Spiclinek állt a PestiSrácok, még az informátorát is kiadta az ügyészségnek a Czeglédy-ügyben

  • narancs.hu
  • 2019. március 27.

Belpol

Kevesellte a "politikai szálat" a büntetőügyben.

A Czeglédy-ügyről többek közt a PestiSrácok is folyamatos tudósítást adott, de hogy újságírójuk, Füssy Angéla milyen (saját megfohalmazása szerint) "jelentős szerepet" töltött be az eljárásban, arra a hvg.hu világított rá. A lap birtokába került nyomozati anyagokból ugyanis kiderül, hogy maga Füssy írt levelet Polt Péternek, ezzel aktívan beavatkozva a Czeglédy Csaba ellen zajló büntetőügybe. Az eredményesebb eljárás reményében ráadásul kiadta anonimitást kérő MSZP-s informátorát is. A hvg.hu cikke szerint az egész jól mutatja, "hogyan gyárt cikket a NER-média".

A Czeglédy Csaba elleni, milliárdos csalás után nyomozó eljárás ügyét a PestiSrácoknál leginkább Füssy Angéla vitte, folyamatosan tudósítva a fejleményekről. A tudósítás azonban a most előkerült iratok szerint nem merült ki az események passzív megfigyelésében. A többezer oldalas nyomozati iratanyagban a hvg.hu közlése szerint külön fejezet tartalmazza a PestiSrácok újságírójával kapcsolatos történéseket.

Ezek között van az az egyenesen Polt Péternek címzett beadvány, amelyben hosszasan taglalja, hogy „oknyomozó újságíróként olyan információk és kapcsolatok birtokába került, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják” a Czeglédy-ügyet, ezért ezeket továbbadja a vádhatóságnak. Kiderült az is, hogy korábban Szegeden is kihallgatták az ügyben, amikor szintén bejelentéssel élt, sérelmezve, hogy nem veszik figyelembe a politikai szálat az ügyben: „Hiábavalóan jeleztem, hogy mivel a Czeglédy Csaba alatt kiépült hálózat konkrétan politikai célokat szolgált, a politikai szál nem mellőzhető”. Az iratokból az is kiderül, hogy maga Füssy emeli ki, hogy kapcsolatba került az ügy egyik gyanúsítottjával, K. Norberttel, akiről azt írja, „személyemnek jelentős szerepe van” abban, hogy feltáró vallomást tett és a nyomozást segíti. "Nehéz elképzelni, hogy etikai normák által kötött sajtós hogyan kerül olyan helyzetbe, hogy ő akarjon alakítani egy büntetőeljárást" - teszi hozzá a hvg.hu.

A sajtóetikai normákkal nehezen hozható összhangba az is, hogy informátorának kérése ellenére kiadta MSZP-s forrása nevét, sőt a vele zajló beszélgetések és e-mailek részleteit is. Németh Szabolcs a hvg.hu újságíróitól értesült arról, hogy Füssy kiadta nevét a vádhatóságnak, csak annyit reagált, „ha ilyet csinált, az őt minősíti”. Emellett kijelentette, hogy nincs köze Czeglédy-ügyhöz, és nem örül, hogy „összemossák ezekkel az emberekkel”. Elmondása szerint márciusban kilépett az MSZP-ből, előtte a keszthelyi szervezet alelnöke volt.

„Hogy kicsikarjanak vallomásokat" - interjú az adócsalással vádolt Czeglédy Csabával

A volt MSZP-s önkormányzati képviselő szerint egy uniós bírósági döntés után egymilliárddal már beljebb vannak, és ha a cégével szerződő iskolaszövetkezetek elmulasztották is az adófizetést, szándékos csalás nem történt. Czeglédy és ügyvédje, Hankó Faragó Miklós beszélt az eljárás furcsaságairól és lehetséges politikai visszatéréséről is.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.