Az ajánlott válasz: "A soros elnökség nem látványpékség." Ha pedig valaki netán belpolitikai vonatkozású kérdéseket feszegetne, akkor - a Külügyminisztérium írásos tanácsa alapján - így kell felelniük: "Ne mossuk össze a fehér ruhát a színessel."
A megfélemlített külügyi apparátus nem mer nyilatkozni, de azért van véleménye, és vannak információi. És egyre gyakrabban teszik föl a kérdést, persze leginkább csak önmaguknak: ha Martonyi János nem megy, akkor mi magyarázza a tülekedést a székéért? Lehet, hogy a következő kommunikációs utasításban már erre is lesz frappáns mirelittanács.
Zsoltisták vs. jánosisták
A Bem rakparton nyílt titok, hogy Martonyi János nemrég igen kellemetlen beszélgetést folytatott Orbán Viktorral: a külügyminiszter formálisan továbbra is a lojalitásáról biztosította a kormányfőt, de egyúttal kifejtette nem túl hízelgő véleményét arról a politikáról is, amit ő maga követhetetlennek, kaotikusnak és Magyarország érdekeivel ellentétesnek tart. Ha egy kívülálló faggatná Martonyit a beszélgetésről, minden bizonnyal letagadná: egyrészt a már említett kényszerű lojalitás miatt, másrészt jól felfogott érdeke miatt - hogy mást ne mondjunk, virágzó gazdasági ügyleteit Orbán éppúgy eltaposhatja, mint azokét, akik nem voltak hajlandók feudális pártrendszeréhez igazodni. De tapasztalt túlélőként esetleges távozását Martonyi még a saját javára is fordíthatja, ha összeomlik Orbán rendszere, maga alá temetve mindenkit, akinek nem volt esze vagy szerencséje időben kiszállni.
Martonyi addig is megpróbál észrevétlen lenni, él a magyar uniós elnökség felkínálta lehetőségekkel, és olyasféle - legjobb esetben is csak szimbolikus - látogatásokkal igyekszik magát távol tartani az Orbán-keverte válságtól, mint legutóbbi egyiptomi útján, melyet egy teljesen értelmetlen líbiai határszemlével kötött egybe.
A miniszteri távozás lebegtetése felborította a Külügyminisztériumon belüli erőviszonyokat, mindenki igyekszik megerősíteni a pozícióját, helyzetbe segítve vazallusait. Abban mindenki egyetért, hogy az utódlásért folytatott harc két tábor, a martonyisták és a némethzsoltisták között zajlik. Megtehetik: hiszen a magyar külügyet nem nyomasztja az EU-elnökség sok ügyes-bajos dolga - azok intézését ugyanis az unió már egyáltalán nem bízza Budapestre.
A külügyminiszter-utódként korábban emlegetett Győri Enikő pozíciói meginogtak. Bár ma már nincs ember Magyarországon, aki ne tudná, hogy uniós sikertelenségünkért Orbán és a szűkebb Fidesz-vezetés okolható, a frusztráltság az elnökség levezénylésével megbízott Győri tekintélyét tépázta meg a leginkább. Orbán én-mentő, a bajokat másokra hárító dühét is főként rajta - és persze a minisztériumon - vezeti le, mivel úgymond képtelen volt "visszaverni a bírálatokat", és megőrizni "elnöki tekintélyünket". A jelek szerint Győri Enikő beszorult abba a pufferzónába, ahol azok időznek, akikre a szemben álló két tábor nemigen tart igényt.
A külügyminisztériumi belháború meglehetős kíméletlenséggel folyik. Martonyi szeretne úgy távozni, hogy eddigi bizalmi emberei meghatározó szerepben maradjanak: most azért küzd, hogy a következő külügyminisztert Prőhle Gergelynek hívják, ami minden bizonnyal javára válna Magyarországnak, de - tekintettel az előzményekre és a borítékolható folytatásra -, aligha válna javára Prőhle Gergelynek.
Ki jön a házacskámba?
A legmeglepőbb, hogy az utóbbi időben egyre gyakrabban hallani: a zsoltistáknak tulajdonképpen Németh Zsolt a jelöltjük a miniszteri posztra. Az államtitkár feltűnése azért váratlan, mert őt bár meghatározó külügyesnek, ám mégis örök másodiknak könyvelte el a közvélemény. Nem véletlenül: egyrészt ősfideszes, akinek "mérhető" befolyása van a pártban, tehát Orbán nem csicskáztathatja oly' könnyedén, mint az új jövevényeket. Ráadásul atlantista is, ami a miniszterelnök szemében több mint bűn; markáns nacionalizmusa ugyanakkor nem éppen külügyminiszteri erény. Némethnek sikerült a diplomáciai kulcspozíciókat még azt megelőzően megszereznie az emberei számára, hogy Martonyi észbe kaphatott volna. A fontosabb főosztályok élén, sőt a miniszteri kabinetben is szövetségesei a hangadók - sőt Martonyi miniszteri döntéseinek a legfőbb kritikusai is ők maguk. A Némethhez hű diplomaták járnak az élen abban, hogy a minisztert és embereit tegyék felelőssé a sorozatos uniós kudarcokért - mintha a bírálók nem is tartoznának az apparátushoz.
A minisztériumon belül köztudott, hogy a parlamenti államtitkár erőltette át azt a határozatot is, hogy váljanak meg a titkosszolgálat korábbi tisztjeitől, akik utóbb a külügyben csináltak karriert. Németh Zsoltot nem elsősorban a múlt hordalékainak eltakarítása izgatta, hanem inkább az a lehetőség, hogy ezzel épp azt a Martonyit kompromittálhatja, aki aligha állna ki egy tüzetesebb átvilágítást. E feltételezést támasztja alá az a cinikus hangú levél is, amit Németh Zsolt küldött március 11-én (az iraton hibásan 2010 szerepel) az Információs Hivatal főigazgatójának, melyben jelezte: a minisztérium "semmilyen formában nem kívánja megszüntetni azon munkatársak szolgálati jogviszonyát, akik jelenleg is az IH munkatársai, függetlenül attól, hogy ők mikor kerültek a hírszerzés állományába". Értsd: függetlenül attól, hogy voltak-e "szigorúan titkos" tisztek valaha, vagy sem.
A többi feltételezett külügyminiszter-utódról forrásaink annyit jegyeztek meg, hogy azok a "Fidesz körüli fontoskodók" vágyálmait jelenítik meg. Például azt, hogy Szájer József uniós képviselő lépne Martonyi örökébe. Vagy azt, ha a diplomáciai szakmát londoni nagykövetként épp most tanuló volt Mol-vezér, Csák János lenne az utód: ő manapság Orbán bizalmasának számít, kinevezésével pedig a külügyre szállna azoknak a keleti gazdasági céloknak a megvalósítása, amikbe Fellegi Tamás fejlesztési miniszternek eddig rendre beletört a bicskája.
