Szentkirályi Alexandra visszalépése után egy belvárosi teraszon találkozott Deutsch Tamással

  • narancs.hu
  • 2024. június 7.

Belpol

„Ez egy lehetséges lépés a győzelem irányába” – mondta a Telex kérdésére.

Péntek dél körül Szentkirályi Alexandra egy belvárosi kávézó teraszán beszélgetett Deutsch Tamással – derül ki a Telex rövid videóriportjából.

Mivel a Fidesz főpolgármester-jelöltségéről pénteken Vitézy Dávid javára visszalépő politikus nem reagált a lap hivatalos megkeresésére, a megbeszélés helyszínén kérdezték arról, hogyan éli meg a visszalépését, illetve egyeztetett-e Vitézy Dáviddal és Orbán Viktorral a döntésről. Szentkirályi Alexandra eleinte nem akart nyilatkozni, mivel éppen „megbeszélést” folytatott a Fidesz EP-listavezetőjével, végül röviden mégis reagált a Telex újságírójának kérdéseire.

„Az gondolom, hogy ez egy lehetséges lépés a győzelem irányába. Abba az irányba, hogy elérjük a legfontosabb célomat, amit kitűztem a választások elején .Ez pedig az, hogy Karácsony Gergellyel együtt Gyurcsány Ferencet is végre eltávolítsuk a városházáról.”

Szentkirályi Alexandra állítása szerint a visszalépés a saját, személyes döntése volt, „de nyilván egyeztettem, akivel úgy gondoltam, hogy egy ilyen helyzetben illik egyeztetni, nyilván azzal is akitől a felkérés érkezett, tehát a miniszterelnök úrral.” Hozzátette, Vitézy Dáviddal semmilyen formában nem egyeztetett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.