"Világbajnok rendszer" (Kelemen László, a Hagyományok Háza főigazgatója)

publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Mi szükség Hagyományok Házára?

Az Ökrös zenekar és a kihalófélben levő falusi népzenét gyűjtő-archiváló Utolsó óra program vezetőjeként már bizonyított; a Hagyományok Háza élén azonban az "adminisztráció" és a "személyzeti politika" ingoványos talaján kell

Kelemen Lászlónak helytállnia.

Kelemen László: Magyarországon a népművészet mindig is a kulturális identitás egyik záloga volt. Ezért fordultak a reformkor idején a népművészet felé az emberek; az egységesülő Európában pedig azt keresi Magyarország, hogy mit tud a közöshöz hozzáadni, például kulturálisan. A népművészet szerepe ilyenkor felértékelődik, hiszen ez az, amiben egyediek vagyunk. Részben ezért van szükség egy olyan intézményre, amely komplex módon a népművészettel foglalkozik.

De más oka is van. A hetvenes években megindult táncházmozgalom a kilencvenes évekre hullámvölgybe került. Rájöttünk, hogy csak akkor tudja továbbadni az értékeit, ha intézményesül. Egy ilyen intézmény a Hagyományok Háza, mely az élő és az újraélhető népművészetet szolgálja. Hiszen elengedhetetlen, hogy egy olyan mozgalom, amely fennmaradt és hatalmas munkát végzett el minden tűrés-tiltás ellenére, lehetőséget kapjon beépülni az emberek mindennapi életébe. Hogy a magyar táncház ne legyen egzotikum a magyarok számára, és hogy megteremtődjék a lehetőség a bomlófélben levő falusi közösségek hagyományainak továbbvitelére.

MN: Számos civil közösség foglalkozik ezzel. Egy ilyen intézmény pedig elszippanthatja az eddigi támogatásaikat.

KL: Érződött is ilyen félelem. De attól kezdve, hogy dolgozni kezdtünk a Hagyományok Háza koncepcióján, folyamatosan egyeztettünk a hat országos civil szervezettel. Ezek a szervezetek - a Martin György Szövetség, a Táncház Egyesület, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a többiek - hatalmas dolgokat tettek már az ország asztalára, hiteles képviselői az országos civil mozgalmaknak, így nyilvánvaló, hogy a legfontosabb kérdésekben kikérjük és figyelembe vegyük a véleményüket.

Többször hangot kapott, hogy lévén az ország költségvetése véges, a Hagyományok Háza el fogja vonni a támogatásokat. Én akkor még csak ígéretet tudtam tenni arra, hogy ez nem így lesz, de egy év távlatából már biztosan állíthatom, hogy a korábbi források, pályázati lehetőségek továbbra is a civil szervezetek rendelkezésére állnak; sőt, a Hagyományok Háza költségvetéséből is leszívható egy harmincmilliós keretösszeg a szakmai szervezetek tevékenységeire. Ilyenkor előnyben részesítjük a szakmai együttműködéssel megvalósuló eseményeket - ebben az évben így vállaltunk aktív részt a Táncház Egyesülettel közösen szervezett Országos Táncháztalálkozó megrendezésében.

MN: Mennyiben szól egy ilyen intézmény azokhoz, akik a népművészetnek nem művelői?

KL: Azoknak, akik népművészettel foglalkoznak, egyfajta bázisuk, kirepülési pontjuk lehet a Hagyományok Háza. De ez egy nyitott intézmény, melynek a szolgáltatás a legfőbb célja. És ezért mindent meg kell tenni. Többet annál, hogy aki felkeresi, azt ellássuk jó tanácsokkal, kezébe adjunk anyagokat, lemásoljunk neki táncokat vagy zenei anyagokat. Minden második kedden vendégül látunk egy-egy iskolát, és kilenctől egyig egy olyan összetett produkcióban részesülnek a gyerekek, amelyben bemutatkozik a Magyar Állami Népi Együttes, majd hangszerbemutatókon, táncházi tanításon, kézműves foglalkozásokon vehetnek részt. Alkalmanként százötven-kétszáz gyermek kaphat olyan népművészeti ízelítőt, amilyennel egy tanóra nem szolgálhat.

Ugyanakkor a Magyar Állami Népi Együttesnek vissza kell kerülnie a vidéki közművelődési és művészeti élet körforgásába is, ahonnan az elmúlt évtizedekben anyagi és egyéb okok miatt visszaszorult. Idén kábé negyven ilyen előadást teljesítünk, emellett tavaly a Felvidéken és Délvidéken jártunk, májustól pedig egy tíznapos erdélyi turnéra indul a társulat.

MN: Zenészként nyilván megélted, hogy a magyar népzene menedzselésében eddig igen szerény hatásfokkal tevékenykedtek az állami intézmények. Akartok ti pörgetni ezen?

