Szijjártó bejelentette, "megelőlegezett" EU-támogatásként még gyorsan szétosztanak 22 milliárdot

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. szeptember 9.

Belpol

A Brexit miatt rossz helyzetbe került cégeknek az EU 2025-ig négy ütemben ad támogatást. A kormány nagylelkűen megelőlegezi. Érdemes lesz figyelni, kik kapnak majd belőle.

A kormány már idén megelőlegezi a Brexit miatt nehézségekkel küzdő magyar vállalatok támogatását célzó, mintegy 22 milliárd forintnyi európai uniós támogatást - jelentette be a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs ülését követően Szijjártó Péter a tárca szerint.

 A külügyminiszter tájékoztatása alapján az Európai Bizottság döntése alapján 2022 és 2025 között, mintegy 22 milliárd forintnyi forrás állna rendelkezésre a Brexit miatt nehéz helyzetbe kerülő vállalatok számára Magyarországon.

A miniszter szerint az Európai Unió ezt a forrást csak 4 esztendőn keresztül elhúzva, 2025-ig adná oda, ezért volt szükség a legújabb gazdásági döntésre.

"Mi úgy döntöttünk, hogy nemzeti forrásból megelőlegezzük ezt az európai uniós forrást, így pályázati lehetőséget biztosítunk azoknak a vállalatoknak, amelyek a Brexit miatt most nehézségekkel, kihívásokkal szembesülnek" - jelentette be Szijjártó Péter.

A bejelentés szerint jövő héttől megnyílnak a pályázati lehetőségek, amivel még az idei év végéig 22 milliárd forintos keretösszegben támogatást nyerhetnek a Brexit miatt kihívások elé kerülő vállalatok beruházásai.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.