Száll a kakukk - Hogyan bánunk fogyatékosainkkal?

  • Venczel Sára
  • 2006. július 13.

Belpol

Embertelen körülmények, egy másfél milliárdot érő, ám az eredeti célra használhatatlan épület, gazdasági visszaélések gyanúja, hallgató minisztérium, cserélődő vezetés. Az ország legsúlyosabb értelmi fogyatékosait gondozó intézetben öt éve sérülnek az ellátottak emberi jogai.
Embertelen körülmények, egy másfél milliárdot érő, ám az eredeti célra használhatatlan épület, gazdasági visszaélések gyanúja, hallgató minisztérium, cserélődő vezetés. Az ország legsúlyosabb értelmi fogyatékosait gondozó intézetben öt éve sérülnek az ellátottak emberi jogai.

A szociális tárca Reménysugár Habilitációs Intézete a XXII. kerületben található. 116 súlyosan értelmi fogyatékos ember él itt. Többségük halmozottan sérült, sok a látás-, a hallássérült, a kerekes székkel közlekedő, a magát ellátni képtelen gondozott. Jó néhányuk szellemi és érzelmi szintje a két-három éves gyermekének felel meg. Az intézet a beutaltakat életük végéig gondozza, a felnőtt fogyatékosokat foglalkoztatja. Az intézmény két telephelyen működik: a Kápolna utcában és a nagytétényi kastély egyik szárnyában, társbérletben Közép-Európa legnagyobb bútorkiállításával.

A gondozottak a Kápolna utcába tervezett új épület miatt szörnyű körülmények közé kerültek. Az építkezés miatt, amit két évvel ezelőtt jelentettek be, több mint hetven ápoltat - a már ott lévő ötven mellé - a nagytétényi kastélyba költöztettek. Az ideiglenesség eredetileg három hónapig tartott volna, ám még mindig ott élnek. Pedig az új épületet fölhúzták - csak éppen akadálymentesítés nélkül, mintha egyáltalán nem mozgás- és értelmi sérülteknek készült volna.

A gyerekek továbbra is összezsúfolva laknak a nyomasztó hangulatú, lepusztult épületben. A jogszabályok szerint a bentlakásos intézményi lakószobában legfeljebb négy személy helyezhető el - ennél több csak indokolt esetben, de akkor is biztosítani kell ellátottanként a hat négyzetméternyi lakóterületet, és tíz ellátottnak legalább egy fürdőkád vagy zuhanyzó jár.

Ezzel szemben a kastélyban egy szobában átlagosan tíz-tizenöten élnek személyenként két-három négyzetméteren, és 20 gyerekre jut egy fürdőszoba. A mozgásképteleneket kádba segítő szerkezetet nem lehet a szűk helyiségben felszerelni, a gyerekeket az ápolónőknek kell beemelni. A gondozottak egész nap a szobájukban vannak, ahol az ágyak, székek, WC-k, bilik egymás mellett állnak, s így a járóképes, mozgásképes betegek sem tudnak a szobában közlekedni. Sétálni nem viszik őket, mert a folyosók is olyan szűkek, hogy ez nehezen megoldható; a kerekes székek parkolnak, pedig az arra képes emberek közlekedhetnének velük. Elvileg. Ha lenne hol. Az épületben nincs lift, ha szükséges, az ápolónők háton vagy ölben viszik fel a gyermekeket az emeletre vagy jó időben ki a két udvarra (kicsi, de kellemes helyek). Télen és ősszel ki sem mozdultak a szobájukból, tavasszal is vagy feküdtek vagy kiültették őket a székükbe. A szobában esznek, ha szüleik, gyámjaik hoztak nekik asztalt, akkor azon, ha nem, ahol éppen tudnak; s ugyanott végzik a dolgukat is. A szobában fülledt, kellemetlen a levegő, mert szellőztetni csak az ajtón át lehet, miután az ablakokat beszögelték, leragasztották. (E mostani hőségben valahogy sikerült rávenni a személyzetet, hogy pár ablakot mégis nyissanak ki.) Minden szobában két nővér van, ők etetik-itatják, vécéztetik, mozgatják a gyerekeket pár mentálhigiéniás szakember segítségével. Egy háromszor háromméteres helyiség a "foglalkoztató". A gyerekek megfelelő fejlesztése így lehetetlen, az elmúlt két évben többen is elhíztak, egyre kevésbé tudnak mozogni. A szülők szerint gyakran megfáztak, mert sokszor kiültetették őket a WC-székükre, majd otthagyták őket akár egy órára is. Télen a folyosón nem volt fűtés, a hűvös tavaszon is csak az egyik szobában. Nyáron pár ventilátor működik - ott, ahol a szülők összedobták rá a pénzt. Nincs elég gondozónő, a nővérek ezért ingáznak az intézet osztályai között. Nagy a fluktuáció, kevesen bírják sokáig ezt a munkát. Pedig a súlyosan fogyatékosoknak nagy szükségük lenne a megszokott ember törődésére, gondoskodására, egyszóval az állandóságra.