KL: A tapasztalataim azt mondatják, hogy ez piszok nehéz dolog. De nem hinném, hogy egy újabb - erre szakosodó - profi irodát kellene létrehoznunk, hiszen vannak, akik már bejárták ezt az utat, megfelelő kapcsolatokkal rendelkeznek, és jó munkát végeznek. A mi dolgunk inkább az, hogy velük együttműködve segítsünk, ahol tudunk.

MN: A Nemzeti Színház szomszédságában milyen koncepció alapján épül a leendő Hagyományok Háza; s jelenleg mit fed abból a Corvin téri?

KL: Lehetőséget kaptunk, hogy szakmailag véleményezzük, vagy akár megvétózzuk, ha nem olyan ház épülne, amilyenre szükség van. Szerencsére a belső kialakítása a megfelelő időben történt, így a ház egy adott koncepcióhoz és működési struktúrához épül. Azt is tudjuk már, hogy a táncházi tér bejáratánál a jobboldali gardróbnak jobbos vagy balos ajtaja legyen. Az építők partnerek voltak: az észrevételeinket folyamatosan rávezették a tervekre; de nem is tudnának különben értelmes házat létrehozni, hiszen a Hagyományok Háza egyszerre kell hogy megfeleljen táncházi, kézműves, színházi és archiválási funkcióknak.

MN: Mikor kell megnyílnia?

KL: Minél hamarább, mert itt méltatlan körülmények között vagyunk - a színháztermünk valójában egy bálterem, ahová behelyeztek egy színpadot, nincsenek öltözőink és így tovább. Ugyanakkor a Magyar Állami Népi Együttes mellett van még két tárunk, amelyeknek felvettük már a dolgozóit, így most egy százötven fős intézmény szorong egy hetven-nyolcvan főre méretezett helyen. De ígéretet kaptunk, hogy 2004 első felében költözhetünk.

MN: Mit értesz "tárak" alatt?

KL: Három nagy tárunk van. A Magyar Állami Népi Együttes a művészeti tár, a Lajtha László Hagyományőrző Műhely a közgyűjteményi tár, a Népművészeti Műhely pedig a közművelődési tár. Az utóbbi foglalja magába a Martin György médiatárat - ez egy olyan könyvtár, amelyben együtt van mindenféle média. Az új helyen komputerterminálok lesznek az olvasóteremben, és egy adatbázis segítségével a teljes anyagunk szegmentálható. Ha valaki a legényeseket keresi, a gép kilistázza az összeset, és ha valamelyikre szükség van, csak be kell írni, aztán elmenni egy kávéra, és harminc perc múlva átvehető video- vagy audiokazettán. Tizennyolcan dolgoznak archiválással, az ő dolguk feltölteni ezt a hatalmas adatbázist. Tavaly negyvenmilliót költöttünk komputerekre és programokra, idén még húszat kell. Világbajnok rendszer lesz, sehol nincs ilyen.

MN: A napokban megjelent egy pályázat a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezető tisztségének betöltésére. Korábban pedig egy riport a Népszabadságban, amely azt érzékeltette, hogy a táncosok egy csoportja az eddigi vezetőhöz, Mihályi Gáborhoz ragaszkodik. Mennyire erőteljes ez a feszültség?

KL: Kívülállóként azt tapasztaltam korábban, hogy a Magyar Állami Népi Együttes zárt rendszerben működik. Ha évente tartott száztíz előadást, abból kilencven - a székházban - a külföldi turistáknak ment. Nem vitatom ennek a szükségességét, hiszen fontos a művészetünket megmutatnunk, de a Magyar Állami Népi Együttesnek a közművelődésben is szerepet kell vállalnia, azért állami intézmény. Ennek a nyitásnak a jegyében emeltük tizennégyről huszonkét párra a táncosok számát, ezzel vált lehetővé, hogy két tánckarral, megduplázott előadásszámban dolgozzunk. Ez a változás a költségvetésben is megmutatkozik, a korábbi százkilencvenmillióhoz képest a Hagyományok Háza hatszázmilliós költségvetéséből lényegesen több jut az együttesnek; ugyanakkor feszültséget is eredményezett az átalakulás.

Intézményvezetőként nekem az a célom, hogy valamennyi tár élére a legméltóbb személy kerüljön. És azt gondolom, nevetséges dolog a nyilvános pályáztatást bírálni, ha valóban demokratikusan és nyitott műhelyként képzeljük el a Magyar Állami Népi Együttes működését. Senki nem mondhatja magáról, hogy a teljes igazság birtokosa, viszont jó eséllyel mondhatja ezt egy szakmai, vagyis a néptánccal foglalkozó grémium. Tehát nem arról van szó, hogy kibújok a döntés felelőssége alól, hanem arról, hogy azt szeretném, a szakma döntse el, ki kerüljön a Magyar Állami Népi Együttes élére. Abban, hogy az együttes szép eredményeket ért el az elmúlt négy évben, Mihályi Gábornak komoly érdeme van; de ebbe bele kell férnie, hogy négyévenként ő is megmérettesse magát.

