Gyorsan ráhangolódott az ellenzéki szerepkörre Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke, hiszen április 23-án már támadta Kovács László MSZP- elnököt, aki a külföldiek és jogi személyek termőföldtulajdon-szerzésének esetleges könnyítéséről nyilatkozott a Reutersnek. A földkérdés tehát a választások után is politikai ütőkártya - aminek leginkább a mezőgazdaság látja kárát."Ha az Európai Unió hajlandó az agrártámogatásokra vonatkozó átmeneti időszakot jócskán, mondjuk a belépésünktől számított három évre lecsökkenteni, akkor mi ugyanezt állíthatjuk a földvásárlásokra nézve" - ismertette elképzelését Kovács László a Reutersszel. A hír hallatán Pokorni Zoltán ellentámadásba lendült, kijelentve: az MSZP ajánlata ellentétes a termőföld-tulajdonosok érdekeivel. Kovács sem maradt adós a válasszal: amikor az Orbán-kormány megállapodott az EU-val a hétéves termőföld-eladási moratóriumról, megszegte a korábbi, tízéves haladékról szóló hatpárti egyezséget. Orbánék ráadásul elfogadták, hogy a tartósan Magyarországon letelepedett külföldi magánszemélyek esetében csupán hároméves legyen a földszerzési tilalmi idő - mondta a szocialisták külügyminiszter-jelöltje. Martonyi János, a mezőgazdaság problémáiban ugyancsak igen jártas jelenlegi külügyér sem hagyta szó nélkül Kovács nyilatkozatát: mint állította, informális tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottsággal, amelyeken azt szeretnék elérni, hogy a hétéves moratóriumot egy záradék beiktatásával további három évvel hosszabbíthassák meg, amennyiben a hét év lejárta után is aránytalanul nagy lenne a különbség a magyar és az uniós termőföldárak között - s mindezt még az Orbán-kormány csomagolása előtt lenne jó tető alá hozni.
Politikai szempontok
Noha a három politikus vitája szakmailag nehezen értelmezhető, jól érzékelteti a pártpolitikai mentalitást. A jelenlegi polémia kulcsfigurája, Kovács László a jelek szerint reális tárgyalási alapnak tekinti, hogy az EU-ban az (1994-ben) életbe lépett földvásárlási tilalom előtt sem túlzottan kelendő magyar termőföldért cserébe az unió - az általa ajánlottnál hét évvel korábban - eurómilliárdokkal kezdje támogatni a magyar mezőgazdaságot. Persze nemcsak a magyart, hanem a többi csatlakozó országét is, mivel ilyen kivételt még a véráztatta pannon földekért sem tehetnének. Az EU bürokratái nagy valószínűséggel úgy vélik majd: ott egye meg a fene a ragyogó földvételi lehetőséget, inkább amondók, hogy csak negyedannyi pénzzel támogatnák a csatlakozók mezőgazdaságát, mint a korábbi tagokét.
Innen nézve nem tűnik túlzottan alaposnak Kovács László azon megjegyzése, miszerint az Orbán-kormány ellentételezés nélkül ment bele a hétéves moratóriumba, hiszen nyilván nem a termőföld alapú támogatás mértéke volt a kizárólagos ellentételezési alternatíva; az Orbán-kormány a hétéves moratóriumért cserébe a magyarok uniós munkavállalásának nyolcéves moratóriumát fogadta el. Az sem világos, hogy ha Kovács László a tízéves moratórium felrúgását szakmai alapon bírálja, akkor miért menne bele a tilalom három évre szűkítésébe. De Martonyi János álláspontja is homályos: célszerű lenne ugyanis konkrétan megneveznie, hogy a nagyvonalúnak aligha nevezhető uniós tárgyalópartnereknek mit tudunk felajánlani a "hároméves záradék" fejében.
