Szabó Tímea: Orbán hazudik

  • narancs.hu
  • 2017. április 25.

Belpol

A Párbeszéd a propagandaminiszterhez fordul emiatt.

„Hazugságokat állít Orbán álkonzultációja” címmel adott ki közleményt Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke és országgyűlési képviselője.

Mint írja, „a nemzeti konzultáció kérdései azt sugallják, hogy az Európai Unió emelni akarja a rezsit és az adókat, csökkenteni akarja a béreket, bevándorlókat akar betelepíteni.” A párt szerint ebből egy szó sem igaz. A rezsi hatósági árakkal együtt magasabb, mint piaci alapon lenne, az adók közül pedig csak a jogszerűtlen különadókat kifogásolja Brüsszel. A munkahelyteremtés és a bérek terén az EU épphogy kiszélesítené a szociális jogokat a PM szerint, illegális bevándorlókról pedig szó sincs uniós dokumentumokban, csak menedékkérőkről. Sőt a párt szerint épp az Orbán-Rogán-féle letelepedési kötvényprogram engedett be Magyarországra illegális bevándorlókat és külföldi ügynököket.

„A Párbeszéd szerint Orbán Viktor és Rogán Antal nemzeti konzultációnak hazudott, hamis kérdőíve nem szolgál mást, mint a választók megtévesztését. A hazug állításokat sugalló kérdések miatt a párt Rogán Antal propagandaminiszterhez fordul” – írják, bár az rejtély, mit várnak Rogántól.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.