Szeptemberig kiderülhet, hogy tényleg terveztek-e Orbán Viktor ellen fegyveres merényletet

  • narancs.hu
  • 2017. május 31.

Belpol

Bár még senki sem bizonyította, hogy biztosan a kormányfő volt a célpont.

Még mindig nyomoznak abban az eddig nagyon homályos ügyben, amelyben két férfit másfél éve fogott el a Terrorelhárítási Központ (TEK), és akik belügyi vezetők akkori közlése szerint egy Orbán Viktor elleni merényletre készülhettek – írja a Magyar Idők.

Az akkor 62 éves M. Péter és a 60 éves R. Gyula 2015 novemberében bukott le, miután a kocsijukban sorozatlövő fegyvereket, hangtompítókat és éleslőszereket találtak. Velük kapcsolatban akkor Pintér Sándor belügyminiszter is arról beszélt, hogy információik szerint egy kormánytag ellen készültek merényletre, utána több helyen is az jelent meg, hogy Orbán Viktor lehetett a célpont. A házkutatások során kiderült, hogy a két férfi egy paramilitáris szervezethez, a Magyar Nemzeti Hadsereghez (MNH) kapcsolható.

A Népszabadság úgy tudta: az állítólagos merénylet tervezett időpontjában a terrorelhárítók már előre „kimenekítették” onnan a miniszterelnököt, ahol az előzetes információk alapján megtámadták volna. A TEK csak a kimenekítés után fogta el a két férfit.

A két férfi még mindig előzetes letartóztatásban van, lőfegyverrel, lőszerrel visszaéléssel gyanúsítják őket, a hatóságok azon vannak, hogy bizonyítsák, merényletre készültek. A Magyar Idők szerint a nyomozás határideje szeptember 21-e, de nem kizárt, hogy meghosszabbítják majd. Mindez azt is jelenti, hogy hivatalosan még senki sem bizonyította, hogy Orbán Viktor volt a célpont, és semmi garancia nincs arra, hogy ez meg is fog történni, de az biztos: a közelgő választások miatt a Fidesznek nem árt, ha napirenden marad a téma.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.