Szerdán tüntetés lesz a Vasvári Pál Gimnázium leváltott igazgatójáért

  • narancs.hu
  • 2024. július 7.

Belpol

Több hasonló esetre fény derült, a tankerület szakmai kifogásokra hivatkozik, de az érdekvédelmi szervezetek szerint túl sok a furcsa egybeesés.

Tüntetés szerveznek szerdára a székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium igazgatójáért, akinek megbízatását nem hosszabbították meg, annak ellenére, hogy más nem pályázott az igazgatói posztra és a közösség meg volt elégedve a munkájával.

Mint a Telex írja, a helyiek petíciót indítottak Horváth József maradásáért, a petíciót már majdnem hétezren aláírták. A kezdeményezők szerint a pályázatot elbírálók nem indokolták meg, miért utasították el a jelenlegi igazgatót. Az aláírók a döntést szakmailag teljesen megalapozatlannak és elfogadhatatlannak tartják.

 

Török Szabolcs tankerület-vezető a lap megkeresésére korábban azt válaszolta: a Vasvári Pál Gimnázium igazgatói posztjára egy pályázó nyújtott be pályázatot, az eljárás jogszerű, érvényes, de eredménytelen volt.

„A jelenlegi igazgató munkájával szemben több szakmai kifogás is felmerült, amelyeket a tankerület eljuttatott a döntést meghozó miniszterhez, és nem javasolta a pályázó kinevezését. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy az iskolából huszonegy pedagógus indított pert a tankerülettel szemben olyan többletfeladatok kifizetése érdekében, melyekről egyetlen hivatalos feljegyzés sem készült az iskolában, a követelésekkel a tankerület először a keresetlevélben találkozott” – írta Török.

A szerdai demonstráció résztvevői a gimnázium előtt fognak gyülekezni, ahonnan átvonulnak a tankerületi központba. Ott szeretnék átadni petíciójukat a tankerületvezetőnek, tudomásuk szerint Török Szabolcs fogadni fogja őket.

Nem a Vasvári Pál Gimnázium az egyetlen, ahol nem támogatták a regnáló igazgató újrázását. Az elmúlt napokban a Telex olvasói több helyről is írtak hasonló történeteket. A levelek alapján a forgatókönyv mindenhol ugyanaz: a korábbi igazgató megpályázza az újabb megbízatást, és bár a tantestület támogatja, esetleg kihívója sincs, a minisztérium mégis úgy dönt, hogy nem folytathatja a munkát. Az ismert esetekről, és a lehetséges okokról ebben a cikkünkben olvashat bővebben.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.