Szél Bernadett: két hete maradt a külügynek, hogy kiadja a Belgrád-Budapest vasúti szerződést

Belpol

Ez az a 700 milliárdos kínai megállapodás, amit a fideszes parlamenti többség lendületből tíz évre titkosított.

Másodfokon és jogerősen győztünk abban a perben, amit a kínai hitelszerződés kiadásáért indítottam – jelentette be Facebookon Szél Bernadett, független országgyűlési képviselő.

 A mintegy 700 milliárd forint értékűre becsült Belgrád-Budapest vasúti szerződést  kormányzati javaslatra tavaly áprilisban tíz évre titkosította az Országgyűlés fideszes kétharmada, arra hivatkozva, hogy a beruházás kiemelkedően fontos közérdek, adatainak nyilvánossága pedig Magyarország külpolitikai, külgazdasági érdekeinek (…) érvényesítését veszélyezteti”.

 A kormány ezzel eleve Szél Bernadett adatigénylését cselezte ki, a képviselő ugyanis már korábban kérte szerződést a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól.

Csakhogy Szél perelt az adatok kiadásáért, az ügyben másodfokon eljáró bíróság pedig kimondta, nem elég általánosságban hivatkozni arra, hogy a hitelszerződés nyilvánossága sértené Magyarország külügyi érdekeit, azt bizonyítania is kell. És mivel a külügyminisztérium ezt nem tudta bizonyítani, 15 napon belül ki kell adnia a hitelszerződést.

 Facebook-bejegyzésében Szél arra is rámutatott, hogy a hogy a titkosítás során kizárólag a kínaiak érdekeit vették figyelembe és egy általuk megküldött lista alapján döntöttek a szerződés titkosításáról.

A tavaly júliusban elstartoló beruházás során a magyar állam a költségek 15 százalékát finanszírozza, 85 százalékát pedig a kínaiak hitelezik - ami a magyar részvételt illeti, a kormány a költségekre tavaly a gazdaságvédelmi alapból vont el 82 milliárd forintot. Az építkezést magyar oldalról Mészáros Lőrinc cégcsoportja fogja lebonyolítani.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

 

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.