A termőföldvásárlás korlátozása a kezdetektől politikai kérdés, amelyet erősen áthatnak a nacionalista indulatok - miközben a most parlamentbe jutott pártok agrárszakértőinek túlnyomó többsége pontosan tisztában van azzal, hogy a földértékesítés azonnali és teljes körű liberalizációjára lenne szükség. Ám a több mint egy évtizedes politikai hisztériakeltés eredménye az lett, hogy egyetlen párt sem meri nyíltan vállalni a földügy szakmai képviseletét. Pedig öt éve az MSZP-nek még volt bátorsága meghirdetni a földtulajdonszerzés lehetőségeinek kiterjesztését. Orosz Sándor, aki a főváros harmadik kerületében a homofóbiájáról elhíresült Tarlós István legyőzésével ismét parlamenti képviselő lett, 1997-ben az MSZP agrárszakértőjeként azt követelte, hogy kizárólag a mezőgazdasági szövetkezeteknek legyen lehetőségük a korlátlan földvásárlásra. Bár ezt az első pillantásra is alkotmányellenesnek tetsző ötletet végül meg sem vitatta az Országgyűlés, a felvetés jelzi: egészen más húrokat pengetett földkérdésben az MSZP, amikor ők voltak hatalmon. Az SZDSZ álláspontja sokáig egyértelmű és szakmai volt: még az 1998-as választások előtt néhány hónappal is úgy foglaltak állást, hogy bárki - tehát magán- és jogi személy egyaránt -vehessen termőföldet, ha az adott településen él, illetve ott van a székhelye, életvitelszerűen gazdálkodik, és a vásárláshoz a helyi önkormányzat hozzájárul. Ha pedig fellapozzuk az 1990-1994 közötti országgyűlési jegyzőkönyveket, látható: a Fidesz idővel ebben a kérdésben is 180 fokos fordulatot hajtott végre. A földügyben kizárólag az MDF politikusai következetesek: kérdés azonban, hogy egy olyan virtuális pártnak, amely önállóan már négy éve sem jutott volna be a parlamentbe, mekkora súllyal esik latba a véleménye.
A földügyben az igazi politikai fordulatot az 1998-as választások hozták. A kisgazdák és az MDF kórusába gőzerővel beszálló Fidesz olyan átfogó kampányba kezdett a "magyar termőföld védelmében", amely végül teljes agymosást végzett a választók túlnyomó többségénél. Ennek sikerét elősegítette az is, hogy az MSZP és az SZDSZ - megriadva az ellenzék kampányától - gyáván visszakozott, feladták vitatható, de többé-kevésbé szakmainak tekinthető álláspontjukat. Úgy gondolták, kifogják a szelet a konkurencia vitorlájából - és beálltak ők is a kórusba.
Szakmai szempontok
Szögezzük le: a pártok óriási hibát követnek el a földtulajdonosok röghöz kötésével. Mert miről is van szó? A jelenlegi szabályozás szerint kizárólag magyar magánszemélyek vásárolhatnak termőföldet, és ők is legfeljebb 300 hektárt. A keresleti oldal tehát rendkívül szűk: nincs kialakult piaca a termőföldnek, így nem tudható, hol mekkora földterület eladó, ráadásul a szakmai szempontból rendkívül gyenge földkárpótlási törvények hatására 1,3 millió ember vált egy hektár körüli terület tulajdonosává. Az ily módon elaprózott birtokrendszer miatt gyakorlatilag nem értékesíthetők spekulációs szempontból elfogadható méretű földterületek, ezért a termőföldvásárlásban a magánbefektetők nem látnak elég fantáziát.
A pártok azzal érvelnek: amíg a magyar termőföld értéke a tizede az uniós átlagnak, addig nem is szabad ezt a piacot liberalizálni. Csakhogy megfeledkeznek valamiről: a Lajtán túl nem azért értékesek a földek, mert azok önmagukban sokat érnek, hanem azért, mert az EU közös agrárpolitikája szabályai szerint a földből élők garantált jövedelemre számíthatnak. Az Európai Unióban már régen nem a mezőgazdasági termelés szintjének a fenntartása a cél, sokkal inkább az, hogy a vidéken élőknek megérje a lakóhelyükön maradni, gondozzák a környezetüket - és sokszor azért fizetnek nekik, hogy ne termeljenek többet.
