kíván magának. Elnöki rendszert - a parlamentáris demokráciával szemben, mint azt oly régóta mondogatjuk már.

H

Az Orbán Viktor által a két forduló között keltett hisztériakampányból feltűnő módon kivonta magát az MDF. Elnökük, Dávid Ibolya az első forduló előtt egy választási vitaműsorban ugyan a Fideszre jellemző arroganciával lépett föl ellenzéki partnereivel szemben, ám ennek végül nem lett folytatása. Arra is sokan felfigyeltek, hogy a második forduló éjszakáján Dávid Ibolya elismerte a kormányoldal vereségét, míg az utána föllépő Pokorni pártelnök össze-vissza beszélt. Az MDF - minden fideszes nyomás ellenére - végül az önálló frakcióalakítás mellett döntött, s ily módon a parlamentben a szocialistáké lett a legnagyobb képviselőcsoport.

Ebből nem kevesen vonták le azt a következtetést, hogy az MDF akár be is léphet az MSZP vezette koalícióba, jelenlétével bizosítva a stabil kormánytöbbséget. Az elmúlt napokban számtalan ellenőrizhetetlen híresztelés keringett a szocialisták gáláns ajánlatáról, ami az MDF vezető testületeinek "komoly fejtörést" okozott. Mindenesetre annak a makacs bizonygatása, hogy az MDF "rendkívül szorosan" fog együttműködni a Fideszszel az új parlamentben - "normális" esetben senki sem feltételezné az ellenkezőjét -, kelthette akár azt a látszatot is, hogy a háttérben komoly erők mozdultak meg e lehetőség realizálásáért.

Noha a szocialista megkeresés ténye nem zárható ki, az MDF belépése egyelőre elképzelhetetlen; legfőképp azért, mert a párt jól érzékelhetően egészen más sztoriban van. Az MDF-en belül a jelek szerint előkerült a régi lemez, azaz: próbáljanak-e függetlenedni a Nagy Testvértől. A Fidesz vereségével, a két forduló közötti hisztériakeltéssel, s még inkább azzal, hogy Orbán Viktor - a jobboldal elvitathatatlan vezető figurája - hoszszabb időre visszavonul a pártpolitikai csatározásokból, az MDF egy utolsó utáni lehetőséget kapott arra, hogy "visszaintegrálja" a korábban tőle elhódított jobboldalt. Pontosabban: azon mérsékelt jobboldali szavazók érdekképviselőjévé próbáljon válni, akik a Fidesz- MDF közepén és balszélén vannak, illetve akik április 7-én a Centrumra voksoltak. E lehetőség adott; még akkor is, ha a jelenlegi MDF-et mi nem tartjuk e feladat megoldására képesnek. A Fidesz azonban a malmukra hajthatja a vizet, ha Orbánék nem kanyarodnak vissza középre, s ha - mint az előzőekben vázoltuk - ők akarnak lenni a magyar jobboldali radikális tömegpárt. Erről egyelőre semmit sem tudni; ám ne becsüljük le azt a tehetetlenségi nyomatékot, ami 1994 óta mind jobbra és jobbra vitte a Fideszt.

H

Hogyan alakulhat mindezen környülállások figyelembevételével a kormányzati munka és a kormány-ellenzék viszonya?

