Magyar Narancs: 2012 tavaszán kiszivárgott a "Baloldaliság, remény, erő" címet viselő stratégiai tanulmány, amit a Republikon készített az MSZP számára. Mióta tart, mennyire szoros ez a munkakapcsolat?
Horn Gábor: A Republikon Intézetnek (melynek Horn Gábor az elnöke - a szerk.) számos önálló kutatása van: részt vesz uniós támogatásból megvalósuló projektekben is. Ugyanakkor vannak alkalmi megbízásai a piacról és a politikai piacról is. Ezek egyike az MSZP-től jött megbízás. Nagyjából 2011 vége óta dolgozunk az MSZP-nek. Ezek egyedi megbízások, tehát nincs egy állandó, "on-going" szerződésünk a párttal: negyed-fél évente konkrét munkákra szerződünk velük. Most a két ünnep között például arra kaptunk felkérést, hogy készítsünk egy másodelemzést arról: az egyéni választási körzetekben az elmúlt választások tapasztalatai alapján melyek a teljesen reménytelenek, a billegők, illetve a nagy biztossággal nyerhetők. Vannak más típusú megbízásaink is: elemzőink a József Attila Alapítvány évente kiadott, a kormányzati munkát elemző köteteibe is írtak egy-egy tanulmányt. Azt gondolom, tudatos választás az MSZP részéről, hogy egy vállaltan liberális szemléletű intézettel is dolgoznak, hiszen számukra releváns kérdés, miként lehet bevonzani azt a 800 ezres bizonytalan választói tömeget, amelynek jelentős része fontosnak gondolja a liberális értékeket. Összességében inkább elemző jellegű, kevésbé tanácsadó munkáról van szó - nem vagyunk benne az MSZP napi politikájában.
| ||
MN: A nyilvánosságra került anyag egy átfogó politikai stratégia benyomását kelti.
HG: Az egy alapozó munka volt arra, hogy milyen pozíciót kell elfoglalnia az MSZP-nek a baloldalon, illetve a teljes palettán a győzelem érdekében. Az abban foglalt következtetéseket is megelőzte egy 3000 fős mintán készíttetett Szonda Ipsos-kutatás - ezt kaptuk meg, és ez alapján kérte tőlünk akkor a párt, hogy határozzuk meg az MSZP számára szerintünk követendő politikai irányvonalakat. Azok egyike voltunk, akiknek a véleményére kíváncsiak voltak. Volt szó arról, hogy ez folytatódjon, de a baloldali térfélen bekövetkezett küzdelem annyira szétszabdalta a pályát, hogy nem maradt értelme közép- vagy hosszú távú stratégiákat kidolgozni. Ezt látom egyébként az egész politikai piac és a baloldali szereplők leglátványosabb problémájának is: nincsenek átfogó politikai stratégiák. Bajnaiéknak például kezdettől fogva nem volt hosszú távú politikai stratégiájuk: csak kiindulási elképzeléseik voltak, alternatíváik nem, ezért az első krízishelyzetekben rögtönözni voltak kénytelenek. Vagy húsz éven keresztül követtem testközelből a politikát, és kívülre helyezkedve már pontosan látom, mekkora probléma is ez. Emiatt van az, hogy a szereplők folyamatosan egymás kényszerhelyzetbe szorításával igyekeznek pozíciót szerezni. Nem csoda, ha néha ők sem tudják követni, merre is tartanak éppen.
MN: A tanulmány címe jól összefoglalja a fő állításokat: ezek szerint az MSZP-nek közjogi helyett megélhetési kérdésekre kell fókuszálnia, miközben folyamatosan demonstrálja vezető erejét a baloldalon. Több helyen kiemelik, hogy a magas energiaárak a három legfontosabb szakpolitikai kérdés közé tartoznak, és a szövegben szerepel a "rezsistop" ajánlata is. Ehhez képest a Fidesz ma utcahosszal előzi balról az MSZP-t. Mennyire elégedett az ügyféllel?
HG: Nyilván nem tisztem őket minősíteni, hiszen korrekt munkakapcsolatban vagyunk, de természetesen nem lehetek elégedett. Azt gondolom, hogy ha az MSZP ezt a stratégiát következetesen viszi, akkor ma lényegesen jobban áll a párt is és az ellenzék is. Ugyanakkor látni kell, hogy az MSZP politikai mozgásterét meghatározták a baloldalon bekövetkezett politikai változások. 2012 februárjában készítettük el ezt az anyagot, alig néhány hónappal azután, hogy Gyurcsány Ferenc kivált a pártból, és az MSZP végre teljes mellszélességgel fordulhatott a választói felé. 2012 őszéig az MSZP jelentősen erősödött is. Nagyon kicsi lett a rés, 4-5 százalékra szűkült, vagyis abszolút behozhatónak tűnt a különbség. Az MSZP felfelé ívelt, a Fidesz támogatottsága esett, és közel volt, hogy a számok találkozzanak. Ebben a helyzetben lépett be a képbe Bajnai Gordon. Ez az anyagban nem szerepel, de a személyes konzultációk során többször felhívtuk az MSZP-vezetés figyelmét az új baloldali szereplők feltűnésének esélyeire és veszélyeire is. Ez a helyzet mégis felkészületlenül érte az MSZP-t.
MN: 2012 októberét követően az volt az uralkodó vélemény, hogy Mesterházy Attila jól kezelte az új helyzetet, és sikerült kivédenie Bajnai Gordon színre lépését. Mégis, az MSZP azóta alig tudott szavazatokat szerezni.
HG: Megkockáztatom: az MSZP 1990 óta nem volt ilyen nehéz helyzetben. Az, hogy a baloldalon az MSZP-ből kivált két miniszterelnök is kipróbálja magát az MSZP-vel szemben, nagyon problematikus helyzet. Kezdettől életszerűtlennek gondoltam, és szerintem maga a Bajnai-stáb sem hitte el, hogy egy volt szocialista miniszterelnök alternatívát kínál a Fideszből kiábrándult, joviális konzervatív szavazóknak. Egy volt MSZP-s miniszterelnök, aki egyébként három éven keresztül MSZP-s miniszter is volt, és akinek a stábjában egy akkor még MSZP-tag stratéga az egyik legerősebb ember: az a Szigetvári Viktor, aki nem mellesleg 2010-ben az MSZP kampányát vezette. Ezzel azt akarom mondani, hogy relatíve kevés új szavazót, bizonytalant sikerült ezzel megnyerni maguknak. Ugyanabból a tortából próbáltak ők is kiharapni valamennyit.
MN: Ugyanez igaz Gyurcsány Ferencre is?
HG: Az ő aktivitása is egyetlen dologról szól: marad vagy sem Gyurcsány Ferenc a politikai palettán? A DK-sok 95 százaléka szavazna át az MSZP-re: nem igaz az a tétel, hogy ha nem lenne DK, akkor jelentősen kisebb tömeget érne el az összefogás. Ez persze fordítva is áll: a szocialista szavazók többsége gond nélkül szavazna a DK-ra, ha csak az lenne a kínálatban. Ezen nincs miért meglepődni: ugyanarról a szavazói bázisról és szellemi infrastruktúráról van szó. Az biztosan nem igaz, hogy Gyurcsány nélkül sokkal vékonyabb lenne az ellenzéki tábor. Az már inkább, hogy ha a 2013. októberi állapot lett volna a végső és a DK külön indul, azzal elvitt volna 3-5 százalékot. Hovatovább, ha a DK-sok elindultak volna egyéniben a 35-40 nyerhető körzetben is, az a végelszámolásnál kritikus helyzetet idézett volna elő. Semmi baj nincs azzal, ha egy párt meg akarja csinálni önmagát és kényszerhelyzeteket teremt, hiszen erről szól a politika. De azért legalább magunknak ne hazudjunk: ezek a történetek a politikai túlélésről, a személyes érdekérvényesítésről szólnak, és nem az Orbán-ellenes politikai közösség szélesítéséről.
MN: Mi lett volna az adekvát lépés Bajnai vagy épp Gyurcsány részéről? Megpróbálni elfoglalni az MSZP-t?
HG: Ezek a szereplők saját politikai szempontjukból logikusan cselekedtek, én csak arra igyekszem rámutatni, hogy a baloldal tartalmi politizálásának hiánya erre a belharcra vezethető vissza. Ha belegondolunk, az elmúlt másfél év körbetáncolása végeredményben egy dologról szólt: hogy lesz-e valakinek tíz-egynéhány helye az MSZP listáján. Eközben folyamatosan olyan ügyek kerülnek napvilágra, amikből a Fidesz egy baloldali-liberális kormány alatt egyenként óriási balhét rendezett volna. Csak a legújabbak: a két ünnep között ugyan alig működött a magyar közigazgatás, de a Közgép így is elnyert nagyjából 20 milliárd forint értékű közbeszerzést. Aztán a Deutsch család valamiként 750 millió forintért felvásárolja az általam nagyon szeretett MTK futballcsapatát. Hiába dokumentálja ezt a sajtó tisztességesen, a politika nem építi fel az ügyeket: nincs demonstráció Deutsch Tamás háza előtt, nincs akció a Közgép székházánál, mert az ellenzék magával van elfoglalva.
MN: Az írás másik erős állítása, hogy az MSZP a kétosztatú politikai tér fennmaradásában érdekelt. Vagyis az MSZP-nek "csak" annyi dolga lett volna, hogy az "egyetlen kormányváltást előidézni képes" alternatívaként mutassa magát.
HG: Igen, de ezt a folyamatos baloldali belháború miatt nem tudta megtenni. Hogy egy személyes példát hozzak: amikor a 2006 őszét követő időszakban az SZDSZ belső konfliktusai felerősödtek, nem az volt a problémánk a belső ellenzékkel, hogy ezt egyesek napirenden tartják, hanem hogy ezzel elveszik a párttól az értékes médiafelületet. Azóta ezek a felületek szűkültek. Márpedig a média elsősorban a háborúban, illetve az egymásnak feszülő szereplők bemutatásában érdekelt. Gyurcsány Ferenc is azért érdekes a médiának, mert fenntartja és meghatározza a konfliktusokat a politikai térképen - nem pedig azért, mert önmagában annyira jelentős politikai tényező ma. 2012 októberétől ez a felület veszett el. Hiába állna vagy állt volna ki az MSZP vezetése azzal az üzenettel, hogy "balra át", az első újságírói kérdés már az lett volna, hogy ezt értjük, de mi lesz Bajnai Gordonnal? Ez lehetetlenné tette a céltudatos építkezést, és ugyanezt látjuk máig.
MN: Sajátos, hogy egy azóta megszűnt kis párt egykori prominens képviselőjeként ma azt tanácsolja az MSZP-nek: törekedjen a magyar politika duális jellegének konzerválására, a kis pártok kiszorítására. Ez személyes meggyőződése is?
HG: Azért, mert a lakberendező nem ért egyet a megrendelő ízlésével, még igyekszik annak az igényeit kielégíteni. Ha mi elvállalunk egy munkát, arra szerződünk, hogy az ügyfél szempontjából vizsgáljuk a feladatot, ezt követeli meg tőlünk az elemzői, tanácsadói tisztesség. Nekem nem okoz lelkiismeret-furdalást olyan szemszögből szemlélni a politikát, ami az én személyes ízlésemnek nem felel meg. Már csak azért sem, mert őszintén gondolom: az Orbán-kormány leváltása nagy jelentőségű kérdés az ország következő éveinek szempontjából. Jobban örülnék, ha a magyar parlamentben hat-hét meghatározó párt politizálna, de a politikai racionalitás ma mást diktál. Nagyon örülnék, ha lenne egy erős, konzervatív-liberális erő Magyarországon, de erre ma semmi esélyt nem látok. Tegyük fel, hogy egy kis párt - legyen mondjuk az LMP - bejut a parlamentbe 5,2 százalékkal. Ez a mai szabályok szerint négy darab képviselőt jelentene, ami alkalmatlan az érdemi politizálásra. Én az Együtt pálfordulása mögött is ennek a belátását vélem felfedezni.
MN: Két jelentősebb krízismomentuma volt az MSZP elmúlt másfél évének, mindkettő október 23-ra esett. Mit tanácsolt ezekben a pillanatokban?
HG: Megközelítőleg sincs ilyen szintű befolyásom. Időnként találkozom Mesterházy Attilával és elmondom a véleményemet, de a mi szerepünk inkább az, hogy kövessük a szavazói reakciókat, a szavazótáborok mozgásait, értelmezzük a rendelkezésre álló számokat. Ez szerintem így is van jól. Megéltem már: ilyen tanácsadó szerepet akkor lehet vállalni, ha az embernek komoly befolyása van, máskülönben csak ártani tud az ügynek. Van a Gyurcsány-típusú politikus, aki csak a saját feje után megy, de a többség azért sok véleményt meghallgat. "Legyél karakánabb!" Vagy: "Állapodjatok meg minél előbb!" - és hasonló üzenetek sorjáznak. A vezető persze igyekszik szintetizálni a sok jó tanács között, de azok végeredményben gyakran kioltják egymást. Ilyenkor születnek igazán rossz döntések. Az igaz, hogy rendre válsághelyzetekben adódik a feladat: vizsgáljunk meg bizonyos összefüggéseket. Legutóbb - az ünnepek idején - például azt, hogy mennyiben változott Gyurcsány elutasítottsága a kormányváltást akarók köreiben. Ezt én problematikusnak látom: szerintem ilyenkor nem krízisstratégiákban kellene gondolkodni, inkább a hosszú távú stratégia szempontjai alapján elemezni a helyzetet. Azért persze adtunk javaslatokat korábban is - többek között a rezsicsökkentés mint politikai probléma kezelésére is. Azt mondtuk, hogy semmi esetre se használják ezt a szót; a legrosszabb, amit az ellenzék tehet egy ilyen helyzetben, hogy átveszi a kormány kifejezésrendszerét.
MN: Felteszem, azért az ellenzéki összefogás összetételéről, illetve menetrendjéről nem tartotta magában a véleményét.
