"Hosszúpályival a körzetin továbbjutottunk, ahol Derecskével és Sáránddal mérkőztünk meg. Már csak egy fordulón kell megszereznünk az első két hely valamelyikét, és kijutunk a megyeire. Már megkezdődött a rendes szezon is, ahol Nagyhegyes ellen játszottunk. Megsemmisítő győzelmet arattunk. A végeredmény 24-4 lett. Abból 3 góllal és 2 gólpasszal járultam hozzá a sikerhez. Végigjátszottam a meccset. Az edzésekre visszatérve heti 3 edzésre járok, abból 1 edzésem van Hosszúpályiban. Nagyon köszönöm a lehetőséget és a bizalmat és minden mást, visszanyertem a hitemet abban, hogy focista lehessek" - írja Jónás Norbert márciusi edzésnaplójában. (Az alapítványtól kapott ösztöndíj egyik feltétele a rendszeres edzésnaplóírás.) Õ az egyike annak a harmincnégy focista gyereknek, akik Csillebércen vannak a Polgár Alapítvány tehetségmentő programjának nyári edzőtáborában. Norbi univerzális tehetség: felváltva szerez helyezést matematika- és atlétikaversenyeken, miközben profi focista akar lenni. Akárcsak a többség, ő is a 12-14 éves korosztályból való - vagyis kora alapján még bármire lehet esélye.
Az edzésnaplójában szereplő helységnevek viszont azt a világot jelölik - a Derecske-létavértesi kistérség saját meghatározása szerint is az "északkeleti határ mentén kialakult, halmozottan hátrányos és elmaradott területsáv része" -, ahonnan ritkán indulnak nagy karrierek. Különösen a sokgyerekes, mélyszegénységben élő, zömmel kistelepülési roma családokból ma már ritkán jönnek sikeres sportolók. Az alapítvány nyújtotta támogatás éppen őket célozza meg, hiszen csak messziről látszik úgy, hogy a nyomor világából magától értetődően jelenthet kiutat a sportbéli tehetség. "Számtalan buktatója lehet egy ilyen útnak - mondja Szőke Zsuzsa, a program koordinátora. - Olyan akadályok, amikre nem is gondolnánk. A leggyakoribb az általános pénztelenségen túl az utazás, az edzésre járás lehetetlensége: a legreménytelenebb helyzetben levő falvakból ugyanis általában elképzelhetetlenül rossz a közlekedés. Van olyan gyerekünk, akinek közel száz kilométert kell buszoznia, hogy bejusson a húsz kilométerre lévő városba, mert a két település közt a Tiszán csak így van átkelési lehetőség. Ráadásul a kistelepülésen élő szegény gyerekek családjának már egy havi tízezer forintos utazási költség is megugorhatatlan akadály. A tehetséges gyerek fejlődéséhez szükséges színvonalú szolgáltatás viszont szinte csak a nagyobb városokban található meg - de utazási kedvezményt ('diákbérletet') az iskola és a lakóhely közötti közlekedésre lehet kapni - edzésre járáshoz nem. Ez a helyzet eleve kizárja a falusi szegény gyerekek többségét az élsport világából." (Lásd keretes írásunkat.)
Ez a harmincnégy gyerek most mégis itt lehet a hajdani úttörőtáborban, és bár néhányan közülük már nagy csapatokban, az Újpestben, a Lokiban vagy a Vasasban fociznak, többségük számára ez a csillebérci egy hét az év tetőpontja: erre lehet emlékezni, és ezt lehet várni az év többi napján.