Keveseknek tűnt fel, hogy a kisgazdapárt dezintegrálódása után, az elmúlt egy évben a Fidesz lényegében kisebbségben kormányzott. A parlament normális működésének visszaállítása nyilván bonyolítja majd a kormánykoalíció helyzetét, de - többek közt épp az agilis ellenzék miatt -a kormánytöbbség a kétharmadot nem igénylő parlamenti döntésekhez bizonyára össze bírja majd magát kapni. Ám a kormány napi munkájának stabilitását feltételezve is kérdés, hogy mi módon tudnak majd együttműködni a kormánypárti és ellenzéki frakciók egyes kétharmados, az EU-csatlakozáshoz szükséges törvények (hogy mást ne említsünk: az alkotmány) módosításakor. Kevés kétségünk lehet afelől, hogy a Fidesz a hatalom mihamarabbi visszaszerzésének érdekében megpróbálja majd meglovagolni a csatlakozás közvetlen hatása (de még inkább perspektívája) által kiváltott széles társadalmi elégedetlenséget: mely amúgy is a párt mostani választói derékhadának körében, a vidéki kistelepüléseken lesz majd a legerősebb. Miközben a szocialista pártnak alapvető érdeke lenne, hogy megpróbálja a Fidesz állami pénzen, tehát jogtalanul és törvénytelenül kiépített társadalmi (kulturális, "civil" és egyházi) hátterét méretre vágni, valamint feltárni az államkassza magán- és pártcélú fosztogatásának szégyenteljes történetét, a Fidesz-frakció meg tudja hiúsítani Magyarország EU-csatlakozását. (E tekintetben feltétlenül megnyugtató lenne, ha valóban Orbánt választanák az új parlament EU-csatlakozásért felelős bizottságának elnökévé: ezen a poszton bajosan érvelhetne meggyőzően a csatlakozás ellen, anélkül, hogy EU-ellenes szavazói előtt ne csinálna hülyét magából.)

És ha az erős ellenzék még nem jelentene elég problémát az új kormánynak, beiktatásának pillanatától kezdve azon kell majd gondolkodnia és ügyködnie, hogyan készülhet fel sikerrel a következő választásra. A második forduló választási térképének tanúsága szerint az MSZP - Budapesten kívül - csak az ország néhány, jól behatárolható vidékén (elsősorban az egykori szocialista nagyipar területein) őrizte meg az erejét: márpedig ez kevés lesz négy év múlva. Az első száz nap ígéreteinek teljesítése, de még a "jó kormányzás" is csak feltétele, de nem garanciája újraválasztásának: még akkor is, ha a szocialistákra oly jellemző belső, oligarchikus torzsalkodások az elmúlt fél évben csitulni látszottak. (Az MSZP Fidesz-kompatibilis része előreláthatólag egy jó ideig nem jut majd szóhoz.) A szocialisták és a szabaddemokraták alól az elmúlt négy évben a konzervatív oldal "kiszervezte" az állami intézményeket, illetve létrehozott egy saját, párhuzamos intézményi bázist. A baloldalnak most ezt kell majd ellensúlyoznia.

S végül: a két koalíciós pártnak megoldást kéne találnia arra is, hogy a négy év múlva esedékes választáson ne a vakvéletlen döntsön az ő javukra. Az SZDSZ ebben a formájában valószínűleg utoljára került be az Országgyűlésbe: a jobboldal visszatérésétől tartó szavazók, ha a párt támogatottsága nem nő számottevően és hihetően a következő időszakban, legközelebb már az első körben a szocialistákat fogják választani. (Miként egy részük már most is ezt tette: az SZDSZ az első körben listán vagy 80 000-rel kevesebb szavazatot kapott, mint egyéniben.) A liberális pártnak lapzártánkkor a (leginkább protokolláris) házelnöki poszt, a - már az Orbán-kormány alatt is funkciótlan - gazdasági tárca, az informatikai minisztérium és az oktatási vagy a környezetvédelmi minisztérium nézett ki. (A balhét - az agrár-, az egészségügyi, a belügyi tárcát - a szocialisták fogják elvinni, és ez így helyes: ezt akarta a nép.) Ezek a területek esélyt kínálhatnak arra, hogy a liberálisok rajtuk keresztül megszólíthassák azokat a fiatalokat, akik most léptek be, vagy 2006-ban fognak belépni a választói piacra, és akik egyelőre szinte automatikusan választották a Fideszt.

Semmi nem zárult le: a magyar belpolitikában változatlanul nincs kiforrott bal- és jobboldal. De a köztársaság legalább arra időt nyert, hogy intézményei az Orbán-érát követően regenerálódjanak, és lehetőség szerint tovább erősödjenek. Ez a lényeg.

Bojtár B. Endre

Bundula István

szerző
Bundula István
publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra