Szélsőjobboldali áttörés 1939 pünkösdjén - Szerves fejlődés

Belpol

Hetven évvel ezelőtt, az 1939. május 28-29-i (pünkösd vasárnapján és hétfőjén megtartott) általános országgyűlési választásokon a szélsőjobboldali akciópártok - élükön a Nyilaskeresztes Párttal - és pártonkívüli jelöltjeik összesen csaknem 900 ezer listás és egyéni választókerületi szavazatot szerezve 49 mandátumhoz jutottak a törvényhozásban. Bundula István
Hetven évvel ezelőtt, az 1939. május 28-29-i (pünkösd vasárnapján és hétfőjén megtartott) általános országgyűlési választásokon a szélsőjobboldali akciópártok - élükön a Nyilaskeresztes Párttal - és pártonkívüli jelöltjeik összesen csaknem 900 ezer listás és egyéni választókerületi szavazatot szerezve 49 mandátumhoz jutottak a törvényhozásban.

Az előző, 1935-ös választásokon elődeik országosan még alig több mint 50 ezer voksot gyűjtöttek. A nyilaspártok előretörése ráadásul még látványosabb lett volna, ha a kormánypárt és a vezető politikai elit a választási szabályokat és a választókerületi besorolásokat nem alakítja saját érdekei szerint.

A kádárista történetírás egyik axiómája a Horthy-korszakot az ellenforradalmi rendszer és a "haladó baloldali erők" gigászi küzdelmeként láttatta; az iskolai oktatásban e tézis minimum 1990-ig egyeduralkodó volt. A rendszer antikommunista jellege persze tény - hiszen legitimációját többek között a Tanácsköztársaság leverése adta -, de valódi veszélynek mindig is a szélsőjobboldal térnyerését tartotta. Viszonya a már a húszas években is virulens, a harmincas években pedig addig példátlannak számító tömegbázist szerző szélsőjobboldalhoz ugyanakkor ambivalens volt. A fajvédő szervezetek és mozgalmak - amelyek az ellenforradalmi rezsim megteremtésében tevékenyen részt vettek -, a kaszáskeresztesek vagy a későbbi nyilaskeresztesek számára a Horthy-korszak ideológiai alapjának tekinthető ún. szegedi gondolat volt a kiindulópont; nem beszélve arról, hogy egyes időszakokban ideológiailag igen nehéz lett volna meghúzni a határt a különböző szélsőjobboldali formációk és a nézeteiket "integráló" kormánypárti képviselők között. Erre éppen a pünkösdi választások utáni helyzet a legjobb példa, amikor a győztes Teleki Pál miniszterelnök pártjának képviselőcsoportjában is a szélsőjobbal rokonszenvező politikusok voltak többségben.

*

A nyilasok robbanásszerű népszerűség-növekedése nem előzmények nélküli. Az eleve is létező szociális feszültségeket (amiket mindenekelőtt a mozdulatlan földbirtokszerkezet, a nincstelen agrártömegek mind kilátástalanabb helyzete generált) tovább élezte a trianoni országvesztés, az annak következtében támadt - többek között az egykori állami hivatalnokokat sújtó - munkanélküliség-hullám, majd a gazdasági világválság. A politikai vezető réteg időről időre kísérletet is tett ezek enyhítésére. A vagyontalan vagy csekély magántulajdonnal rendelkező rétegek, az elszegényedéstől rettegő alsó középosztály félelmeire azonban sem ezek a félmegoldások, sem a parlamentbe került kisgazdák és szociáldemokraták (SZDP) politikai föllépése nem kínált megoldást; sőt az SZDP-re a harmincas évek közepén még potenciális támogatói közül is sokan tekintettek úgy, mint a fennálló kurzusba végérvényesen belesimult konformista erőre.

A fönnálló berendezkedéssel szemben kompromisszumok nélkül csak a kommunisták és a szélsőjobboldal álltak. Előbbieknek azonban 1945 előtt soha nem volt valódi tömegbázisuk Magyarországon - ellentétben a különböző elnevezések alatt szerveződő szélsőjobbal. Ennek nemcsak az az oka, hogy a kommunista mozgalmat, különösen a Tanácsköztársaság után, Magyarországon döntően zsidó vircsaftnak tartották, hanem az is, hogy a lakosság szélesebb rétegei számára vonzó programpontjait a szélsőjobb is képviselte. A különböző nyilaspártok agrárkövetelései (például minden 500 holdnál nagyobb földbirtokot fölosztottak volna, a zsidó tulajdonú földeken kívül ideértve a világi és egyházi birtokokat is), a nagytőkével és általában a magántulajdonnal szembeni föllépései semmivel sem voltak szelídebbek, mint a kommunistákéi; és a nyilasok olyan klasszikusan szociáldemokrata programpontokat is megfogalmaztak, mint a negyvenórás munkahét vagy a gyermekmunka tilalma. Támogatottságukat azonban nemcsak "balról", hanem "jobbról" is képesek voltak növelni, amibe kétségkívül belejátszott egyrészt a regnáló hatalom már említett furcsa viszonyulása a politikai szélsőjobb eszméihez, másrészt az e szervezetekkel szembeni hol megengedő, hol büntető politikája. Mindez ugyanis azt az érzést mélyítette a kormánypárti bázis jobbszélén és a nagyszámú állami hivatalnoki rétegben (akik elsősorban a nyilas fajvédelemmel rokonszenveztek), hogy az ellenforradalmi rendszernek, az etalonnak tekintett szegedi gondolatnak létezik egy "igazibb" képviselete.

A nyilasok felfutása nem független természetesen a külpolitikai környezet alakulásától sem: a náci Németország befolyása a harmincas évekre itthon is mindenki számára nyilvánvalóvá vált (a Harmadik Birodalom Ausztria 1938. márciusi bekebelezésével, az Anschlus-szal ráadásul Magyarország közvetlen szomszédja lett), amiben sokan a nyilasok propagálta nemzetiszocializmus erejének nemzetközi visszaigazolását látták. A Teleki-kormány ezt a párhuzamosságot kihasználva vádolta a nyilasokat avval, hogy Hitler magyarországi fizetett alkalmazottai, a német hegemón törekvések kiszolgálói lennének, akik veszélyeztetik a magyar állam függetlenségét. A birodalmi pénzügyi támogatásra azonban máig nincs bizonyíték, maga Hitler pedig a harmincas években többször is megvetően nyilatkozott Szálasi Ferencről és nyilaspártjairól.

*

Fajvédő, illetve a magukat már Szálasi Ferenc előtt is nemzetiszocialistának vagy fasisztának nevező politikusok különböző szervezetek színeiben 1920 óta folyamatosan tagjai voltak a törvényhozásnak, továbbá a fajvédelem (ami alatt nemcsak az antiszemitizmust kell érteni) Trianon után uralkodó eleme volt a politikai közbeszédnek. A szélsőjobb nézetek széles körben elfogadottak voltak tehát, de Szálasi 1935-ös föllépéséig komoly szervezett erőt nem sikerült erre építeni. Szálasi közvetlenül azután, hogy saját kérésére a hadsereg nyugdíjazta, megalapította első pártját (Nemzeti Akarat Pártja - NAP). A NAP katonai hierarchiára emlékeztető, centralizált szervezet volt (mint ahogyan később is valamennyi pártja), amelyet Szálasi erős mozgalmi háttérrel kívánt megtámogatni - az 1936-ban indított hungarista mozgalomnak ezen túl volt egy, a hatalomátvételt előkészítő és annak élcsapatát biztosítani hivatott titkos feladata is.

Szálasi nem reformokat, hanem totális rendszerváltást, forradalmi változásokat akart, a dolgozó és nincstelen magyar tömegek egzisztenciális fölemelését hirdette. Politikája egyre hatékonyabbnak bizonyult, ezért további erősödésétől félve a belügyminiszter 1937-ben betiltotta NAP-ot, Szálasit pedig előzetes letartóztatásba helyezték. A következő két évben folytatódott a nyilasokkal szembeni csiki-csuki politika: a soros betiltás után újraalakuló pártjukat megint betiltották, míg az 1937-1938-as Szálasi elleni perek következményeként a pártvezető börtönbe került. 1939. február 23-án a hatóság föloszlatta a Nemzeti Szocialista Magyar Párt - Hungarista Mozgalom nevű formációt, amelyet azonban alig három hét múltán Hubay Kálmán vezetésével Nyilaskeresztes Párt - Hungarista Mozgalom néven föltámadt, és elindult a májusi választásokon.

1935 és 1939 tavasza között a nyilasok befolyása drámaian megnőtt, és ezen nem segítettek a hatósági retorziók sem. Sőt, a nyilaslapok indexre helyezése, a 72 nyilasvezető internálása és Szálasi bebörtönzése 1938-ban éppen ellenkező hatást váltott ki, hiszen az üldözöttség, a mártíromság aurája még vonzóbbá tette őket. 1939 nyarán a nyilaspártnak 300 ezer tagja volt, mozgósító erejét pedig az 1938-as többezres, Budapesten nyílt utcai verekedésekbe, egyszer pedig véres hatósági föllépésbe torkolló rendezvényeik is bizonyították.

Érthető tehát, hogy az első bécsi döntés (amely az elcsatolt Felvidék déli, döntően magyarok lakta sávját Magyarországnak ítélte) utáni eufóriát kihasználni igyekvő, a parlamenti többséget egy kilépési hullám miatt már korábban elvesztő kormánypárt miért tartott a szélsőjobbtól az 1939-es előre hozott választásokon. Ráadásul hosszú idő után ez volt az első olyan választás, amely még a Gömbös Gyula indította választójogi reform eredményeként ismét titkos volt. Noha a mából szemlélve e változás egyértelműen pozitívumnak tekinthető, a korban ez nem kevés veszély-lyel járt. Sokan osztották a rezsim kiemelkedő politikusának, Bethlen István volt miniszterelnöknek az aggályát, miszerint a politikai vélemény nyílt vállalásának a hiánya (vagyis a velejéig antidemokratikus nyílt választás eltörlése) azzal a veszéllyel jár, hogy a műveletlen, ezért könnyen befolyásolható tömegek a demagóg szélsőségek könnyű prédái lesznek. Épp ezért a választás titkosságát egyrészt megfelelő korlátozással kell ellensúlyozni, másrészt, biztos, ami biztos, a kormányzói jogköröket szélesíteni kell a parlament ellenében. Mindennél többet elárul a szélsőjobb térnyerésétől való általános félelemről az a tény, hogy ez utóbbit nemcsak a kormánypárt, de az ellenzéki kisgazdák, legitimisták és polgári demokraták is akceptálták.

A választásokat az 1938. évi XIX. törvény alapján tartották, amely mindenütt titkos és kötelező szavazást rendelt el. Az országgyűlési képviselők számát a korábbi 245-ről 260 főre emelte; 135 képviselő egyéni körzetben, 125 listán szerezhetett mandátumot. A választójogosultság feltételeit ugyanakkor jelentősen szigorították, például emelték a férfiak részvételi korhatárát (24-ről 26 évre, egyéni választókerületben 30 évre), valamint a műveltségi cenzust (utóbbinál számos kivétel is volt, ami elsősorban a magántulajdonnal rendelkező iparosoknak és földműveseknek kedvezett). A pártok indulását az ún. választási biztosíték nehezítette, amely az egyéni körzetekben összességében 10 ezer pengős kaucióhoz kötötte a jelölt indulását. Az újonnan induló pártoknak (mint a nyilasok) 1500 darab ajánlást kellett a jelöltséghez összeszedni, míg a már parlamenti erőknek elég volt ehhez 450 is. Főleg a pénzügyi rendelkezéssel magyarázható, hogy a nyilasok a lehetséges 135 helyett mindössze 63 egyéni jelöltet indítottak. (A választások előtt elfogadott II. zsidótörvénynek is volt korlátozó hatása, de az elsősorban a szociáldemokratákat és a polgári ellenzéket sújtotta.)

A választókerületi besorolás megvariálása, az aránytalan szavazatelosztás révén a kormányzó Magyar Élet Pártja elérte célját, és 183 mandátumhoz jutva kényelmes többsége lett az országgyűlésben. A Nyilaskeresztes Párt önmagában 31 helyhez, az akcióegységben föllépő szélsőjobbal együtt összesen 49 mandátumhoz jutott. (A nyilaskereszteseken kívül mandátumokat szerzett a szélsőjobboldali Keresztény Nemzeti Szocialista Front, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt, a Nemzeti Front, a Pártonkívüli Fajvédő Párt, a Magyar Nemzeti Szocialista Földműves és Munkáspárt, valamint a Népakarat Pártja.) A választójogi korlátozások és trükközések nélkül a szélsőjobb akár relatív többségbe is kerülhetett volna: hiszen azokban a körzetekben, ahol indultak egyéni jelöltjeik is, 35-40 százalék körüli eredményt produkáltak. A szélsőjobb különösen jól szerepelt Közép-Magyarországon Aszód- Nagykáta-Abony térségében, Nyugat-Magyarországon Keszthely környékén, valamint a Magyaróvár-Zirc-Enying tengely mentén, északon Nógrádban és Hevesben, míg délen a jánoshalmai körzetben. Figyelemre méltó volt az előretörésük Észak- és Dél-Pest munkáskerületeiben is.

1939-es csúcsévük után befolyásuk csökkent: részben azért, mert a kormányzat a korábbinál is erőteljesebben lépett föl a köztisztségviselők nyilaspárti tagsága ellen, főként pedig azért, mert közvetlenül a Lengyelország elleni német támadás után a Teleki-kormány kiáltványban rendelte el az ún. kivételes hatalom hatályba lépését, ami többek között az egyesülési és gyülekezési jog korlátozását, a sajtócenzúra erősödését hozta. A világháború eleji gazdasági konjunktúra miatt csökkent a munkanélküliség, valamint a zsidótörvények eredményeként ingyen vagyonhoz jutott keresztény kispolgári-közalkalmazotti rétegek rezsimellenes radikalizmusa is alábbhagyott. A Nyilaskeresztes Párt taglétszáma 1943 végére 100 ezer alá csökkent, amin érdemben Szálasi országjáró körútja sem változtatott. A párt helyzetbe kerüléséhez a német megszállás és a Horthy-rendszer összeomlása kellett.

*

Az ellenforradalmi rendszer támogatóinak jó részét jellemző szűk látókörű "faji" (azaz etnicista) szemléleten, a rendszert feszítő szociális elégedetlenségen kívül van egy mentalitástörténeti jellegzetesség, amely jó előre megágyazott nemcsak a nyilas, de mindenfajta diktatórikus és egyenlősítő törekvésnek is. Arról az általános (nemcsak a politikát, hanem a kultúrát is átjáró) liberalizmus- és individuumellenes, kollektivista hisztériáról van szó, amely a két világháború közötti Magyarországon jórészt nemzeti, utána pedig osztályalapú volt. A kettő azonban nem válik el élesen egymástól - a nyilas és kommunista program, mint utaltunk rá, jó néhány ponton egybecsengett (Szálasi eredetiben olvasta Marxot, a nyilasokhoz számos kommunista és szociáldemokrata csatlakozott), de az 1945 utáni diktatúra is nemegyszer szívesen rájátszott a nagymagyar nacionalista érzelmekre. Világosan látni kell azonban, hogy Magyarországon eredendően a nemzeti indíttatású szocializmus volt az, amely nem hatalmi pozícióból, hanem alulról szerveződve volt képes tömegtámogatást szerezni.

(Fölhasznált irodalom: Hubai László: Magyarország XX. századi választási atlasza I-III., Budapest, 2001; Lackó Miklós: Válságok - választások, Budapest, 1975; Romsics Ignác: Bethlen István, Budapest, 1991; Sipos Péter: A Horthy-kormányzat a szélsőjobb ellen, História, 1996/3.; Ungváry Krisztián: Politikai erjedés - az 1939-es választások Magyarországon, www.rev.hu, teljes terjedelmében: Hadikrónika, 2001/11.)

Neked ajánljuk

A gyöngy

  • Halasi Zoltán

A király elküldi fiát messze földre, hozza el a kígyótól a kincset. Mielőtt a fiú útnak indul, meg kell válnia ruhájától. Megérkezik, elvegyül az ottaniak között. Ételüktől azonban mintegy álomba merül, megfeledkezik királyfi voltáról, küldetéséről. Apja levele téríti magához. Megigézi a kígyót, megszerzi a kincset. Hazatér, megdicsőül.

Máshogy mutatja ki

  • SzSz

„Az utolsó túlélő halálával Auschwitzot beveszi a kirakatból a történelem. Lomtárba kerül, ott porosodik majd a sötétben a tatárjárás és a waterlooi csata közt” – nyilatkozta Röhrig Géza egy interjúban a Saul fia diadalmenetének egyik állomásán –, a Born in Auschwitz egyszerre igazolja és cáfolja e kijelentést azzal, hogy bemutatja, hogyan hatja át a tragédia háromgenerációnyi család életét.

„A vérfürdő nem vonz”

A Star Trek-filmek Spockja jelenleg az AMC horrorsorozatában, a NOS4A2 második évadában adja a Charlie Manx nevezetű gonoszt, de élőben nincs benne semmi fenyegető. A Rhode Island-i forgatáson értük el.

„Gátlástalanul húzogatjuk ki egymás sorait”

  • Láng Dávid

Több mint ezer induló közül ők nyerték tavaly az Öröm a Zene tehetségkutató országos döntőjét, nem sokkal később pedig Lovasi András is kiválasztotta őket a raktárkoncertes gázsiját szétosztó pályázaton. A duóval arról beszélgettünk, mivel győzhették meg a zsűrit, milyen köztük a dalszerzői dinamika, és terveznek-e teljes zenekarrá bővülni.

Ülő ováció

  • Nagy István

Nyolcvanegy éves korában elhunyt minden idők egyik legnagyobb hatású zenei producere, akinek a jelentősége egyedül talán George Martinéhoz fogható; mindketten a modern zenerögzítési technika úttörőinek, lényegében megteremtőinek számítanak.

A földön kívüli selyemszörny

  • Vida Virág

Amióta online térbe kényszerült a színház, új, alkalmazott műfaj jelent meg a művészetek palettáján, amelyet leginkább „előadás-közvetítésnek” lehetne nevezni, és abban különbözik a korábbi színházi közvetítésektől, hogy eddig soha nem látott nyomatékot kap benne az operatőri munka.

Megtalálva

  • Dékei Kriszta

A művészet történetében komoly hagyománya van a nagy elődök másolásának, a témák és a stílusok újradolgozásának.

Eladó, kiadó

Hérodotosz óta sokat változott a közmeg­egyezés azzal kapcsolatban, mik is lehetnek a történetírás elfogadott témái és alkalmatos forrásai.