A szépen felújított nagytétényi kastély nem renovált, lerobbant szárnyáról - ahol az ápoltak élnek - a szakminisztérium fogyatékosügyi főosztálya 2005 szeptemberében megállapította: jelenlegi feladatára alkalmatlan. Emiatt a gondozottakat 20-30-as csoportokban akarták elhelyezni Budapesten és a környéken. A szülők azonban egy rendkívüli értekezleten megegyeztek: nem engedik, hiszen a gyermekeik a változást nem viselnék el, többen közülük évtizede élnek együtt. A szakhatóságok a kastélyszárnyat korábban életveszélyesnek minősítették - ezt legalább már megszüntették.

Miért

kell ezeknek az embereknek ilyen megalázó körülmények közt élniük? A történet könnyen összerakható, noha éppen a kulcskérdésre - miért nem a Reménysugár gondozottai számára megfelelő házat építettek a Kápolna utcában - senki nem tud, illetve nem akar válaszolni.

A Kápolna utcai intézet egykor vendéglőként üzemelt, míg egy apácarend meg nem vásárolta beteg gyermekek ápolására; később a környéken élő idősek ellátásával is törődtek. Az államosítás után húsz évig gyermekotthonként működött, 1970-ben egyesítették a nagytétényi intézménnyel, így jött létre az Egészségügyi Gyermekotthonok Országos Módszertani Intézete, amely már értelmi fogyatékos gyermekekkel is foglalkozott. Számos, a fogyatékosság okait vizsgáló kutatás folyt itt, továbbképzéseket szerveztek, a hatékonyabb prevenció lehetőségeit kutatták. E munkára azonban egyre kevesebb pénzt kaptak, így 1997-ben az akkori Népjóléti Minisztérium létrehozta a Reménysugár Habilitációs Intézetet. A módszertani tevékenység megszűnt. A jól képzett szakemberek elhagyták az intézetet, a gondozottak foglalkoztatása egyre rendszertelenebbé vált. A korszerűtlen ellátás és a túl sok ápolt miatt a Szociális és Családügyi Minisztérium a 210 férőhelyet 2000-re 140-re csökkentette; azóta ez tovább apadt, 116-ra.

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium helyettes államtitkára 2003 januárjában jelentette be, hogy 150 fős intézmény építését tervezi. A kiírt közbeszerzési pályázatot 2003 júniusában nyerte meg a Hunép Rt.

Egy tárcaközi megállapodás azonban az építkezés/felújítás eredeti elképzelését megváltoztatta. Ez a tény a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatából derülhet ki, mintegy mellékesen - s hogy mindez konkrétan miféle változtatásokat takart, arról senki nem tudta vagy nem akarta tájékoztatni lapunkat. A kivitelező Hunép Rt. állítólag többször is jelezte a módosításokat a később elbocsátott igazgatónőnek, s ő láthatólag elfogadta azokat. Az építési naplónak pedig nyoma veszett - ha volt egyáltalán. A Kápolna utcában végül felépült az új épület - működési és lakhatási engedély nélkül. Az új igazgatónő az épület bejárása után azonban megállapította: az épület használhatatlan, nincsen szintenként legalább egy akadálymentesített WC és mosdó, a szobák ajtajain sem lehet kerekes székkel bemenni, a második emeleti ablakok nyithatók, így a gyermekek könnyen kieshetnek. Az új épület túl nagy, kör alakú, nem lehet belátni a folyosókat, és nincsen közös nappali helyiség sem az ápoltaknak. Építettek egy 170 cm mély medencét is az alig mozgásképes gyermekeknek, de még teniszpályát is terveztek. Hogy milyen célból, nem tudni. Mindenesetre többekben felmerült: talán nem is az értelmi fogyatékos gondozottak részére építették az ingatlant, hanem más célra - például kollégiumnak vagy szanatóriumnak.

