Az Európai Bíróság a múlt héten megállapította Magyarország szerződésszegését az Európai Unióval szemben amiatt, hogy három éve lényegében teljes pálinkafőzési liberalizációt vezetett be a második Orbán-kormány. Az akkori döntés értelmében 86 liter 50 fokos gyümölcspárlat készítése minden magyar polgár számára alapjog, azt családi körben szabadon fogyaszthatja, illetve falusi vendéglátás keretében bárkinek kínálhatja. A döntés nyomán "eltűnt" a hazai szeszfogyasztás harmada az úgynevezett jövedéki piacról - és az adórendszerből! -, vagyis a pálinkafőzetők szabadon állították elő a termékeket. Az eredeti rendelkezés szerint a finánc előzetes értesítés után, a tulajdonossal egyeztetve ellenőrizheti, mennyi volt a házi masina vagy a bérfőzetés tényleges hozama.
| ||
A luxemburgi döntés konkrét szankciókat nem tartalmaz, de rossz pillanatban született: éppen most tárgyalunk bizonyos környezetvédelmi, agrárügyi és egyéb támogatások gyorsított elbírálásáról. A 2003-ban aláírt csatlakozási szerződés ugyanis nemcsak a termőföld forgalmára, hanem egyéb ügyekre (például a szennyvízkezelés rendszerének kiterjesztésére, a földnyilvántartás korszerűsítésére és naprakésszé tételére) is adott hosszabb-rövidebb idejű felmentést. Ezek közé tartozott a gyümölcspárlat jövedéki adószabályozása is, amelynek mértékét az uniós alapérték 50 százalékában kérte meghatározni Magyarország. (Ezt a megállapodást sértette meg a pálinkafőzés liberalizációjával.) Az erről szóló tárgyalások 2001 nyarán, vagyis még az első Orbán-kormány idején kezdődtek, az egyezség - az akkori szakdelegációtól kapott információ szerint - 2002 februárjában létrejött. Az akkor kapott derogáció 2015 elején lejár, vagyis pálinkaügyben még az idén újra kell szerződni az unióval, mivel a terminus lejárta a megkapott kedvezmények automatikus felülvizsgálatával jár együtt.
Elhárul
A pálinkaügyi hírek azonban a jelek szerint megmozgatták néhány kormányközeli programalkotó fantáziáját is. Ha ugyanis Magyarországon a pálinkapiac egésze kényszerűségből visszakerül az adóhatóság látókörébe, akkor komoly technikai akadály hárul el a szeszforgalmazás szigorúbb állami felügyeletének bevezetése, konkrétabban a nemzeti italforgalmazás (a dohányéhoz hasonló) kialakítása elől. Giró-Szász András kormányszóvivő ugyan "hírlapi kacsának" minősítette a hvg.hu két héttel ezelőtti értesülését - és közvetve azt a már egy éve létező elképzelést, amelyről annak idején hírt adtunk (lásd: Irányított felesek, Magyar Narancs, 2013. május 30.) - , miszerint a kormány nemzeti italboltok nyitását tervezné a választások után. Egy tervezett törvénymódosítás nyomán az élelmiszerboltokban csak sört és bort lehetne árulni.
A kabinet közlésének hitelességét erősen megkérdőjelezi az a tény, hogy az elmúlt három évben többször is ellentmondásba került a kormány hivatalos álláspontja a később - nemegyszer napokon belül - létrejött parlamenti, illetve kormányzati döntésekkel. Giró-Szász például 2013. május 22-én kategorikusan cáfolta, hogy a kormányzat megemeli a nemzetinek nevezett dohányboltok minimális árrését, miközben egy, már akkor is az Országgyűlés honlapján elérhető képviselői indítvány kifejezetten erről szólt. 2013 áprilisában a Nemzetgazdasági Minisztérium nyilatkozatban cáfolta, hogy a nemzeti trafikokban egyéb árucikkek is megjelenhetnének majd; később viszont, nagyjából nyolc hónappal az úgynevezett trafiktörvény elfogadása után arról döntöttek, hogy a 2013 júliusában megnyíló nemzeti dohányboltokban a korábban meghatározott termékkörökön kívül fagylaltot és jégkrémet is árulhatnak.
Meg talán egyebeket.
Kevés a haszon
Lapunk értesülései szerint ugyanis a nemzeti dohányboltokat üzemeltető, kormánypártoktól nem távoli több cég hivatalosan is jelezte, hogy a biznisz messze nem az előre jelzett hatékonysággal működik. (Megbízható forrásból származó információink szerint a trafikok szűk ötöde veszteséges, harmada az önköltségeit termeli ki, a többi pedig változó arányokban, de nem a remélt haszonnal üzemel. A nyereséges üzletek zöme bevásárlóközpontokban található, ám egy még el nem fogadott törvényjavaslat értelmében ezekből a forgalmi terekből ki lehetne tiltani őket.) A meghatározott tízszázalékos nyereséget csak akkor nem viszik el a munkáltatói, fenntartási, adminisztrációs és egyéb költségek, ha az üzlethez egyéb forgalmi tényező, például lottózó, a tulajdonos által üzemeltetett élelmiszerbolt vagy más fogyasztóvonzó szolgáltatás társul. Például a kis kiszerelésű alkoholos italok forgalmazása, illetve - ami jelenleg még tilos - az úgynevezett tartós élelmiszerek árusítása. Lapunk úgy tudja, e két termék külön tételként szerepel abban az előterjesztésben, amelynek Giró-Szász András a létezését is tagadja egyelőre.
Lapunk a már hivatkozott cikkben, 2013 májusában idézett a gazdasági tárca számára készült elemzésből, amely szerint a dohánytermékek forgalmazásának új szabályozási mintájára kellene átformálni a hazai alkoholpiacot is. A dokumentumban, amely a Magyar Narancs több forrásból megerősített információi szerint szerepelt az illetékes minisztérium tavalyi, második félévi jogalkotási programját tervező vezetői értekezletének napirendjén, többek között az áll, hogy a "szeszforgalom új szabályozásának lehetséges módjainak kialakításakor messzemenőkig figyelembe kell venni", hogy "a károsító termékek piacát fokozatosan korlátozás alá kell vonni. Ezen túl szintén kiemelt cél a kereskedelmi célú szeszpiac megtisztítása az adóelkerülő elemektől, különösen az illegális importáru kiszorítása." Az előterjesztés a kereskedelem "jelenlegi helyzetében" nem tartotta célszerűnek "a kiskereskedelmi egységekből való teljes kitiltást, mert annak a kívántnál nagyobb mértékű munkaügyi, vállalkozási és egyéb szempontú hátrányos következményeivel kellene számolni. (...) A szakértők becslése szerint mintegy 150 milliárd forintra tehető a magyarországi szeszforgalom mértéke. Ennek az utóbbi évben többször emelt adótételek után mintegy 55-65 milliárd forint jövedéki adótartalma van, amihez még külön tételként járul a forgalmi adó, amelynek becsült értéke meghaladja a 40 milliárd forintot. A szabályozás kialakításánál tehát figyelembe kell venni azt is, hogy ez a két tétel a költségvetés számára valamilyen módon lényegesen ne csökkenjen. (...) Javasoljuk annak mérlegélését, hogy a nagybani forgalmazás legyen valamilyen koncessziós alapú nemzeti szabályozás része."
A javaslat szerint ezt a forgalmat lehetne becsatornázni a nemzeti dohányboltok rendszerébe. Tavalyi cikkünk megjelenése után a tárca szűkszavú közleményben jelezte, hogy az ügy pillanatnyilag nincs napirenden, de az előterjesztés meglétét nem cáfolta.
A trafikoknak az alkoholt is!
A múlt héten elkészült új javaslat matematikája rendkívül egyszerű: az úgynevezett kisboltokat kizárnák az alkoholos termékek közvetlen beszerzési köréből, mivel arra külön pályázni kellene. Erre bőven akad nemzetközi példa és gyakorlat, például a skandináv országoké vagy Ausztráliáé. Az új leosztás alapja lenne az úgynevezett nemzeti alkoholkvóta, amelynek mértéke pillanatnyilag több okból nem állapítható meg. Egyrészt, mert a kommersz italok piacán meghatározó alkoholgyárak maguk is trükközgetnek a tömegitalok árával és alkoholfokával. (A gyár nagyjából száz forintért szállít a nagykereskedőnek, a nagybani, kartonos - legális - ár a kiskereskedő számára 110-130 forint, ezt a vásárló a kvázikocsmaként üzemelő miniboltokban, illetve most már a nemzeti dohányboltokban 0,4-0,5 centiliteres termék esetén 150-180 forintért veszi meg.)
Az elképzelés másik része viszont a mindennapok forgalmi cikkeit veszi számításba. Az úgynevezett tartós élelmiszerek esetleges forgalmazási joga (az alkoholok és a jégkrém mellett) ugyanis valóban jelentősen szélesítené a nemzeti dohányboltok kínálatát - apró gond, hogy a magyar élelmiszer-rendszerben nincs pontosan rögzítve, mi számít "tartósnak". Ehhez bizonyosan módosítani kell a Magyar élelmiszerkönyv megfelelő passzusait, illetve a dohányboltok működéséről szóló jogszabályokat. De a folyamat iránya világos: a szatócstól elvették a cigit, most viszont a dohányos megkapja a szatócsjogot.
