Közel milliárdos kártérítést ítélt meg Iványi Gábor egyházának Strasbourg

  • narancs.hu
  • 2017. április 25.

Belpol

Jogsértő volt az egyházjogi törvény.

„Hárommillió eurós (mintegy 935 millió forintos) kártérítést ítélt meg a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségnek kedden az Emberi Jogok Európai Bírósága” – írja az MTI.

A strasbourgi bíróság már 2014-ben megállapította, hogy az új egyházi szabályozás - aminek értelmében a MET vallási egyesület státuszba került - sérti az európai emberi jogi egyezmény vallásszabadsággal és az egyesülés szabadságával foglalkozó cikkelyeit, de a kártérítés mértékéről csak most döntött.

Az ítélet várhatóan lendületet ad majd azoknak a kormányközeli hangoknak, melyek szerint ki kellene lépnünk az Emberi Jogok Európai Egyezményéből. Ez először múlt hónapban merült fel, amikor két bangladesi menedékkérőnek adott igazat az EJEB a magyar állammal szemben.

Minthogy a MET vezető lelkésze, Iványi Gábor számos alkalommal bírálta a kormány embertelen menekültpolitikáját, nagy tételben fogadni mernénk rá, hogy az ítéletről szóló Fidesz-közleményben szerepel majd a „migránsbiznisz” kifejezés. De azon se lepődnénk meg, ha a kormánypártok egyenesen Soros Györgyöt sejtenék a háttérben.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.