MN: A megszólaló táncosok a koreográfusukkal való összeszokottságot féltették.

KL: A táncosok ilyen jellegű aggodalmával én is az újságcikkből értesültem. Természetesen sem tiltani, sem szabályozni nem akarom, hogy nyilatkozzanak, nyilván mindenki viseli a felelősségét annak, amit mond. Abban azonban biztos vagyok, hogy nem olyan egységes állásfoglalás ez, mint amiként megjelent. A táncosok azzal a sportos hasonlattal érzékeltették félelmüket, hogy ha jön egy edző, akkor hozza a saját embereit. Vagyis attól tartottak, hogy ha egy külső koreográfus nyer a pályázaton, akkor a táncosokat lecseréljük. Ezzel szemben két dolgot tudok mondani. Egyrészt én vagyok a táncosok munkáltatója, nem a művészeti vezető, másrészt azóta még egy évre szerződést kötöttem velük, gyakorlatilag bebetonozva őket. Nagyon sok pénzzel járna, ha ezeket a szerződéseket valaki fel akarná mondani. Ez remélhetőleg megnyugvást szül.

MN: Dacára, hogy Mihályi Gáborral is árnyékosabb lett a viszony?

KL: ő sokáig valóban ellenezte a döntésemet, de az utóbbi időben beletörődött. És természetesen arra biztatom, hogy maga is pályázzon; az utóbbi négy év munkája feljogosítja erre - feltétlenül a poszt egyik várományosa lehet. Ami pedig a táncosokat illeti, ha túlleszünk a pályázaton, bizonyára elfogadják majd a szakma döntését. Akkor vetettem volna szelet, ha nem pályázat útján töltöm be az állást, hanem kinevezek valakit, mert akkor joggal mondhatta volna bárki, hogy megbundázták ezt is. Én ezt nem vállalhatom.

MN: Ez a vita összefüggésben lehetett a politikai választást megelőző hangulattal?

KL: Legfeljebb azzal párhuzamos sínen haladt. Ilyenkor érzékenyebbek, labilisabbak az emberek - ennyiben összefügghet vele. De nekem, többek között, éppen az a feladatom, hogy ezeknek a dolgoknak ne adjak teret. Ez egy állami intézmény, ahol szakmai munkát kell végeznünk, bármilyen kormány legyen is hatalmon. Mint ahogy a táncházmozgalom sem kötődött egyik párthoz sem.

MN: Volt arra példa, hogy a kinevezéssel, illetve a pályáztatással kapcsolatban valamely párt nyomást próbált volna rád gyakorolni?

KL: Nem. Én akkor beszéltem utoljára a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál politikai államtitkárként dolgozó Várhegyi Attilával, amikor felkerestem novemberben. És azzal váltunk el, hogy a pályáztatás rám van bízva, hiszen szakmai kérdés. Hál´isten, nem próbáltak hatni rám egyik oldalról sem.

MN: Te hogyan kerültél a Hagyományok Háza élére?

KL: Ez egy régi sztori. Még ´97-ben azzal keresett meg Sebő Feri, hogy jönnék-e zenei vezetőnek a Magyar Állami Népi Együtteshez. Épp akkoriban fogtam bele a Fonónál az Utolsó óra programba, úgyhogy nemet mondtam. De aztán hívott még többször, s az egyik alkalommal azzal ült össze egy társaság, hogy ki kellene a Hagyományok Házát találni. Amikor így összejöttünk, ötletbörze-szerűen dolgoztunk - Pávai István, Héra Éva, Zsuráfszki Zoltán, Diószegi László s még jópáran. Majd amikor Rockenbauer Zoltán került a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma élére, elkezdtem aktívan lobbizni a Hagyományok Házáért. Mint a legtöbb projektet, természetesen ezt is megérintették politikai felhangok: egyesek azért támadták, mert egy régi SZDSZ-es elképzelésnek tekintették, mások egy FIDESZ-es csúcsintézményként pártolták; de ezeket nem vettük figyelembe - szerencsére nem támadták komolyan. Viszont a lobbizás során egyre jobban belemerültem, és egy adott pillanatban úgy tűnt, hogy ha nem vállalja el valamelyikünk az igazgatói tisztséget, könnyen leállhat a dolog. Én a Pávaira gondoltam, de ő ellenállt a tudományos munkái miatt. Így kerültem abba a helyzetbe, hogy megírjam a pályázatomat. Öten pályáztunk, ha jól emlékszem, és tizenhárman bírálták el. Az enyémet tartották a legjobbnak, talán mert a Sebő Feriről tudták, hogy inkább mozgalmi ember, ilyen nyavalyás csinovnyiknak nem való.

Marton László Távolodó

publikálva
2002/18. (05. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra