Stohl András is őrt állt az elfoglalt SZFE-n

  • nara
  • 2020. szeptember 9.

Belpol

Állt már őrt a diákok által elfoglalt egyetemen többek között Nagy Zsolt, Csákányi Eszter, Máté Gábor, Nagy Ervin, Mucsi Zoltán.

Most sorra került Stohl András is, a képeket Facebookra is kitette.

false

Az SZFE, vagyis a Színház- és Filmművészeti Egyetem Vas utcai épületét szeptember 1-én foglalták el a diákok, tiltakozásképpen az ellen, hogy a modellváltás során az állam önkényesen, az egyetemi autonómiát csorbítva Vidánszky Attilát tette meg a fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. Az új kuratórium visszanyeste a szenátus jogköreit, amely válaszul feloszlatta magát, az egyetem vezetése pedig lemondott, számos oktató önként távozott. A diákok azóta beköltöztek az épületbe, és követelik az új kuratórium lemondását.

Figyelmébe ajánljuk