Magyarországon egészen más a helyzet: a földből élőknek elsősorban abból kell megélniük, amit termelnek; az állami támogatások mértéke nagyságrendekkel marad el az uniós szinttől. Mivel piaci méretekben a spekulációs földvásárlás jelentéktelen, a termőföld árát a műveléséből remélt haszon alakítja. Ennek megfelelően ma is igen alacsony - hektáronként 200 ezer forint körüli -az átlagár; a politikusok pedig több mint tíz éve várják, hogy valamilyen csoda folytán ezek az árak meglóduljanak. A piac azonban makacs: változatlan közgazdasági környezetben az árak is változatlanok. Ebből pedig számos kellemetlenség adódik. A kárpótlás során földtulajdonhoz jutott - nagyrészt idős - emberek képtelenek megszabadulni a földjeiktől, mert egy hektáros törpebirtokuk a kutyának sem kell. Ezért jelképes összegért adják bérbe annak, aki egyáltalán hajlandó azt bérelni tőlük. A politika 12 éve kiskorúként kezeli a földtulajdonosokat: nem bízik meg bennük annyira, hogy a meggyőzés erejével vegye rá őket, ne adják el arra érdemtelennek a birtokaikat - inkább biztos, ami biztos alapon az állam jogi úton akadályozza meg ebben a törpebirtokok tulajdonosait.
Uniós érdekek
Ha a termőföld-vásárlási tilalom megszűnne, a spekulációs tőke persze megindulna a pénzhiánytól szenvedő mezőgazdaság felé, abban a reményben, hogy az uniós csatlakozás után emelkednek majd az árak (ennek nagyságrendje minden bizonnyal messze elmaradna attól, ami a politikusi víziókban szerepel). E tendencia a jelenlegi földtulajdonosoknak kifejezetten hasznos volna: néhány év alatt kialakulhatna a termőföld piaca, civil vállalkozások szerveződnének a vevők és az eladók "összehozására", és megindulhatna a gazdálkodásra alkalmas méretű, 100- 500 hektáros, egy tagban álló földbirtokok kialakulása. Az áttekinthető földpiac új üzleti lehetőséget kínálna a kereskedelmi bankoknak: beindulhatna a viszonylag kis kockázatú földjelzálog-hitelezés, ami százmilliárd forintos nagyságrendű pótlólagos tőkebevonást eredményezne a mezőgazdaságban. A magyar agrárium igazi esélye ez; a mezőgazdaság a tőkeinjekció hatására termelékenyebbé válhatna, és amikor eljön az idő, hogy a magyar tárgyaló küldöttség konkrétan megállapodjon az EU-val bizonyos termékeknek a csatlakozás utáni kvótájáról, a mostaninál lényegesen jobb tárgyalási pozícióban lenne.
Ha a csatlakozást követő hét évig a politikusok befagyasztják a magyar földpiacot, utána hiába lenne lehetőség a földjelzálog-hitelezésre: a szerény kvóták miatt továbbra is jelentősen elmaradnának a termőföldárak az uniós szinttől, mivel a profitabilitás változatlanul alacsony lenne. Nagy a valószínűsége ugyanis, hogy a csatlakozást követő hét év után az EU már nem garantálja a jelenlegi szinten a földtulajdonosok életszínvonalát, mivel az agrártámogatások volumene lényegesen csökkenni fog. Brüsszel már bejelentette: a csatlakozás után tíz évig nem hajlandók annyi támogatást adni az újonnan belépőknek, mint a régi tagoknak. Ami annyit tesz, hogy a magyar mezőgazdasági vállalkozások alacsony kvótákkal korlátozott versenyképessége tovább csökken a régi tagok konkurens agrártermelőihez képest. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az EU jelenlegi feltétele szerint Magyarország csak a 2001-es szinten támogathatja az agrár-árutermelést, jól látható: Brüsszel valódi célja a csatlakozó országok mezőgazdaságának leépítése.
Ebből a szempontból az uniónak kapóra jön a csatlakozni vágyó országok nacionalizmusa; a hazai termőföld "védelme" Brüsszel malmára hajtja a vizet. Az unió két legyet üt egy csapásra, mivel a csatlakozásra váró kelet-európaiak termőföldvédelmi buzgalmukban még arra is hajlandók, hogy a moratóriumért cserébe bevállalják a munkaerő szabad áramlásának korlátozását. Ami megint csak az unió érdeke. Úgy tűnik, Magyarország is szépen besétál ebbe a csapdába.
Félix Péter