Széllel szemben
Egy élsportoló felnevelése ma már jelentős beruházás egy családnak - és nem is biztos, hogy "megtérül", hiszen a tehetséges gyerekeknek is csak elenyésző töredékéből lesz valóban jól kereső profi. "Annyira nehézzé váltak a feltételek, hogy ma már szinte kizárólag középosztálybeli családok engedhetik meg maguknak azt a ráfordítást, amit egy tehetségesebb gyerek sportolása igényel - mondja Szilágyi Zsolt lelkész, az alapítvány egyik debreceni mentora, amúgy húsz éve igazolt focista. - Úgy látom, a futballutánpótlásban is egyre több az értelmiségi származású gyerek. Mintha ezek a családok tudnák vállalni azt a komoly pluszterhet, amit egy tehetséges gyerek sportolása jelent: persze nemcsak pénzt, de törődést, odafigyelést és a gyerekre fordított időt. Tapasztalatom szerint már önmagában az is komoly kockázat a gyerek sportkarrierjére, ha csonka a család."
Ezeknél a gyerekeknél pedig az átlagosnál több a kockázati tényező, ezért az ő tehetséggondozásukban csak egy komplex, pontosan kidolgozott program lehet sikeres: ha a támogatás bármelyik eleme - a mentorálástól a klubválasztáson át a családi együttműködésig - nem megfelelő, garantált a kudarc. "Nincs két egyforma gyerek, és nincs két egyforma élethelyzet. Ezért nálunk személyre szabott program és személyre szabott támogatás van, és nem lehet hibázni - mondja Szőke Zsuzsa. - Én, ha kell, meg tudom indokolni, hogy miért kell két látszólag nagyon hasonló helyzetben lévő gyerek közül az egyiknek tíz-, a másiknak harmincezer forintos ösztöndíj. És azzal is tisztában vagyunk, hogy ha ez nem egy civil program lenne, kizárt, hogy ne fejenként húszezret kapnának - ami feltehetőleg egyformán rosszat tenne mindkettőjüknek."
Az ösztöndíj és a mentorálás még így sem feltétlen garanciája a sikernek: Alexet például mindenki szereti, de korántsem biztos, hogy a programban marad. Eleve kétséges, hogy egy viszonylag kistermetű gyerekből lehet-e a mai viszonyok közepette sikeres focista. "Na és? Legalább alacsonyan van a súlypontja, fordulékonyabb tud lenni!" - mondja Budai László, a Tiszakarádi Focisuli Egyesület alapítója és edzője, a program egyik meghatározó alakja, akinek nem kevés szerepe volt abban, hogy Alex igazolt játékos lett az egyik korosztályos csapatban. De a fiú előtt más akadályok is vannak: tavasszal hónapokig nagyon gyengén teljesített az edzéseken - mint utóbb kiderült, éjszakánként kétszáz forintos alapon pókerezett, és saját bevallása szerint nem bánta, mert inkább nyert, mint vesztett. Talán el is küldik a csapatától, ha nem fűződne a nevéhez néhány váratlan, látványos siker. Legutóbb például a tizedik kihagyott hazai helyzet után a saját tizenhatosától végigcselezte a pályát, elfektette a kapust is, és berúgta a győztes gólt. Jövőre szakiskolába megy, szobafestő-mázoló szakmunkástanuló lesz, de ezt kevésbé ambicionálja, mint a focit. Bár mindenki drukkol neki, Alex előtt is egyértelmű, hogy ez egy tehetséggondozó program - ha nem teljesít jól, ki fogják rakni, és akkor már nem a Diósgyőr, hanem legfeljebb a megye kettő lehet neki a perspektíva. Õsztől mindenesetre új mentora lesz, és ha felkerül serdülőbe, talán összeszedi magát.