Kinek a felelőssége, hogy egy 1,3 milliárd forintos, fogyatékos gyerekeknek készülő épület akadálymentesítés nélkül és ilyen hibákkal készült el? A minisztériumé, a tervezőké vagy a kivitelezőké? A tárca állítja: belefogott az ügy kibogozásába, de mégsem hallani felelősségre vonásokról; igaz, egy műszaki ellenőr és egy államtitkár-helyettes vélhetően ezért távozott. A Narancs érdeklődésére a minisztériumnál azt mondták: a korábbi beruházás miatt büntetőfeljelentést tettek a Fővárosi Főügyészségen, amely a nyomozással a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízta meg. Ezt 2006 áprilisában nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával meg is kezdték ismeretlen tettes ellen. Lendvai Ildikó (MSZP), a kerület országgyűlési képviselője lapunknak azt mondta: sokáig úgy vélte, a kivitelező a felelős, de "a minisztériumban is azt állították, hogy nem a Hunép Rt. a hibás, hiszen egy kivitelező nem mert volna mást csinálni, mint ami a tervekben áll. De nem lehet véletlen, hogy így építették meg". Hozzátette: többet ő sem tud. A szülők fáradhatatlan akciói azonban nem maradtak eredménytelenek: idén áprilisban bejelentették az új épület - további milliókat fölemésztő - akadálymentesítését. 2006. április 21-én az intézet arról állapodott meg a kivitelezővel, hogy gyorsított munkával, 60 nap alatt elvégzik a szükséges változtatásokat. A határidő június végén lejárt - de a gondozottak továbbra is a lepusztult kastélyszárnyban laknak. Ám az ingatlantörténeti mellett

a személyi szál

sem érdektelen. 2000-ben az állását 30 évig betöltő igazgató nyugdíjba ment. Posztjára pályázatot írtak ki. Virágh Józsefné először szakmai igazgatóként került az intézetbe, négy hónap múlva pedig helyet cserélt a főigazgatóval. Virághné a 90-es évek végén az I. kerületi önkormányzatnál dolgozott a szociális osztályon; a Népszabadság korábbi információi szerint gazdasági visszaélésekkel vádolták előző munkahelyén. Ezután a II. kerületi önkormányzathoz került, ahonnan 2000-ben távozott. Az érintett szülők szerint az intézet igazgatójaként számos hibával végezte munkáját, a színvonal nagyot zuhant. A szülők kifogásaikkal 2001 februárjától többször is megkeresték az intézet gazdáját, a szakminisztériumot, ám beadványaikat válaszra sem méltatták. Panaszaik szerint az orvosi jelenlét nem volt megfelelő, az ápolók megalázták az intézet lakóit, emberi jogaik folyamatosan sérültek. Kevés volt a ruha (ez ma is így van), az épületek felújításra szorultak, ám az erre kapott pénz elfogyott; a számlákon szereplő munkálatok szerintük nem történtek meg. Miután a tárca nem reagált, a kerület országgyűlési képviselőjéhez, Lendvai Ildikóhoz fordultak. A politikusnak is köze volt ahhoz, hogy 2001 decemberében lezajlott az első vizsgálat, amely a Reménysugár gazdálkodásában súlyos hiányosságokat állapított meg. Intézkedési tervet írtak ki ezek korrigálására, s azt is ellenőrizték (a 2002. augusztusi helyszíni vizsgálat ismét hiányosságokat tárt föl).

A Hunép Rt. az új épület felhúzását tehát 2003 nyarán kezdte, s emiatt a Kápolna utcából a kastély régi szárnyába költöztettek hetven gondozottat. A rossz szervezés miatt a gyermekek egy napig a kertben, matracokon hevertek a rekkenő hőségben; egy autista kisfiú pedig kisétált a kapun, elkóborolt, és a Dunába fulladt. A minisztérium az eset után vizsgálatot rendelt el, aminek következményeként Kökény Mihány akkori miniszter felfüggesztette az intézet vezetőségét. Az igazgatónőt végül - a volt munkatársak szerint busás végkielégítéssel - nyugdíjazták.

A sorozatos panaszok miatt Szabó Ferenc ellátottjogi képviselő kezdett átfogó ellenőrzésbe 2004-ben. Már előzetes látogatásain megállapította: sorozatosak a törvénytelenségek, a szabálytalanságok, sérülnek a betegek jogai, az otthon pedig alkalmatlan a "szociális-egészségügyi intézmény céljaira". "Az orvosi ellenőrzések hiányosak, az orvos jelenléte bizonytalan (kiírt rendelési időben nem jelent meg, helyettesítéséről nem gondoskodtak)" - tartalmazta egyebek mellett az első hivatalos jelentés. Szabó Ferenc nem értette, a szakmai igazgató hogy hagyhatta figyelmen kívül az épület állagát, infrastruktúráját az átköltözési terv kidolgozásakor, s hogyan kerülhette el a fenntartó figyelmét az intézet nyilvánvaló alkalmatlansága. "A máskor és másutt olyan szigorú ÁNTSZ kerületi szolgálata semmilyen hiányosságot nem fedezett fel?" - kérdezte Szabó, majd jelentésében javaslatokat fogalmazott meg a szaktárca fogyatékosügyi főosztályvezetőjének. A jelek szerint nem hallgattak rá.