HG: Kezdettől az volt az álláspontom: kevésbé fontos, milyen formációban indul az ellenzék, de a formai kérdéseket minél előbb és végérvényesen le kell tudni zárni. 1994 óta láttam az SZDSZ-kampányokat belülről, és 1998 után jó rálátásom nyílt az MSZP kampányaira. Nagyjából kialakult egy képem arról, mitől lehet egyik vagy másik sikeres. Az, hogy 85 nappal a választások előtt nem lehet tudni, kik a jelöltek, lehetetlen állapot, óriási versenyhátrány a Fidesszel szemben. 2001 augusztusában épp elnököt váltott és nagyon nehéz helyzetben volt az SZDSZ. Viszont rég tudtuk már mind a százhetvenhat választókerületi jelöltünk nevét. Személy szerint a koordinált indulást, a valódi megméretést előremutatóbb megoldásnak tartottam volna, de való igaz, a tavaly október 23-i tüntetésen látszott: ez nem fog működni. A politikusokat már nemcsak a média, az értelmiség, de a saját jelöltjeik is folyton az összefogásról faggatták. Egy helyi jelölt pontosan látja, hogy ha a DK-s kolléga is elindul, mindketten elbuknak. ' azt várja a vezetőitől, hogy akárhogy is, de oldják meg ezt a helyzetet. Nem maradt más lehetőség, mint a közös lista. Ha minden maradt volna az eredetiben, könnyen lehet, hogy sem az Együtt, sem a DK nem jut be a parlamentbe, ami katasztrofális vereséget hozott volna a baloldalnak, és minden bizonnyal kétharmadot a Fidesznek.
MN: Hogyan szerveződik majd a kampány?
HG: A három párt kampánycsapata részben ugyanazokból áll majd, akik 2002-ben Medgyessy Péter kampányán dolgoztak: Gyurcsány Ferenc, Szigetvári Viktor és Baja Ferenc. Jól ismerik egymást, a kérdés, hogy félretehetők lesznek-e a konfliktusok a következő 85 napra. Ez az MSZP és az SZDSZ viszonyában a kampányidőszakok idején többé-kevésbé működött. Egy biztos: április 7-étől újra háború lesz, a baloldalon belül is.
MN: Milyen típusú kampány lehet sikeres az ellenzék számára?
HG: Kormányzati alternatívát úgy nem tud már kínálni a baloldal, mint tette azt mondjuk 2002-ben - ennek az esélyét eljátszották a szereplők. Amire van lehetőség - és én erről már egy évvel ezelőtt írtam -, hogy népszavazást kell csinálni ebből a választásból, és azt a kérdést feltenni a választóknak: akarják-e Orbán Viktor további országlását, vagy sem. Normális esetben a kampány a negatívumok kiemelésével indul, és lassan tér át a pozitív, a reményteljes jövőkép bemutatására. Erre nem lesz idő, ezeket az állításokat párhuzamosan kell megtenni. Néhány politikusnak ki kéne lépnie a komfortzónából: a sajtótájékoztatók teljesen hatástalanok, a médiaviszonyok átrendeződése miatt a kültéri akciók és provokációk működnek csak. Mi a mozgósítás fontosságát hangsúlyoznánk: ha ugyanis 65 százalék feletti a részvétel, akkor meg lehet verni Orbán Viktort. Az 1994-es, illetve a 2010-es választásokat kivéve minden választást azok döntöttek el, akiknek nincs határozott pártpreferenciájuk és jellemzően az utolsó pillanatban határozzák el, kire adják a voksukat. Számukra fontosabbak az anyagi, mint a közjogi kérdések - erre választ kell találni. Még egy dolog jellemző erre a tömegre: a győztesre szeret szavazni. Emiatt valóban fontos feladata az ellenzéknek a hátralévő kevés időben, hogy elhitesse a bizonytalanokkal: képes győzni. Kevés szakpolitika, erős negatív kampány - stadion helyett kórház.
MN: Mesterházy Attila alkalmas lehet Orbán Viktor kihívójának? A bizonytalanok jelentős része még mindig nem hiszi el, hogy képes volna elvezetni az országot.
HG: Ha valakivel szemben viszonylag alacsonyak az elvárások, de azokat tudja teljesíteni, az akár komoly sikert is jelenthet. Gondoljunk Medgyessy Péterre 2002-ben, vagy akár Horn Gyulára 1994-ben. Ma már mindenki politikai géniuszként beszél Horn Gyuláról, de 1994-ben, amikor ő volt az MSZP listavezetője, az egész baloldali értelmiség rosszul volt tőle. A kampányban nem úgy tűnt fel, mint egy fénylő politikai csillag. Mesterházynak nincs valódi politikai múltja, nem cipel terhet, és ha akar, tud erőt mutatni. A taktikai érzéke helyén van: jó időben lépett jókat. Ezek fontos erények. Nem egy karizmatikus vagy népvezér típus, de most nem is feltétlenül ezt várja el az istenadta nép.