A napon lehet vagy negyven fok, de a pályán kemény munka folyik: három csoportban dolgoznak a fiúk három edző irányításával. A füves pálya közepén Kun István, a program szakmai instruktora labdás koordinációs gyakorlatokat végez a gyerekekkel: egy viszonylag bonyolult alakzat vonalai mentén kell a körben állóknak passzolni, majd rögtön a passz után egy másik forma vonalait követve új pozíciót elfoglalni. Ha valaki elrontja, rögtön megáll a játék. "Most próbáljuk meg két érintésből - mondja István. - Leveszed, és már küldöd is!" "Úgy passzolj, ahogy te szeretnél labdát kapni!" Nehezen megy, pedig a fiúk nagyon koncentrálnak. "A többségüknek már kellett találkoznia hasonló gyakorlattal. Legalábbis elvileg. Igaz, a mai magyar futballkultúra és elsősorban is az edzők többségének szakmai színvonala valahol a 70-es és a 90-es évek tudásszintje között mozog. És hát ezeknek a gyakorlatoknak a sikeressége erősen függ a különböző kognitív képességek fejlettségének szintjétől" - mondja az instruktor. Vélhetőleg éppen ezen a területen a legnagyobb e gyerekek hátránya, és a kisgyermekkori lemaradásokat a többségüknél nemhogy kompenzálná, inkább növeli az iskola: "Az iskola rossz, unalmas - mondja az egyikük. - A tanárok csúnyán viselkednek, égetik a pulyákat. Lehordanak minden retkesnek, meg hogy a szüleink csak felveszik a segélyt, ők meg dolgoznak a pénzért." Ebben a közegben nem az a meglepő, hogy többnyire közepes vagy annál gyengébb tanulók, hanem az, hogy az eredményeik az alapítvánnyal kötött megállapodásuknak megfelelően általában javulnak. Holott pontosan átlátják a mai magyar közoktatás egyik alapvető mechanizmusát: "Általában a gazdagok a jó tanulók, a szegények meg a rosszak" - mentegetőzik Alex, amikor a bizonyítványára terelődik a szó.
Utolsó pillanat
"Tíz-tizenkét éves kor között alakulnak ki azok a képességek, amelyek meghatározóak egy-egy gyerek további fejlődésében. Persze az ilyenkor kialakuló hátrányokat is lehet később kompenzálni, de a tehetséggondozás és utánpótlás-nevelés mai struktúrájában egyre kevésbé valószínű, hogy egy edző külön tudjon foglalkozni egy mégoly tehetséges gyerekkel. Persze ma is fölbukkanhat egy-egy csiszolatlan gyémánt, de ennek egyre kisebb a valószínűsége" - magyarázza Kun István, miért kulcsfontosságú ez a két-három év. Az ideális persze az lenne, ha már hat-hét éves korától szakember foglalkozna a tehetséges gyerekekkel, ahogyan a városi nagy csapatoknál is - a falusi gyerekeknél viszont nincs realitása annak, hogy 12-13 éves koruk előtt utazni engedjék őket a szülők. Ez a kor, a 12-14 év közötti szakasz az "utolsó pillanat", amikor képzettségben nem kerül egy gyerek behozhatatlan hátrányba - a futballakadémiák viszont tizennégy évesnél fiatalabbakat nem fogadnak. Ebben a döntő két évben próbálja a maga civil eszközeivel "menteni" a focistatehetségeket az alapítvány. "Helyben, a helyi erőforrásokra építve kell megoldanunk a korosztály tehetséggondozását" - mondja a program koordinátora.
A példa, a "jó gyakorlat" a Tiszakarádi Focisuli Egyesület, amit egy másik - helybeli - civillel, a hajdan az NB II-ben focizó Budai Lászlóval közösen alapítottak. Budai, aki az ügy sikeréért elvégzett egy edzői tanfolyamot, az alapítvány módszertana szerint méri föl a falu és a környék kis focistáit. Hétközben Miskolcon dolgozik, de szombat-vasárnap edzést tart a karádi gyerekeknek. Igaz, az önkormányzat mérsékelten segíti az egyesületet: Budaiék még azt a 250 ezer forint támogatást sem kapták meg, amiből egy közepes méretű házi bajnokságot rendezhettek volna néhány környékbeli korosztályos csapat részvételével. Pedig a karádi focisuli alapítója már letett egyet-mást az asztalra: közel háromszáz gyerek fordult meg a keze alatt, tíz közülük már az NB III-ban játszik, kettő pedig NB I-es nagycsapatnál.
"Ezres nagyságrendben küldtünk ki leveleket az előzetesen kiválasztott hátrányos helyzetű települések iskoláinak meg a helyi kisebbségi önkormányzatnak - ismerteti a kiválasztás módszertanát Szőke Zsuzsa. - Megírjuk, hogy hol és mikor lesz tehetségkutató rendezvényünk. Mostanra rájöttünk, hogy nagyjából tíz kilométeres sugarú körből jön el nagy valószínűséggel az összes tehetséges gyerek. A kisebbségi önkormányzatoknak küldött levél is ezt a valószínűséget növeli, mivel nemegyszer tapasztaltuk, hogy nem az iskolai testnevelő, hanem a helyi ckö-s küldött a válogatóra tehetséges gyereket." A gyerekek értékelése egzakt méréseken alapul - ebben már nagy rutinjuk van, hiszen a szakmai instruktor vezetésével több ezer gyerek tehetségét mérték föl eddig.
A legtehetségesebbek szüleivel aztán támogatási szerződést kötnek, mentort és adott esetben fogadó csapatot keresnek számára. A tavalyi táborukba száz fiú jött el - idén az a harmincnégy gyerek, akiket tavaly óta mentorálnak. A tábor egy hetét persze nem csak a focistaképességek fejlesztésére használják ki: a gyerekek újságot készítenek, interjúkkal, fényképekkel és egyebekkel, mert - ahogy az egyik "nevelő" fogalmaz - intellektuálisan is pozitív megerősítésre van szükségük. És persze az integráció: az etnikai hovatartozás a második napra, úgy tűnik, elvesztette a megszokott drámai jelentőségét - a második este a szokásos tábortűzi sztorizásnál az egyik "magyar" fiú két történettel rukkolt elő: az egyik arról szólt, hogyan vett kétszáz forintért okostelefont. A másikban az volt a poén, hogy ő látta, ahogy a cigányok félmeztelenül vitték a smukkot a zaciba. A levegő nem fagyott meg, sőt: a felnőttek azóta sem értik, mi volt ebben olyan vicces, hogy együtt kellett henteregni a röhögéstől a szőke, kék szemű Zoárdnak meg a Vasasban focizó cigány Lázok Janinak.
Jegyet, bérletet!
Az alapítvány beadványban fordult az illetékesekhez, hogy teremtsék meg a feltételeit a tehetséges sportoló gyerekek kedvezményes utazásának lakóhelyük és az edzés helyszíne között. Részlet a beadványt indokló esettanulmányokból: "Roland a Debreceni Sportiskola játékosa az 1997-es korosztályban. Nyíracsádon lakik, onnan jár be Debrecenbe az edzésekre és a mérkőzésekre hetente átlag 5 alkalommal. Az otthonától a stadion kb. 45 km-re van - közelebb nincs az ő szintjének és tehetségének megfelelő minőségű képzés -, az utazás oda-vissza alkalmanként három órát vesz igénybe és 760 forint útiköltséget jelent. Ez átlagosan havi 15 200 forint, de ahhoz, hogy eljusson az edzésre, kell villamosbérlet is: ez további 3800 forintba kerül. Ehhez jön még a havi 4000 forintos egyesületi tagdíj - így, ez a két tétel összesen havi 23 ezer forintjába kerül a családnak. Cipőről, edzőruháról szintén a szülők gondoskodnak. A hattagú család havi bevétele 120 ezer forint.
Attila a Debreceni Olasz Focisuli játékosa az 1997-es korosztályban. Hosszúpályi Debrecentől 25 km távolságra van, onnan jár be heti négy alkalommal, de alapozáskor hetente hatszor van edzés. A buszjegy oda-vissza 460 Ft/nap, havonta 7360 Ft. A tagdíj 6000 Ft/hó, de ezt az összeget az egyesület szociális alapon elengedi. A felszerelésről és minden további költségről a szülők gondoskodnak. Az ötfős család havi bevétele 85 ezer forint."