Az ellátottjogi képviselő vizsgálata idején a már felmentett vezetők az intézetben voltak, s minden dokumentumhoz, esetleges bizonyítékhoz szabadon hozzáférhettek. Szabó Ferenc elfogadhatatlannak tartotta, hogy a minisztériumi vizsgálatot éppen az az asszony végezte, akinek a tárcánál az elmúlt években is a felügyelete alá tartozott a Reménysugár.

Virághnét Thur Ottóné követte az igazgatói székben. ' már az időközben fölújított Kápolna utcai régi épületben rendezte be irodáját. (Két hónappal ezelőttig albérletének díját, havi bruttó 187 500 forintot az intézmény költségvetéséből egyenlítették ki.) Információink szerint az igazgatónő minősíthetetlen, lekezelő stílusban beszél a munkatársaival, az ápolónőkkel. A gondozottak közül csak néhányat ismer, az intézeti szárnyba csak akkor megy, ha feltétlenül szükséges. A gondozottak jogaiért küzdő Érdekvédelmi Fórumban érdekes dolgok történnek; az ápoltak képviselője, az egyetlen erre képes fiú lemondott. Forrásaink szerint nem ő maga kezdeményezte e lépést, hanem felülről érkezett nyomás hatására tett így. A múlt héten az igazgatónő végül felfüggesztette az Érdekvédelmi Fórumot - bár ehhez nem volt joga -, s kinevezte a volt elnököt ügyvezetőnek, akitől nyomban megvonta a nyilatkozás jogát. S hogy

mi a helyzet a leharcolt kastélyszárnyban

élő gondozottakkal? (A kastélyban amúgy alig valami történt: az elektromos vezetékeket és a kazánt hozták rendbe.) A júliusra tervezett költözés ismét csúszik. Az elmúlt két hétben kiderült, hogy az új épület nincs átadható állapotban, a nyáron további javításokat kell végezni. Az álmennyezetet leszedték, a konyhát lebontják és átépítik, a tűzbiztonsági berendezések sem megfelelőek. Az épület talán szeptemberre lesz kész, a költözéshez mindenesetre ez után kell majd megszerezni a működési engedélyeket és az ÁNTSZ hozzájárulását. "Ha a költözésről komolyan szó lenne, már régen fel kellett volna venni 10-15 új gondozót és betanítani őket" - mondta lapunknak az egyik érintett. Az intézetben három hete még nem terveztek létszámbővítést, de az igazgatónő a napokban mégis felvett néhány ápolót, sőt továbbiakat is vár. Lapunk többek között erről is megkérdezte őt, de ő végül nem járult hozzá nyilatkozata közléséhez.

Végül a múlt héten egy szülői értekezleten bejelentette: nem tudni, mikorra várható a költözés. Egy másik, Thurné által összehívott szülői találkozón egy szülő rákérdezett: vajon nem az intézet privatizációja zajlik-e a háttérben. A vezető tagadta, és arról beszélt, hogy az intézmény országos központtá válhat a vakok intézetével és mással együtt. (A Narancs érdeklődésére már nem erősítette meg ezt.) Forrásaink szerint az igazgatónő nemrég egy franchise rendszerű idősek otthonáról készített terveket, tanulmányokat adott be a minisztériumba.

A következményektől félő, ezért névtelenséget kérő informátoraink határozottan állítják: ha a gyerekeket átköltöztetik is rövid időre az új épületbe, csak azért teszik, hogy a modern, félkör alakú, nagy parkkal rendelkező épületegyüttest ily módon "használtan" - vagyis olcsóbban - lehessen eladni. De ha korábban spekulálhattak is az ingatlan eladására (vagy megvételére - erről sajnos semmi bizonyosat nem tudtunk kideríteni), az előzmények, a hivatalos vizsgálatok sora után valószínűtlennek tartjuk, hogy az új épület magánosítását bárki is kezdeményezni merné. Az illetékes minisztérium lapunknak megerősítette: "A rekonstrukció részeként folyik az épület akadálymentesítése és átalakítása. A munkálatok a nyár folyamán befejeződnek, és ez után költözhetnek be a fogyatékos gyermekek." A jövőre vonatkozó kérdésekre azonban nem kívántak válaszolni, mondván, a minisztérium csak az intézet felügyeleti szerve. (Az igazgatónő e témába vágó szavait pedig nem közölhetjük.)

A költözésben lassan már senki nem hisz, a gyermekek helyzetének javulását remélni sem merik. Az egyik kerületi lakossági fórum résztvevője lapunknak elmondta: amikor Lendvai Ildikótól megkérdezték, hogy mikor költöznek át végre a Reménysugár lakói új otthonukba, a képviselő ezzel zárta válaszát: "Itt ebben az ügyben még valakinek ülnie kell."

Neked ajánljuk